charivari

Fantastischen 21 - Német zenék az ezredforduló környékéről

2014. július 15. - szabo.kata

Z Plusz helyett én a német Viván, a német MTV-n és a Viva Zwei-on nőttem fel, mert azokat fogtuk otthon műholdról és kész. Így aztán szépen bekúszott a zenei tudásomba a 90-es évek második felében és a kétezres évek elején sok olyan német zene, amelyeket máig kedvelek és tökéletesen emlékszem rájuk. Nem a rémes eurodiszkó és europop dalokra gondolok, amiket főleg angolul énekeltek, angol művésznevű német előadók (Sarah Connor, Sasha, Nana, tejóisten és még sorolhatnám), hanem olyan zenékre, amik anyanyelven szólaltak meg és a hiphoptól kezdve, az elektronikus műfajokon át, a vicc-punkig mindenféle területen mozogtak. Sok jó szám született Németországban az említett időszakban és most egy nem kicsit öncélú bejegyzésben felidézem a kedvenceimet. Vélhetően nem vagyok egyedül ezekkel a zenei emlékeimmel, szóval hátha ez a kis múltidézés sokaknál elindítja majd a YouTube-hengert.

fanta4_presse.jpg

Az egyik talán legmeghatározóbb együttes a korszakból a Die Fantastischen Vier, ami az egyik első olyan banda volt, akik németül vitték a hiphopot. A kilencvenes évek elején futottak be a Die Da?! című dallal, de sokan szerintem a Sie Ist Weg miatt emlékeznek rájuk, '95-ből. Egy nagyon kreatív és a hiphop műfaját sajátosan "németesen" megfogó együttesről van szó, akik hatással voltak a később német rapperekre is. Én kifejezetten szerettem tőlük a '99-es 4:99 albumot, és az egyes tagok saját munkáit is. Máig aktívak és például a Szigeten is fellépnek majd.

 

Mivel a Fanta4 tagjai valóban önállóan is elég jók, akkor itt meg is említeném Thomas D-t, akinek a dalait először nem könnyen tudtam befogadni, pedig eléggé ott vannak. Rá kell érezni.

És, ha már a populáris német hiphopnál kezdtem, akkor folytatom is azzal. Jöjjön a Fettes Brot, ami azért kicsit vicc-hiphop irányba mozdult el és egy nagyon szórakoztató együttes. Már az első igazi sikerük, a Nordisch by Nature is ezt példázza, ahogyan az egyik legismertebb is, a Schwule Madchen. Míg a Fanta4 stuttgarti, addig ők Hamburgot képviselik jelenleg is.

A hiphopnál maradva itt a Fettes Brothoz hasonlóan hamburgi Fünf Sterne Deluxe, akik szintén a nagyon okos és ütős szövegeik miatt váltak híressé. Sajnos 2004-ben abbahagyták, de külön érdemes utánanézni addig elkészült klipjeiknek.

A Fünf Sterne Deluxe oszlopos tagja volt Das Bo, aki elkövetett egy Türlich, türlich (sicher Digger) című slágert a hozzá tartozó seggrázós klippel. Gondolom ez nem csak nekem égett az agyamba, jó fricska volt.

Hamburg kitermelt még más humorral kritizáló és a politikába is belemászó bandákat. Az egyik ilyen az Absolut Beginner, amit ma már egyszerűen csak Beginnernek hívnak, de az említett időszakban érte el talán legnagyobb sikereit. A formáció egyik tagja, Jan Delay szólóban is sokszor remekelt.

A másik szintén inkább a humorra építő hamburgi együttes a Deichkind, akik zenéjükbe jó adag elektronikát is építettek. Kedvelem a vicces klipjeiket és a rájuk jellemző öniróniát, szintén egy nagyon kreatív együttes, ami most is tevékenykedik.

Vissza a stuttgarti hiphophoz, jött onnan más fontos banda is, például a Massive Töne. Ők kicsit komolyabban vették magukat és az amerikai valamint a francia hiphop inspirálta a dalaikat. Vagy maradtak a tipikus party számoknál, vagy átmentek társadalomkritikusba és máig léteznek, csak nem túl aktívan.

Az akkori német hiphop egyik furcsa együttese a Freundeskreis, amit én egyébként nem is igazán sorolnék ebbe a műfajba, mert oké szövegeltek, de valahogy inkább tűnik a zenéjük ilyen köztes, lebegő dolognak több stílus határán. Egyénként számomra soha nem volt egy szimpatikus zenekar, de sokan szerették, így itt a helye.

A korszak német hiphopjából talán mutatóba elég is lesz ennyi, pedig lenne még mit sorolni Samy Deluxe-tól kezdve az egyébként lengyel hiphop DJ-n, Tomekken keresztül Nináig, vagy a rettenetesen kellemetlen Sido-ig. De ha egyetlen klipben szeretné valaki látni az akkori német hiphop krémjét, akkor indítsa el az alábbi Adriano - Letzte Warnung című klipet, ami a Brothers Keepers nevű formációhoz és projekthez kapcsolódik. A projekt tulajdonképpen az előadók elítélő reakciója arra, amikor 2000-ben neonácik brutálisan meggyilkoltak egy mozambiki származású Alberto Adriano nevű férfit. A Brothers Keepers-nek női verziója is létezett Sisters Keepers néven.

