charivari

Ezért volt 1991 kurvajó év a zenében

2014. április 23. - szabo.kata

Legutóbb 1984-et veséztem ki, ami után többen kérvényezték, hogy a következő ilyen poszt 1991-ről szóljon. Ez nem is meglepő, hiszen ez egy fontos, rendkívül termékeny és több szempontból is korszakváltó év volt a zenében. '91 ugyanis egyaránt engedett sok új zenekar és stílus térhódításának, miközben mások megerősítették pozíciójukat és hatalmas világsztárok lettek. Ezt a változatos időszakot próbálom most megfejteni, kicsit szubjektívan és ismét inkább a külföldi történésekre koncentrálva, kiemelve a legfontosabb albumokat. A toplisták hőseivel egy mixtape foglalkozik majd, így egyslágeres lemezeket itt ne keressetek.

7 album 1991-ből, amit  ma is hallgatni kell

Nirvana - Nevermind

nirvananevermind.jpg

Mi mással is kezdhetném a sort, mint a Nirvana Nevermind című albumával, ami sokak szerint talán nem is csak '91, de az évtized egyik legfontosabb lemeze is. Ezeken lehet vitatkozni, de az biztos, hogy ez a zenekar legsikeresebb és egyben második albuma, amin olyan dalok szerepelnek, mint a Smells Like Teen Spirit, a Come as You Are vagy az In Bloom. Az album producere Butch Vig volt, akinek a zenekarral közös elképesztően egységes és hatásos munkája gyakorlatilag a világ tudtára adta, hogy van olyan, hogy seattle-i grunge. A Smells Like Teen Spirit népszerűsége miatt, aminek segítségével a Nevermind Michael Jackson Dangerous-ét taszította le '92-ben a Billboard 200-as lista éléről, a Nirvana tulajdonképpen a mainstreambe emelte az alternatív rock műfaját. Ezzel pedig jócskán felkavarták az évtized elején jellemző állóvizet és más hasonló zenekaroknak is utat nyitottak.

U2 - Achtung Baby

achtung_baby.jpeg

Míg a Nirvana egy friss jelentkező volt '91-ben, addig a U2 már ismert zenekarnak számított, ami a The Joshua Tree-vel végleg elérte a világhírt és talán folytathatták volna ugyanígy, változatlanul. A zenekar azonban ebben az évben teljesen megújította önmagát, dögösek lettek, kísérletezők és kihozták az azóta is a világ legjobb lemezei között számon tartott Achtung Baby-t, amit a megalomán és egyedülálló Zoo TV Tour követett. Nálam ez a lemez benne van az örök top ötben, és a létezése miatt bocsátom meg Bonónak azt, hogy az utóbbi pár U2 album szar volt. Azt nem tudom, hogy Berlin vagy szimplán a zenekar zsenialitása miatt lett ez a lemez tökéletes, a One-nal, a Mysterious Ways-zel vagy az Even Better Than the Real Thinggel együtt, a lényeg az, hogy hallgatni kell mindörökké.

Metallica - Metallica (The Black Album)

Metallica_Black-Album.jpg

A leginkább The Black Albumként emlegetett lemez mérföldkő a Metallica karrierjében, ugyanis ezzel lett a zenekar stadionokat megtöltő óriás. Mindezt azzal érték el, hogy olyan slágerekkel pakolták teli az albumot, amik már nem voltak olyan nyersek és simán elfértek az MTV délutáni műsoraiban is. Az unásig játszott Nothing Else Matters tökéletes példa az utóbbira, és valószínűleg ez az a dal a zenekar történetében, ami miatt soha többé nem kell aggódnia Lars Ulrichnak azon, miből lesz pénze új jacuzzira. Az említett ballada mellett a The Unforgiven, a Sad But True vagy az Enter Sandman együtt juttatták az albumot a listák csúcsára, és tették a zenekar nevét világszerte ismertté.

