charivari

30 egyslágeres csoda a '90-es évekből

2014. július 24. - szabo.kata

Sok olyan előadó van, aki sorra tudja gyártani a slágereket és a jobbnál jobb albumokat, de rengeteg olyan előadó is létezik, akiknek csak egyetlen egyszer sikerül olyat alkotni, amit egyből az egész világ dúdol. A "one hit wonder" tökéletes kifejezés arra, amikor minden összejön egyetlen számban és aztán soha többé. Mintha a zenész vagy zenészek erre az egyszeri alkalomra tudnák kihozni a maximumot a kreativitásukból és bárhogy próbálkozzanak is később, képtelenek megismételni az elképesztő sikert. Van, aki csak okosan kapja el a korszellemet, más jókor van jó helyen, egyetlen egyszer. Persze néha ennyi is elég a hallhatatlansághoz. Mivel a héten már foglalkoztam a Bravo magazinnal, egy csomó olyan dal kezdett el motoszkálni a fejemben, ami az előadó egyetlen slágere, de a '90-es években nagyot szólt. Így aztán összegyűjtöttem 30 hatalmas one hit wondert a korszakból, melyek előadói lehet, hogy még ma is léteznek és talán volt más ismert számuk is, de soha nem tudtak akkorát alkotni, mint AZ a bizonyos dal.

deelite.gif

The Connels - '74-'75

Egy teljesen valószerűtlen zenekar, teljesen valószerűtlen slágere volt ez a dal 1993-ban. Komolyan, mintha a gyár hobbizenekara, vagy egy könyvelőiroda legjobb zenészei jöttek volna össze, hogy egy rendkívül depresszív számot és klipet elkészítsenek. De az emberek kajálták, mert baromira fülbemászó és bár a kanadai The Connels ma is létezik, azóta sem hallottunk felőlük sokat.

Babylon Zoo - Spaceman

Ennek a zenekarnak az volt a szerencséje, hogy berakták az egyik jobban sikerült dalukat egy Levi's reklámba. A '90-es években ettől egyrészt már voltál valaki, másrészt iszonyatos publicitást adott. A Spaceman bár nem az az igazi popsláger termék, mégis működött 1996-ban, az előbbiek miatt. A Babylon Zoo is 2000-ig, csak minek.

EMF - Unbelievable

Az EMF nem rossz együttes, de valahogy csak egyszer volt bennük annyi spiritusz, hogy egy olyan dalt csináljanak, mint '90-ben az Unbelievable. Pedig sok albumot összeraktak, de mindig pont ez az egy kis plusz hiányzott róluk ahhoz, hogy megint a reflektorfénybe kerüljenek.

Deee-Lite - Groove is in the Heart

Hát ez annyira jellegzetes dal, hogy tulajdonképpen a Dee-Lite nevű New York-i együttesnek másra sem volt szüksége, hogy egy életre beírja magát a diszkótörténelembe '90-ben.

Joan Osborne - One of Us

Tudjátok, az orrpiercinges csaj, akit mindig totálban mutatnak a klipben és egy kicsit idegesítő. Amúgy a dal nem az, az teljesen rendben van. A nő írt egyszer 1995-ben egy jó számot és egyébként még most is ad ki albumokat, amiket kevés helyen jegyeznek.

Meredith Brooks - Bitch

Szintén egy énekesnő, aki egyszer tudta csak megugrani azt a bizonyos lécet 1997-ben. Mondjuk ebből a dalból feminista himnusz lett, szerintem kicsit tévesen, de énekelje csak öntudatosan, aki akarja.

Donna Lewis - I Love You Always Forever

Ezzel a számmal engem anno '96-ban a világból ki lehetett kergetni, annyira megutáltam azért, mert egyszerűen túl sokat játszották. Lewis hangja pedig teljesen olyan, mint Ellie Goulding-é és ez a kis affektálás már túlment a tűrőképességem határán.

Natalie Imbruglia - Torn

És még egy hölgy, bár vele kicsit bajban vagyok, mert ugyan igazi nagy toplistás dala tényleg csak ez van, azért néha néha visszatér és akkor  nagyon szeretem a számait. Szóval nincsen Natalie Imbruglia elfelejtve, csak olykor parkolópályán van.

Fool's Garden - Lemon Tree

Ez a német együttes szerintem a '90-es évek legbárgyúbb és legnyomibb számával futott be egy pillanat erejéig 1996-ban annyira, hogy vélhetően még máig szépen csorog a jogdíjból. Mondanám, hogy így kell ezt csinálni, csak nem akarom.