Kicsit tehát más vizekre evezve, Berlint képviseli a dancehall és reggae stílusban tevékenykedő Seeed, akik nálunk is gyakori vendégek és akik nagyon jól vették fel az előbbi irányzatok fonalát és egészen eredetit tudtak alkotni. '98-ban alakultak, és a legtöbben az ezredforduló környékén figyeltek fel rájuk.

Szintén reggae, szintén német, de egy picit kakukktojás Gentleman, hiszen ő angolul nyomja, de ettől még fontos előadónak tartom, hiszen nemzetközi szinten ismert és elismert, úgyhogy itt a helye.

Xavier Naidoo-t sok szál fűzi a hiphophoz, pedig amúgy ő inkább soul és r&b énekes, amivel először próbálkozott angolul is, de szerencsére felhagyott vele és németül folytatta. Szerintem egy egészen különleges énekes, egyedi hangzással, kedvelem mind a saját számait, mind amikor közreműködik mások dalaiban.

A 2raumwohnung már pop, elektropop egészen pontosan és a Viva Zwei játszotta annyit az Ich Und Eleine-t 2002-ben, hogy a többi dalukra is kíváncsi lettem. Elég minimál zenét csinálnak, de azt nagyon jól.

Az Ich und Eleine-ről azonnal beugrott a müncheni Chicks on Speed Kaltes Klares Wasser című dala, amit szintén rengeteget játszottak egy picit korábban, azaz 2000-ben és az ember simán megtanulta azt a pár sort, amiből az egész dalszöveg állt. Nem csak ezért hasznos azonban ismerni őket, hallgassatok bele későbbi munkáikba is.

A Kaltes Klares Wasser-ből pedig azonnal következik a berlini Toktok slágere egy Soffy O nevű svéd énekesnővel, ami ugyan szintén angolul van, mint Gentleman dalai, de nagyon német az egész és a Toktok fontos mozgatórugója volt a berlini partyéletnek is.

Még mindig elektronika, de a klasszikusabb, sötétebb oldalról. A Wolfsheim a new wave és a főleg a darkwave irányában indult, majd fokozatosan szintipop lett, jó sok Depeche Mode beütéssel. A dalaik általában angolul vannak, de az egyik legnagyobb slágerük, a 2003-as Kein Zurück például német. 2005 óta nem aktívak, de az énekes, Peter Heppner többször együttműködött német DJ-k lemezein, jellegzetes hangját mindig fel lehet ismerni.

Mostantól pedig jöjjön több gitár. A Sportfreunde Stiller 2000 környékén futott be Németországban, viszont engem sosem hatottak meg igazán. Egyetlen számuk viszont tényleg jófej, amit 2006-ban szurkolódalnak írtak a német válogatottnak a vb-n és ami most kifejezetten aktuális is.

Aztán persze ott van az egyik nemzetközileg legismertebb német zenekar, a Rammstein, ami '97-ben futott be igazán a Sehnsucht album slágereivel és a sokak által csak Tanz-Metalként emlegetett stílussal. Én valamiért mindig kedveltem őket, passzol nagyon a német nyelvhez ez a kicsit finomított, populáris indusztriál hangzás.

Ha pedig Rammstein, akkor meg kell említeni az Oomph! nevű zenekart is, ami az előbbi mellett szintén a Neue Deutsche Harte nevű irányzat tagja. Kevésbé egyszerű és nyers, mint a Rammstein, és ha ez lehetséges, akkor kicsit több benne a póz.

És akkor jöjjön az egyik legnagyobb német kedvencem, a Die Ärzte, ami a német punk egyik alapköve. 1982 óta léteznek, de egyszer feloszlottak '88-ban, hogy '93-ban újrakezdjék és még most is folytassák. Szerencsére a kérdéses időszakban is volt pár slágerük, és főleg marha jó klipjük, melyekre felfigyelhettem és amik azonnal elkaptak. Mert az Ärzte vicces és okosan vicces és ami a legjobb, hogy nem veszik túlságosan komolyan magukat, hanem teljesen lazán élnek a humorukkal. A három tag, Farin Urlaub, Bela B és Rodrigo González három teljesen különböző karakter, szólóban is előfordulnak rendszeresen, de a Die Ärzte mégis együtt a legjobb és nem véletlenül az egyik legsikeresebb német zenekar ma is. Külön csemege az az MTV Unplugged album, amit gyerek zenészekkel és iskolai kórussal vettek fel.

Végül, de nem utolsó sorban következzen a Die Toten Hosen 1996-os slágere, a Zehn Kleine Jagermeister, amit még az is ismer, akinek fogalma nincs róla, ki is az előadó. A zenekar egyetemes történetéről most nem zengenék ódákat, legyen annyi elég, hogy legalább olyan sikeresek hazájukban, mint a Die Arzte. 