Guns N' Roses - Use Your Illusion I-II

guns.png

Két külön albumról van szó, melyek a Use Your Illusion nevű turné alatt jöttek ki és amiket egymás folytatásának is tekinthetünk, ezért leginkább együtt is emlegetik őket. Ez a pár olyan jelentőségű a Guns-nál, mint a Metallica szempontjából a Black Album, elpusztíthatatlanok lettek tőlük. Egy időre legalábbis...Annyi sláger van a két lemezen együtt, hogy sokan annak is örülnének, ha feleennyit tudtak volna írni karrierjük során. A Civil Wart, a Don't Cry-t, a Knockin' On Heaven's Door saját verzióját vagy a You Could Be Mine-t is máig játsszák a rockdiszkóban, a November Raint pedig még Pataky Attila is magyarította. Rémületes mértékű eladások, további szuperlatívuszok, kitörölhetetlen rockhimnuszok.

Pearl Jam - Ten

pearl-jam-ten-full-cover.jpg

A Pearl Jam egy olyan zenekar, amivel soha nem tudtam megbarátkozni, és ami főleg Eddie Vedder személye miatt kifejezetten taszít. Azt viszont el kell ismernem, hogy a Ten minden idők egyik legjobb debütálása, ami a Neverminddal együtt terjesztette az alter rockot a felszínen, no meg a kockásinget a szakadt gatyát és a zsíros hajat a divatban. Friss és a Nirvana beforduló világától eltérő színt hozott és volt az albumon három olyan óriási dal, mint az Even Flow, a Jeremy és az Alive. Kell még bármit is mondai? Nem.

Red Hot Chili Peppers - Blood Sugar Sex Magik

Blood-Sugar-Sex-Magik2-1024x1024.jpeg

Nekem ez a kedvenc Chilim, mert már könnyen hallgatható, mégis tökös és baromira élvezhető. Valószínűleg sokan voltak még ezzel így akkoriban, mert a RHCP ötödik albuma végre meghozta a zenekarnak az átütő sikert. Akkorát, hogy John Frusciante nem is bírta, 1992-ben ki is szállt. Először. Ezen az albumon van a legtutibb részegen éneklős dal, az Under the Bridge, amit tényleg a világon bárki tud folytatni, ha Kiedis elkezdi, de szerepel még rajta a kicsit nyelvtörősebb Give it Away vagy a Breaking the Girl is. Egyetlen szóval: fasza.

Massive Attack - Blue Lines

massiveattack-blue.jpg

Ha a Pearl Jam tudta, hogyan kell elindulni, akkor a Massive Attack is. Én rendszeresen meglepődök azon, hogy a Blue Lines az első albumuk, ami ráadásul '91-es is. Pedig így van, ilyen régi és ennyire kezdő, mégsem hangzik sem réginek, sem kezdőnek. Ez egy nagyon erős lemez, amit sokszor az első trip hop albumnak is mondanak, bár szerintem ez kicsit elbizakodott kijelentés pláne, hogy akkoriban még nem igazán használták ezt a kifejezést. Mindenesetre a Blue Lines bármikor újra elővehető, időtálló darab, elég, ha annyit mondok, Unfinished Sympathy.

Akik 1991-ben debütáltak és később elég sikeresek lettek

Blur - Leisure: Damon Albarn még csak kis süldő volt, amikor a Blur kihozta első lemezét 1991-ben. És a zenéjük is ugyanolyan süldő volt, inkább csak keresték önmagukat, bár a brit toplisták élére már fel tudtak kúszni. Hol van még ide a Parklife...

Smashing Pumpkins - Gish: Ez még a Nirvana és a Pearl Jam ideje volt, nem a Smashingé, ami inkább 1993-ban jött el a Siamese Dream lemezzel. A Gish nem más, mint egy belépő Billy Corgan későbbi rémálomföldjére.

Hole - Pretty on the Inside: Courtney Love zenekara akkor debütált, amikor Kurt Nirvanája már mindent vitt. Nekik még kicsit várniuk kellett a nagyobb sikerre, amíg 1994-ben ki nem jött a Live Through This.