Liquido - Narcotic

Ha pedig Németország, akkor igazi egyslágeres banda a Liquido is, akiknek a Narcotic című  '98-as számát annyit nyomták a zenetévék, hogy nem lehetett nem megtanulni kívülről. Egyébként nem rossz, csak századik hallgatásra nagyon unalmas. 

4 Non Blondes

Ugyan a 4 Non Blondes-nak nem volt több slágere, azért az énekesnő, Linda Perry máig ír elég jó dalokat aktuális popénekesnőknek. Szóval volt ott tehetség rendesen, csak valószínűleg a zenekarban nem tudott kibontakozni.

Soul Asylum - Runaway Train

Picit kivétel, mert ugyan a világ a Soul Asylum-ot kizárólag emiatt a '92-es dal miatt ismeri, Amerikában azért sokáig sikeresek voltak, több platinalemezük lett és Grammy-t is elvittek például ezért a slágerért. Az utóbbiaktól függetlenül úgy éreztem, azért ennek a dalnak itt a helye.

Crash Test Dummies - Mmm Mmm Mmm Mmm

Bár ez a zenekar is létezik még, ilyen daluk nem volt hasonló. Pedig ez se egy olyan "hű de mindig hallgatnám" témájú, csak belemegy a fejekbe az a jellegzetes mormogás. Azt hiszem ez az egy szám bőven elég is volt belőlük, pláne, hogy ennek sem tudtak rendes címet adni.

Chumbawamba - Thubthumping

Szerintem ez a dal 1997-ben egy véletlen műve volt, mert a Chumbawamba hosszú története során sokféle stílusban megfordult, de máskor nem csinált igazi nagy slágert. Amúgy ennek a sikerére szerintem rátett a World Cup 98 játékban való felhasználása is még.

Spin Doctors - Two Princes

A Spin Doctors nem is egyslágeres, hanem inkább egyalbumos zenekar, mert a Two Princes-hez tartozó Pocket Full of Kryptonite című lemez is nagyszerű volt és Amerikában ötszörös platina lett 199-ben. Az azt követő albumok ezt az eredményt meg sem közelítették.

Deep Blue Something - Breakfast at Tiffany's

Ha a Spin Doctors nem is, a Deep Blue Something már tényleg egy tipikus egyslágeres banda. Egyszerűen semmi másról nem lehet rájuk emlékezni ezen a '95-ös dalon kívül, de arról mondjuk eléggé.

New Radicals - You Get What You Give

Szintén egy tipikus egydalos zenekar, ami ráadásul mindössze 2 évig volt aktív '97 és '99 között, de abba belesűrítettek egy olyan számot, amit máig játszanak a rádiók és ironikusan az áruházak hangszórói is.

Len - Steal My Sunshine

Ebben az ugyancsak tökéletes one hit ownder zenearban csak az a meglepő, hogy még mindig aktívak. Egyszerűen nem értem, semmilyen más ismert számuk nincsen és igazából hogyan is lenne, hiszen bár ez egy igazi feelgood dal, azért nem egy nagy dobás, valljuk be, csak 1999-ben jó volt a nyár.

OMC - How Bizarre

Maradva a nyárnál, mi sem lehetne lazább a How Bizarre-nál, de mondjuk egy Új-Zélandi zenekar tudja is, hogyan kell lazának lenni. Az énekes, Pauly halála után 2010-ben ez a szám egyébként az országban megint a toplisták első helyére került.

Vanilla Ice - Ice Ice Baby

Vanilla Ice-ban az a durva, hogy ezzel az egyébként nagyon rossz számmal, a hiphop műfajban először vitt a Billboard lista élére dalt. Persze kérdés, hogy mennyire hiphop ez, de ezen most lépjünk is túl. A lényeg, hogy szerintem őt mindig is többen utálták, mint szerették, de ez a szám akkor is mindent  vitt 1991-ben.

Kriss Kross - Jump

Hasonló vonalon haladva tovább, azonnal eszembe jut a két fordított gatyás kissrác, meg ez a dal '92-ből. Mennyire meg volt őrülve értük mindenki egy nagyon rövid ideig, te jó ég, még én is így akartam hordani a kantárosomat. Az mára azonban biztos, hogy több slágerük nem is lesz, mert tavaly az egyikük, Chris Kelly meghalt.