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr166510673

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocko- 2014.07.16. 00:09:23

"Z Plusz helyett én a német Viván, a német MTV-n és a Viva Zwei-on nőttem fel"
dettó. én csak emiatt tudok kicsit németül. :D vagyis tudok egy kicsi németet. www.youtube.com/watch?v=ecYh-m3ksmU

"Így aztán szépen bekúszott a zenei tudásomba a 90-es évek második felében és a kétezres évek elején sok olyan német zene, amelyeket máig kedvelek és tökéletesen emlékszem rájuk."
párat anno másodpercek alatt beazonosítottam, gond nélkül. verhetetlen voltam. :)

"Nem a rémes eurodiszkó és europop dalokra gondolok, amiket főleg angolul énekeltek, angol művésznevű német előadók"
amerika közelebb van, mint gondolnád. :D micsoda családós volt, amikor kiderült, hogy ezek beza nem ámerikáiak.

"A Fünf Sterne Deluxe oszlopos tagja volt Das Bo, aki elkövetett egy Türlich, türlich (sicher Digger) című slágert a hozzá tartozó seggrázós klippel."
dettó. kezdtem is fejemben felélénkíteni az MFG-nél. :)

Absolut Beginner: s tényleg!

Xavier Naidoo: www.youtube.com/watch?v=T-BjvA4ahCk

Toktok! boniiiiiiii!!! :))))
még Toktok: www.youtube.com/watch?v=WC9pXj2aYW8

a Zehn Kleine Jagermeister kitörölhetetlen.

megmlítendők még: Tic Tac Toe (Warum, Mr. Wichtig), Sabrina Setlur, Stefan Raab (Hier Kommt Die Maus).

sarkozibela 2014.07.16. 22:30:10

Szinti-pop vonalon megemlíthető még a Camouflage és az And One is, bár a Camouflage angolul szólalt meg.

Kroenen 2014.07.16. 23:09:34

óóóóóóóóóóóóó....anyira de annnnnyira örülök ennek a posztnak hogy hihetetlen. már nem azért mert sok szép emléket hozott vissza, azt igazából nem is kellett, mert a mai napig szívesen hallgatom ezeket a számokat. a VIVA zwei volt az isten anno számomra, 2000-2002-ig folyamatosan azt hallagattam, a jobbnál jobb istentelen király számokkal, aztán jött az onyx.tv, ami szinte ugyanazt folytatta tovább, talán kicsit több elektroval, ami abszolút nem zavart. akkor voltam középiskolás, tehát pont az egyik legszebb időszakhoz kapcsolódnak ezek a számok. 2003-ban ráadásul itt voltunk kint Németországban 2 hétig mint cserediákok a sulival, bazijó volt együtt kiabaálni ezeket a számokat a német arcokkal!!!
sportfreunde stiller, 2raumwohnung, die Ärzte, Rammstein, mind a mai napig nagy kedvencek. A héten pont meghallgattam Farin Urlaub - Phänomenal egal c. számát, a szövegét kívülről vágom persze :)))
Már lassan egy 1 éve kint élek Németországban és a németek arcára mindig kiül a meglepetés amikor rájönnek hogy én vágom ezeket és az első kérdés mindig: Warum????? :D :D :D
És akkor el kell mesélni mindent, Viva zwei-ostól, onyxostól, cserediákostól mindent... :))))
kaltes...klares...kaltes klares Wasser!!!

Kroenen 2014.07.16. 23:16:18

megemlítenék még egy nagy kedvencet: KID ALEX!!! Young love...
hatalmas...iráni azt hiszem az arc és tán hamburgi vagy brémai...de tényleg ütős. Westbam, DJ Tonka, Tocadisco, Lexy&K-Paul, Kalkbrenner, Klee...sok jó house meg elektro zenét is összedobtak akkoriban.
emlékszik még valaki a Neue Heimat válogatás lemezekre?
az összes megvolt (nyilván mp3-ban... :))
ha esetleg valaki kedvet kapna:
www.amazon.de/s/ref=nb_sb_noss?__mk_de_DE=%C3%85M%C3%85%C5%BD%C3%95%C3%91&url=search-alias%3Dpopular&field-keywords=neue%20heimat

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.07.17. 08:57:01

És Andrea Berg???
:))))))))

Helene Fischer? :)

tranzita 2014.08.22. 21:52:20

Tocotronic kimaradt, pedig az is mekkora volt!
www.youtube.com/watch?v=AydNSJnMBs4

Crass 2015.09.29. 16:00:07

Thomas D? Akkor Rückenflug ! www.youtube.com/watch?v=9-OgL09NDIs
Peter Foxot kihagyni egy ilyen felsorolásból bün és hiba :) www.youtube.com/watch?v=yphwzD1XaBY

persze ìzlések és pofonok. Van akinek Grönemeyer, van akinek Helene Fischer... :)
www.youtube.com/watch?v=7ZkejDqTuSM

Jó volt olvasni és viszontlátni magyar nyelvü blogon..

Comee 2016.07.24. 19:41:49

Eins Zwo a legnagyobb és természetesen Dendemann!
süti beállítások módosítása