Seal - Seal: Miután Adamski Killere miatt hírnevet szerzett magának, Seal kihozta első önálló albumát, amin a Crazy is szerepel, ezzel pedig beírták a nevét a popzene nagykönyvébe.

Losing-My-Religion_zps0552ee38.gif

Cypress Hill - Cypress Hill: Ez az első latin hip-hop banda, ami platinalemezes lett az Egyesült Államokban. Már a bemutatkozó albumuk is 2 millió példányban kelt ez az USA-ban. Ikonok, ennyi.

2Pac - 2Pacalypse Now: Tupac Shakur első albuma nem volt kasszasiker, de a kritikusok elismerték és máig sok rappert inspirál. Erőszakos tematikája miatt nem fogadta a közönség feltétlen szeretettel viszont Tupac sikerét megalapozta.

Alanis Morissette - Alanis: Ez még nem az az Alanis Morissette, akit a világ később megismert. Az Alanis című albumon még egy kislány énekel popdalokat, kizárólag Kanadának, szerencsére. A Jagged Little Pill csak 1995-ben jött.

Kyuss - Wretched: Kyuss néven ebben az évben adott ki először lemezt Josh Homme zenekara, nem is rosszat.

+ Amikről jó tudni, hogy '91-es albumok mert elég jók, csak nem fértek be a top 7-be

R.E.M. - Out of Time: Vagy utálod azért, mert ezzel az albummal a zenekar a füledbe égette azt, hogy Losing My Religion, vagy imádod. Mindenesetre a dal világhírt hozott az R.E.M-nek. Én mondjuk a Shiny Happy People-t jobban kedvelem.

Queen - Innuendo: Az Innuendo az utolsó olyan Queen album ami Freddie Mercury halála előtt jelent meg. Ezzel a lemezzel a zenekar hangulatában kicsit visszatért a gyökerekhez, a Show Must Go On pedig egyenesen hátborzongató.

Michael Jackson - Dangerous: Jacko a kritikusok szerint ezzel az albummal nőtt fel. Rajta van a Black or White, a Remember the Time, szóval csupa drága klipes nóta meg a Szabadítsátok ki Willyt zenéje, amit inkább nem kellett volna.

michael.gif

Genesis - We Can't Dance: Ez a Genesis utolsó albuma, amit Phil Collins-szal rögzítettek, de a könnyes búcsú előtt azért még gyártottak rá pár slágert, mint a Jesus He Knows Me vagy az I Can't Dance.

Soundgarden - Badmotorfinger: A lemez fontos lépés volt ahhoz, hogy a Soundgarden ne csak Seattle-ben legyen ismert, és a Nirvanával és a Pearl Jammel együtt terjeszthesse a gunge-ot. Fasza, nyers, odamondogatós.

De La Soul - De La Soul is Dead: Azért választották ezt a címet az albumnak, mert a De La Soul itt szakított a D.A.I.S.Y. korszakkal és kicsit megújultak, bár még mindig aktívan kritizálták azt az erőszakosabb irányt amibe akkoriban a hip-hop elindult. Az album okos humora és a fülbemászó dalok, mint a Ring Ring Ring miatt máig a legjobb hip-hop lemezek között tartják számon.

Public Enemy - Apocalipse 91...The Enemy Strikes Back, A Tribe Called Quest - The Low End Theory, N.W.A. - Efil4zaggin, Naughty by Nature - Naughty by Nature, Ice-T: O.G. Original Gangstar, Ice Cube - Death Certificate: 1991 nem csak a rockban volt elképesztően termékeny év, de a hip-hopban is. Rengeteg fontos és máig emlegetett album született. A felsorolás első két darabja azért lényeges, mert kőbe vésték az előadók nevét, a N.W.A.-nak Dr Dre-vel ez volt az utolsó albuma, a Naughty by Nature-t pedig híresség tette az O.P.P. Ice-T gyakorlatilag definiálta a gangsta rap fogalmát, Ice Cube pedig kibújt az N.W.A árnyékából.

delasoul.gif

Teenage Fanclub - Banwagonesque: Liam Gallagher szerint ez a zenekar a világ második legjobbja, természetesen az Oasis után. Ez album pedig sokak szerint '91 legjobbja, már azoknak, akik szeretik ezt a stílust.