Snow - Informer

Szintén 1992-ben robbant be slágerével a köztudatba Snow is, azóta se többet. Emberünk egyébként kanadai és mostanában filmekben, tévéműsorokban szerepel, hiába, valamiből meg kell élni.

Sir Mix-a-Lot - Baby Got Back

Egy örök érvényű himnusz a formás seggekhez, aminél tényleg semmi több nem kell. Még a Jóbarátokban is megénekelték, akkora klasszikus.

The Rembrandts - I'll Be There for You

És, ha már szóba került a Jóbarátok, akkor, itt az a zenekar, akikről kizárólag a főcímdal miatt tudunk, semmi másért. Pedig utánanéztem, sokszor próbálkoztak, de ez az egy húzás jött be.

Apache Indian - Boom Shack-ALack

Apache Indian egy Angliában élő indiai énekes és DJ, aki leginkább a reggae műfajában tevékenykedik és rengeteg sztárral dolgozott együtt az idők során. Saját slágere azonban csak egy lett, ez (mondjuk ezt legalább a Happy Gang is feldolgozta...).

Inner Circle - Bad Boys

Az Inner Circle-nek nagy szerencséje volt azzal, hogy A COPS című sorozat zenéjének választották egyébként '87-es számukat. Így a Bad Boys '91-ben és '93-ban is sláger lett a Sweat című számmal együtt. Amúgy a zenekar akkor már régóta létezett, de ezzel a két dallal csinálták meg a szerencséjüket.

Los Del Rio - Macarena

Az Inner Circle-höz hasonlóan saját műfajában már ez a duó is ismert és sikeres volt, de annyira azért soha, hogy az egész világ ismerje őket. A Macarena ráadásul nem is csak egy dal volt, hanem egy tánc is, amit mindenki tudott.

Lighthouse Family - High

Az easy listening csúcsa, ami annyira kiváló autózáshoz, hogy a Lighthouse Family 1995-ös Ocean Drive című albuma sok országban lett kasszasiker. A legnagyobb és legismertebb sláger róla mindenképp a High

Edwin Collins - A Girl Like You

A skót Collins szerintem soha nem akart hatalmas slágert írni, mégis összejött '94-ben, aztán nem is kért belőle többet, inkább maradt a visszavolulós művészkedésnél. 

Eagle Eye Cherry - Save Tonight

A svéd énekes Neneh Cherry féltesója és amíg az énekeső máig sikeres és meghatározó művész, addig neki csak erre az egy slágerre futotta. Pedig nagyon kellemes hangja van, többször és több ötlet kellett volna talán.

+1 Toploader - Dancing in the Moonlight

Ez a dal ugyan már éppen 2000-ben jött ki, de zárásnak tökéletes. A korszak legidegesítőbb és szerintem indokolatlanul a leginkább túljátszott dala, ahogy megláttam valamelyik zenecsatornán, már kapcsoltam is el. Valószínűleg ez a túláradó mű-jókedv zavart benne mindig is.

Természetesen lehetne még folytatni a sort, de megpróbáltam olyan számokat összeszedni, amiket azért a világ nagy részén kívülről fújtak az emberek. Persze várom a további tippeket, ahogy mindig!

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr506542093

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pat bateman 2014.07.25. 07:05:07

Jó kis lista. Mondjuk pár eloadót nem tettem volna fel a listára, helyette mást szerepeltettem volna...
ilyen one hit wonder összeállítást anno s VH1 zenecsatornán prezentáltak már, a T.J. Hooker c. zsarusorozat főszereplője, William Shatner volt a házigazda. igaz, nála top 100-ss volt s lista és a talán a 60as évektől indult a tallózás.

szabo.kata 2014.07.25. 12:22:15

@pat bateman: volt a vh1-nak top 40-es ilyen listája is külön a 90-es évekről és általában ezeket a listákat eléggé mérvadónak tartom, de abban pl sok olyan dal szerepel, amiknek szerintem nem kéne, másokat viszont lehagytak, ezért csináltam egy sajátot :D

pamacskacska · http://www.soternyelviskola.hu/ 2014.07.25. 12:52:16

de jó imádom a Lemon Tree-t de még sose láttam a klipet :D

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.07.25. 13:07:45

Azért elég nagy a szórás...
Imbruglia azért mégiscsak "világsztár"...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.07.25. 13:22:35

vazz, jó részük akkora egyszámos volt, hogy a számra emlékeztem, de az előadó neve hetek alatt se jutott volna eszembe ha megfeszülök se.

