charivari

Kiderült, nem is Axl Rose, hanem Mike Patton hangterjedelme a legnagyobb

2014. május 28. - szabo.kata

Múlt héten a Billboard Music Awards alkalmából a Concert Hotels összeállított egy elég hiányos interaktív toplistát arról, mely énekeseknek van a legnagyobb hangterjedelme, széles e világon. Az ő rangsoruk élén Axl Rose állt Mariah Carey és Prince társaságában, ám a toplistán sok olyan arc fel sem tűnt, akiknek bizony illett volna felkerülniük rá, Az internetezők természetesen felháborodtak, hőzöngésüket pedig meghallotta a VVN Music és készített egy sokkal hitelesebb és szinte minden igényt kielégítő rangsort, most már azzal a Mike Patton-nel az élen, aki a korábbi listán még csak nem is szerepelhetett. Lássuk, itt kik énekelnek le csillagokat az égről.

miikepatton.jpg

A VVN szerint a Concert Hotels ott hibázott nagyot, hogy kizárólag a Rolling Stone által a 100 legjobb énekes közé rangsorolt előadó hangterjedelmét nézte, hozzávéve az idei Billboard Music Awards jelöltjeit és azokat, akiknek hangterjedelmét már elemezték a The Range Place nevű oldalon. Sok előadó, saját hibáján kívül természetesen nem felelt meg az előbbi kritériumoknak, így a VVN munkatársai mélyebbre ástak, a hangterjedelmet is részletesebben analizálták, majd egy egészen új és sokkal változatosabb listával álltak elő, amin az eddig első Axl Rose csak az ötödik helyet szerezte meg. 

A VVN Music toplistáján így néz ki a legjobb 15:

  1. Mike Patton - az egyetlen, aki 6 oktávot tud
  2. Corey Taylor
  3. Diamanda Galás
  4. David Lee Roth
  5. Axl Rose
  6. Nina Hagen
  7. Ville Valo
  8. Roger Waters, Mariah Carey
  9. Kyo, Devin Townsend
  10. Paul McCartney
  11. Sean Peck
  12. Dan Swano, Prince
  13. Tim Foust
  14. Jon Bon Jovi, Chino Moreno
  15. King Diamond, Peter Steele, Minnie Ripperton

A rangsorban kizárólag olyan énekesek szerepelnek, akik hangterjedelme legalább 4 oktáv, az oldal szerkesztői pedig folyamatosan frissítik a listát, az újabb ajánlások alapján. Itt részletesen is megnézhetitek a teljes rangsort, a szereplők pontos hangterjedelmével együtt. 

Egyetlen kérdés marad csak: De hol van Zámbó Jimmy?

jimmygif.gif

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr976222766

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

coucou 2014.05.28. 14:21:41

Mike Patton egy zseni, de nem emiatt :)

crazyfish 2014.05.29. 06:15:30

Hol van Rob Halford?????
Axle Rose egy gyomorból éneklő pojáca, nem viccelj, mint hang??
Mike Patton tényleg zseniális de tényleg nem a hangja miatt...midlife crisis..:DD

paquito 2014.05.29. 08:10:59

És Freddy Mercury?

szabo.kata 2014.05.29. 09:15:56

Az új listában Rob Halford és Freddie Mercury is benne van, itt meg is nézhetitek: www.vintagevinylnews.com/2014/05/digging-deeper-axl-rose-is-not-singer.html

Mindketten 4 oktávot tudnak és még egy picit többet.

Egyébként Pattont tényleg nem emiatt kell dicsőíteni, nekem egyik legnagyobb kedvencem sok minden másért :).

moris 2014.05.29. 09:40:48

Kíváncsi voltam hányadik hozzászólásban említi valaki Rob Halfordot... Nem csalódtam :-)

politikailagnemkorrekt 2014.05.29. 15:48:24

Megint baromság. Freddie Mercury, Robert Plant? És bocs, de Ian Gillant a Child in Time-ban hallották már a lista szerencsétlen kiagyalói? És, uram bocsá' a mára már valóban alkoholfüggő Demjén Rózsi, a maga 5 (öt!) oktávjával??

szabo.kata 2014.05.29. 16:36:02

@politikailagnemkorrekt: ehm, freddie szépen ott van benne, csak nézz rá a listára talán. egyébként meg gilliant, ha ajánlod és megnézik a hangterjedelmét, simán beleteszik...ahogyan szerintem még a rózsit is, ez ilyen interaktív dolog.

mdJanitor (törölt) 2014.05.29. 16:57:15

a multkor belefutottam en is a cikkbe, es ledobbentem rendesen amikor axl hangjanak melysegeit dicsertek benne :)
ahhor nem lehetett hozzaszolni, pedig pont Patton hianya miatt reklamaltam volna :)

neanderthal 2014.05.29. 18:02:42

Hol van David Lee Roth hangterjedelme pl. Tim "Ripper" Owens-hez képest? Komolytalan ez a lista.

Első mohikán 2014.05.29. 23:45:50

Múltkor tökön rúgtak véletlenül, na akkor én is kiénekeltem a hat, mit hat, hét oktávot is!

Peter Bedecs 2016.06.29. 00:41:28

muhahahaha megneztem aq masik listat is ....vicc....Chris Cornell 3 oktav???....a fa hangu(ezt Van Halen mondta)....imadom Pattont ,de ez a lista kalap szar.....mutatnek ezeknek 80s evek Chris Cornell hangterjedelmet.....ha Patton 6 AKKOR O 8 ....VICC

Peter Bedecs 2016.06.29. 00:49:17

@mdJanitor: szia.ez a lista meg a masik is vicc.....Axl pince melyen tud enekelni ,de hihetetlen magasan is ugyebar....a fa hangu.david lee roth a 4 ik??? a 80 S 90S evek crish cornell 3 oktav ???....a 80 s 90 s evek beli albumait kellett volna meghalgatni....ha Patton 6 oktav akkor a regi Chris 8 ......szerintem nem jo dalokat hallgattak ezek az tuti...VICC

Peter Bedecs 2016.06.29. 01:09:46

fa hangu david lee roth ....ez kimaradt sorry....de legnagyobb hangok a kozep mezonyben .....felhaborito komolyan

Kreta 2019.02.22. 18:59:44

Régi cikk, de érdemes a lista alját megnézni. Tök jó előadók, legendák. Baromira nem ezen múlik. Bár kétségtelen, hogy ez mérhető.
süti beállítások módosítása