Prince and The New Power Generation - Diamonds and Pearls: Imádom az album slágereit, mint a Cream, a Gett Off és a címadó Diamonds and Pearls, nagyon Szexi, nagyon Prince. És ez az első lemez, ahol a The New Power Generation szolgáltatta a zenét.

És igen volt ott még például egy My Bloody Valentine-tól a Loveless, vagy egy Pixies-től a Trompe De Monde, esetleg a Sepultura-tól az Arise vagy még Lenny Kravitz Mama Said-je, és a Primal Scream Screamadelica-ja, amiket szintén érdemes újra meghallgatni, 1991 szinte kimeríthetetlen. Nagyszerű év volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr126070826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gyingizik 2014.04.24. 08:08:56

Nagy idők voltak rockzenei szempontból. 3-4 évente jöttek az új hangzások, zenék. Míg napjainkban minden áll. 1997 óta nincs új hangzás, maximum csak régi témák előszedése (retro) esetleg régi témák összekeverése (ilyen-olyan fúziós zenék).

azarcakimeghúzottegymarslakót 2014.04.24. 09:10:39

Kösz a listát, gyorsan meg is szerzem őket, hogy hazafelé legyen mit hallgatni :)

Huncutkukac (törölt) 2014.04.24. 09:15:01

Nem az a baj, hogy nem értesz a zenéhez, hanem az a gond, hogy osztod itt az észt, közben pedig az igazán korszakalkotó albumokat - mert nem ismered, mert elfogult vagy, mert csak mainstream lószart hallgattál egész életedben -, szóval az IGAZÁN fontos, ütős, és a zenére komoly hatást gyakorló lemezeket simán kihagytad:

Running Wild - Blazon Stone
Nazareth - No Jive
Skid Row - Slave to GRind
Therion - Of Darkness
Death - Human

Aztán:

Slint - Spiderland
Unsane - ST
A Tribe Called Quest - The Low end Theory
Matthew Sweet - Girlfriend
The KLF - The White Room

Csak így hirtelen...

randomuser1 2014.04.24. 09:21:08

monnyuk pearljamre a nirvana kicsit kannásbor fíling...

randomuser1 2014.04.24. 09:30:30

egyébként a legfontosabb zenetörténeti emlék kimaratt:
zámbócsimmi- csak1vallomás /nem beismerő/

szabo.kata 2014.04.24. 09:41:43

@azarcakimeghúzottegymarslakót: na pont ezért készülnek ilyen bejegyzések :)

Taxman 2014.04.24. 09:47:11

@Huncutkukac:
Ne röhögtess! Pontosan hogy "a zenére komoly hatást gyakorló lemezeket" sorolt fel. A tieid legfeljebb rád és "néhány" rajongóra gyakoroltak komoly hatást.

szabo.kata 2014.04.24. 09:52:02

@Huncutkukac: pont ezért írtam, hogy ez egy szubjektív bejegyzés, nem fog mindenkinek tetszeni, én pl egy skid row-t soha nem raktam volna bele egy '91-es válogatásba, sebastian bach, most komolyan.... így is nagyon széles skálán mozognak az említett albumok és örülök minden kiegészítésnek, ha az normális formában történik, mert más ember mást tarthat fontosnak...

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2014.04.24. 09:53:37

Az a baj az ilyen osszeallitasokkal, hogy altalaban egy ember szubjektiv velemenyet tukrozik.
Neki ezek voltak a jo albumok, a tobbi meg leves.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.04.24. 09:59:14

"a N.W.A.-nak Dr Dre-vel ez volt az utolsó albuma,"

dre nélkül is ez volt az utolsó. ;)

"Ice Cube pedig kibújt az N.W.A árnyékából."

Már az első szólójával (amerikkkas most wanted) megtette.

Huncutkukac (törölt) 2014.04.24. 10:02:53

@Taxman:

A Therion ezen albuma volt az első a Death/Symphonic metal történetében. Ez ugye akárhonnan nézzük, korszakalkotó album, mivel egy új stílust teremtett meg. (Az más kérdés, hogy tetszik-e avagy sem.)

A Running Wild esetében szintén beszélhetünk egy új korszakról. mivel ez volt az az album, amely az euro-heavy/power stílusban - természetesen a Helloween mellett - igencsak ütős lemezt hozott össze!

A Nirvana albuma csak Kurt Kobain halála miatt lett olyan nagy szám, egyébként tartalmilag legfeljebb erős közepes.

A Metallica albuma pedig elhozta azt a mainstream gagyit, amiről fentebb írtam. Attól az évtől kezdve a Metallica leszállóágba került.
A Load, a Reload, a Garage Inc, a St. Anger és a többi, mind mind gyenge fogadtatást kapott.

szabo.kata 2014.04.24. 10:14:34

@doggfather: okéoké, félreérthetően fogalmaztam :). amúgy igen, ice cube már korábban kiszállt, és megcsinálta magát, jól össze is vesztek az n.w.a.-vel.

wovbagger 2014.04.24. 10:22:19

Természetesen minden lista szubjektív, de '91-ben bőven lehet még olyan albumokat találni, amit az ember még ma rendszeresen hallgat:

Slint - Spiderland
Pixies - Trompe Le Monde
Primal Scream - Screamadelica
Talk Talk - Laughing Stock
The Jesus Lizard - Goat
Primus - Sailing the Seas of Cheese
Lenny Kravitz - Mama Said
The Orb - The Orb's Adventures Beyond the Ultraworld
Neil Young & Crazy Horse - Weld
Mr. Bungle - s/t
The KLF - The White Room
Sepultura - Arise
Melvins - Bullhead
Rush - Roll the Bones

stb. Szerencsére nagyon sok jó album jött ki abban az évben is.

Fül~orr~régész 2014.04.24. 10:23:21

Szerintem az Out of time 1990-es, az Automatic for the people viszont 91-es és tuti rajta van a listán.

Kurt Cobain is azt hallgatta utoljára halála előtt...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.04.24. 10:24:37

@nefrit: semmi gond, csak jeleztem. ;)

Így van Cube már vita miatt is szállt ki.

szabo.kata 2014.04.24. 10:32:05

@Fül~orr~régész: az automatic for the people már jócskán 92 vége ;)

230e 2014.04.24. 10:42:14

@Huncutkukac:+1 a KLF-nek.
És akkor indult be az Eurodance is. Lehet vagy nem lehet szeretni, de meghatározó zenei élmény.

Gukker 2014.04.24. 10:56:10

És mi történt ekkor a magyar fronton?

BlackWhite 2014.04.24. 11:00:06

Meglehetősen szubjektív a szerződ TOP7-a, amiért nem is szólnék, ha nem lehúzosan nyilatkozna Michael Jackson - Dangerous albumáról ami szerinte nem fért bele a TOP7 be és még a Szabadítsátok ki Willittel is gondja adódott.
Nos íme a cáfolat ami - szerencsére - nem szubjektív:

MJ Dangerous albuma a minden idők legtöbb példányszámában eladott 16. albuma lett.

Forrás:
hu.wikipedia.org/wiki/A_legnagyobb_p%C3%A9ld%C3%A1nysz%C3%A1mban_eladott_albumok

A listából látszik, hogy a fenti TOP7ből egyedül a Nirvana albuma, de az is csak a 27. a listában, maga előtt tudva 3 db MJ albumot (Thrillet 1, Dangerous 16, Bad 25)
Erről akkor ennyit!

Az albumról az alábbi számok jelentek meg sorban 91-93 között kislemezen (és clipben is):
Black or White
Remember the Time
In the Closet
Who Is It
Jam
Give In to Me
Heal the World
Will You Be There
Gone Too Soon

A Will you be there "az album egyik legsikeresebb dala volt" a Billboard Hot 100 slágerlistán az első tízben, legmagasabb elért helyezése a 7. hely; aranylemez minősítést kapott.[4] Európában az első helyre került az MTV Eurochart slágerlistán. Az Egyesült Királyságban több mint hat hétig szerepelt a top 40-ben. Világszerte 1 600 000 példányban kelt el.A dal 1994-ben MTV Movie Awardot nyert „Legjobb filmbetétdal” kategóriában. Felkerült a Sony Music Entertainment által 1999-ben megjelentetett All Time Greatest Movie Songs („Minden idők legnagyszerűbb filmbetétdalai”) albumra is.

Forrás:
hu.wikipedia.org/wiki/Will_You_Be_There

Ezekről ennyit!!!

Huncutkukac (törölt) 2014.04.24. 11:09:47

@Gukker:

Magyar Fronton?

Elég sok jó lemez jelent meg, természetesen egyik sem érte el a nemzetközi szintet.

Azonban, mind napjainkban kiderült, voltak olyan bandák, akik itt a kulturális fal mögött is loptak.

EDDA - Öt lány vs. J.R. Blackmore Wild and Free

Tessenek meghallgatni!

Link a tényeknek:

youtu.be/tJoAPX0ItUg
youtu.be/OBvlh8DPiT8

Mind a hangzás, a ritmus, a stílus, de még a gitárszóló is!

Ez viszont ciki...

Huncutkukac (törölt) 2014.04.24. 11:32:40

@A nép fia:

Gondolom azoknak, akik EDDA fanok.
Volt egy interjú a Patakival évekkel ezelőtt a TV2 reggeli műsorában, ahol a mellkasát verte, hogy az EDDA soha nem nyúlt senkitől.

Nos itt a cáfolat...

szabo.kata 2014.04.24. 12:04:34

@Gukker: a felszínen volt pl bonanza óriáskoncert, szandi-szerelmes szívek, meg filmslágerek magyarul, amin szerintem rajta volt gergely róberttől a méltán híres emanuelle :D. de volt nyilván sok más is, csak utána kéne nézni, mi belőlük '91-es.

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2014.04.24. 13:22:07

Szerintem korrekt válogatás. Én sem raknám régi nagy nevek +1, nem túl sok újdonságot tartalmazó lemezét ide, akkor sem, ha sikeres, inkább olyanokat, akik adott lemezzel robbantak be, vagy azzal értek el a csúcsra. Utóbbit mondjuk ennyi idő távlatából elég jól meg lehet ítélni, bár nyilván szubjektív dolog ez is valamennyire.

BlackWhite 2014.04.24. 13:33:39

@Littlewood: A felvezetés nem arról szól, hogy bemutatja 1991-év új előadóit akik ekkor lettek sikeresek, így a szubjektívitáson is már túlmutat a szándékos félreértelmezéses hibás okfejtés.

BlackWhite 2014.04.24. 13:35:00

@Littlewood: "+1, nem túl sok újdonságot tartalmazó lemezét" Ez meg aztán egy frankón nevetséges állítás. Olvasd el az album kritikáit és nem fogsz butaságokat összehordani.

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2014.04.24. 13:42:45

@BlackWhite: Te olyan indokolatlanul konfliktusosan kommunikálsz, mint a Való Világ szereplői. Nem szóltam hozzád, miért zavar ennyire más eltérő véleménye?

BlackWhite 2014.04.24. 13:50:16

Nos egyrészt Én nem nézek VV-t és hasonló szarságokat.
Másrészt pedig azért mert nem nekem írtál, de egyértelműen az Én hozzászólásomra reagáltál, az nem mentesít attól, hogy megvédjem az álláspontomat (tényekkel alátámasztva), és felhívjam a figyelmét más olvasónak a ferdítéseidre.
Ezért zavar!

szabo.kata 2014.04.24. 13:54:31

@BlackWhite: Michael Jackson rajongó vagy ezt értjük, de te is értsd meg, hogy más zene is volt a Dangerous-ön kívül ebben az évben, amivel kapcsolatban te láthatóan eléggé elfogult is vagy. Ennyi, köszi.

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2014.04.24. 13:56:47

@BlackWhite: Neal Young, Sepultura, stb., számos akkor már befutott nagy név felmerült mások hozzászólásaiban. Ha rád reagáltam volna, azt jeleztem volna. Így, mint most.
A műsort lehet, hogy nem nézed, de látod, ugyanúgy, mint ők, fel sem fogod, miről van szó, és már minősíthetetlen stílusban szólsz a másikhoz. Innen jutott eszembe a párhuzam.

szabo.kata 2014.04.24. 15:01:16

Amúgy itt van a poszthoz tartozó mixtape, hallgassátok egészséggel ^^ charivari.blog.hu/2014/04/24/let_s_party_like_it_s_178

Taxman 2014.04.24. 15:10:27

Rajongók, fanatikusok kíméljenek :-)

BlackWhite 2014.04.24. 16:02:43

@nefrit: Nagyon vicces gyerek vagy Te nefrit. Én bemásolt tényekkel támasztottam alá az érvelésemet, Te pedig csak "mondtál valamit". Na ez az elfogultság. Ennyi. :D

BlackWhite 2014.04.24. 16:09:21

@Littlewood: "Neal Young, Sepultura, mint számos akkor már befutott nagy név felmerült mások hozzászólásaiban."
Ez lenne az a bizonyos "régi nagy nevek +1, nem túl sok újdonságot tartalmazó lemezét ide, akkor sem, ha sikeres," indolkása?

Ök mikor voltak egyszerre már befutott régi nagy nevek, akinek újabb sikeres lemeze jelent meg? :D

Azt hiszem másképpen értékeljük a nagy nevek és siker fogalmát.

Másik:

"A műsort lehet, hogy nem nézed, de látod"

Már elnézést de 2009 vége óta nem néztem tévét!!!

BlackWhite 2014.04.24. 16:09:53

@Taxman: Meg az idióták is, főleg! :)

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2014.04.24. 19:10:26

@BlackWhite: Végül is igazad van, Neal Young pl sokkal jelentősebb minden szempontból, mint Michael J. Tényleg tévedés volt őket egy lapon említenem.

A másikat nem minősíteném. Próbáld meg a mondatelemzést alany-állítmánnyal kezdve, ha összeolvasva nem megy. Tipp: ne vágj ki részeket idézőjelek közé, az egésszel próbálj megbirkózni. Egy mondat, szerintem második nekifutásra menni fog.

BlackWhite 2014.04.24. 20:06:38

@Littlewood: " Neal Young pl sokkal jelentősebb minden szempontból, mint Michael J. "

Ez a mondatod is alátámasztás nélküli. Így pontosan annyira vicces mint az általad leírt, alany -állítmány mondatértelmezési aggonizációd.

Azért örülök,, hogy nem kell az életben ilyen "értelmes" lénnyel mint te, fontos dolgokban közösen kommunikálnunk. Sajnálom a rokonaidat, esetlegesen munkatársaidat. Szar lehet úgy hülyének lennei, hogy az ember azt hiszi, ha benyög egy jó nagy baromságot, akkor már ö lesz a "madár az ász". :D

Azért ha a suliban nem is tanították meg neked és a szüleid se - olvashatóan - nem foglalkoztak veled, a már korábban leírt fontosabb információt megosztom veled, hátha egy gyenge pillanatodban felfogod:

Érvelj ész érvekkel, alátámasztva forrásokkal, tényekkel, különben egy nevetséges senki leszel, böszme nagy baromságokkal az életed minden területén. Hidd el, hülyének nem kifizetendő lenni, még anonim módon a netten sem. Pá - pá!

Rocko- 2014.04.24. 21:12:32

@BlackWhite: Jacko néger vagy fehér volt?

BlackWhite 2014.04.24. 21:28:10

@Rocko-: Ha még annyi eszed sincsen, hogy utánaolvassál, akkor elég buta gyerek lehetsz... Azért a következő "értelmes" kérdésed feltevéséig nehogy elfelejtsél levegőt venni! :)

Rocko- 2014.04.24. 21:29:28

@BlackWhite: hogyan érezted magad, amikor megtudtad, hogy Jacko téged már nem fog megrontani?

Rocko- 2014.04.25. 07:30:42

@BlackWhite: igen, szerintem is az volt Jackson.

BlackWhite 2014.04.25. 07:55:26

@Rocko-: Jó hülyének lenni? :D

szabo.kata 2014.04.25. 08:55:54

@BlackWhite: Nagyon ügyesen tudsz másolni!!!!!! De már nagyon unlak és a hozzászólásaidnak semmi köze a témához, úgyhogy nézz más blog után, ahol fröcsöghetsz tovább. Puszi!

krferi 2014.04.25. 10:28:06

@Huncutkukac: szevasz kukac! megy a lemezbolt?

Huncutkukac (törölt) 2014.04.25. 10:56:36

@krferi: Megy. De átteszem online módba. Június 1-től működik 100%-ban.

Cake- · http://cakeminusz.blog.hu 2014.04.26. 12:43:09

@Huncutkukac: "A Metallica albuma pedig elhozta azt a mainstream gagyit, amiről fentebb írtam. Attól az évtől kezdve a Metallica leszállóágba került.
A Load, a Reload, a Garage Inc, a St. Anger és a többi, mind mind gyenge fogadtatást kapott."

Ugyanez elmondható a Guns'n'Rosesról is. Az Use Your Illusion az utolsó igazi albumuk. A Spagetti Incident és a Chinese Democracy már csak utánérzések, felejtősek.

kicsigee 2014.04.26. 19:48:46

Metallicska és Guns N Rózsiék csináltak egy pop albumot. Így utólag bele gondolva szerintem nem volt valami jó ötlet. November Rain-nél undormányabb rock balladát nem tudok elképzelni. Szerintem meg R.E.M. - Out of Time-ja vitte mainstreambe az alternatív rock műfaját és nem a Nirvana. Blur és egyéb Indie rock buzzancs bandák pedig inkább a 1995 környékén futottak be, ha nem tévedek. Sokan magasztalják The KLF nevezetű bandát,szerintem baromi szánalmasak voltak. Esetleg 1992-ben a BRIT Awards-on történt akciójukért járhatna egy piros pont, de szerintem a fegyverrel való lövöldözést is lopikázták egy 1991 Kool Moe Dee klipből.
Kool Moe Dee ft Chuck D & KRS-One - Rise n' Shine
www.youtube.com/watch?v=zWY1WKtXgtA

BlackWhite 2014.04.27. 08:41:47

Imádom a Guns N' Roses - Use Your Illusion I-II albumát!

Örök kedvencek:

Live and Let Die
Don't Cry
November Rain Rose
Yesterdays
Knockin' on Heaven's Door
Estranged
You Could Be Mine

BlackWhite 2014.04.27. 08:42:23

@BlackWhite: November Rain Rose Persze a Rose nélkül. :)

BlackWhite 2014.04.27. 09:08:11

A Nirvana - Nevermind albumán Én 4 jó számot találtam,

Smells Like Teen Spirit
In Bloom
Come as You Are
Lithium

U2 - Achtung Baby jó számai:
Even Better Than the Real Thing
One
Who’s Gonna Ride Your Wild Horses
The Fly
Mysterious Ways

Metallica - Metallica (The Black Album) jó számai:
Enter Sandman
The Unforgiven
Nothing Else Matters

A www.billboard.com/charts/billboard-200 lista alapján míg MJ Dangerous albuma 4 hétig, addig a Nirvana Nevermind albuma csupán 1 (péusz 1)hétig volt top 1!
A U2 Achtung Baby is csak 1 hétig bírta, mivel MJ taszította le.
Metallica 4 hetet, GNR 2 hetet volt, az REM, RHCP és MA nak a top 1 pedig nem sikerült...

Érdekes, hogy míg 1991 elején Vanillia Ice és Mariah Carey 8-8 hetet volt a lista élén addigra év végére már annyi jó album lett, hogy sűrűbben váltották egymást.
süti beállítások módosítása