Szkifi 2014.07.25. 13:27:34

"Az Inner Circle-nek nagy szerencséje volt azzal, hogy csinálhatott zenét a Bad Boys című filmhez"
Őőőőőőő, szerintem nagyon nem. A Cops sorozat témájául választották a Bad Boys című számukat, de azt sem direkt ahhoz írták, mivel a szám után 2 évvel indult a sorozat.

Nevem Earl 2014.07.25. 13:28:09

Egész nap az Indexet bújom, és rohadtul nem tudom, ezt a cikket olvastam-e pár napon belül, vagy egy tök ugyanilyet, ugyanezekkel az előadóval. Ti egymástól loptok témát?

egy atlag 2014.07.25. 13:33:17

Olvasva a Crash Test Dummies számát firtató részt jöttem rá, hogy nem a legjobb számokból lesz sláger, hanem a legkönnyebben megjegyezhetőkből.
Tehát slágerén keresztül értékelni egy zenekart értelmetlen ahogy ez az egész elemző bejegyzés is.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.07.25. 13:43:17

@egy atlag:
"Olvasva a Crash Test Dummies számát firtató részt jöttem rá, hogy nem a legjobb számokból lesz sláger, hanem a legkönnyebben megjegyezhetőkből."

A könnyen megjegyezhető szövegűekből? :)

Vö: "Öööö... le van írva az oroszlán szövege? Mert kicsit nehéz a fejem, úgyhogy adjátok ide, hagy tanuljam be."

Kolléga 2014.07.25. 13:45:50

@Szkifi: Tévedés. A COPS '89 óta fut, az első adás óta ugyanaz a . A Bad Boys single '93-ban jelent meg. Gondolom akkorra sikerült kiizzadni (khm.) a B oldalra Sweat-et azzal hihetetlen intelligens dalszöveggel.

szabo.kata 2014.07.25. 13:48:05

@Szkifi: köszi, hogy jelezted, benéztem, nekem így marad meg a fejemben, de javítottam.

Szkifi 2014.07.25. 13:49:51

@Kolléga: 87-ben jelent meg, de akkor nem volt single, nagylemezen jelent meg.
www.discogs.com/Inner-Circle-One-Way/release/1526232

szabo.kata 2014.07.25. 13:50:05

@egy atlag: de itt tulajdonképp nem a zenekart értékeli a bejegyzés, hanem csak olyan számokat mutat kisebb háttérinfóval, amik egy zenekar egyetlen legnagyobb slágerei voltak :).

Mr.Treeger 2014.07.25. 14:14:22

A Deee-Lite egy projekt zenekar volt, a két DJ, Towa Tei és Dimitri máig aktív.

Rocko- 2014.07.25. 14:15:12

teh! a velvethez mentél dolgozni?
csak mert 5 napja jelent meg majd' egy az egyben ugyanez a cikk. :)
velvet.hu/trend/2014/07/20/one_hit_wonders/

Rocko- 2014.07.25. 14:29:10

Joan Osborne - Van lófasz.

Donna Lewis - I Love You Always Forever: tényleg túl sokat játszották.

Crash Test Dummies - Mmm Mmm Mmm Mmm: szintén kanadaiak. melankólikussága ellenére megunhatatlan nekem, és a klipje is annyira kedvesen beteg, hogy tetszik.

Liquido - Narcotic: ahh, rég hallottam, köszi!

Soul Asylum - Runaway Train: egyike a két dal közül, amivel ki lehet kergetni a világból.
viszont mindig, amikor lejátsszák, akkor előkerül egy gyerek. Neverland Ranchről.

és ne feledkezzünk meg a szegény ember hetero Ricky Martinjairól: www.youtube.com/watch?v=tyANFcnrM8I

re: The Rembrandts: www.youtube.com/watch?v=r3rJq9pzsec

szabo.kata 2014.07.25. 14:38:24

@Rocko-: ó én ezt nem is láttam! :D és van persze pár értelemszerű átfedés, de pl attól megőrülök, amikor valaki a verve-öt egyszámos zenekarnak mondja :D.

Rocko- 2014.07.25. 14:46:07

@nefrit: igen, a charivari törzsközönsége (én :D ) derpegett volna, ha a Verve, Marky Mark bekerülne az egyszámosok közé. :)
azért az Inner Circle-nél javítottad a statisztikát. ;)

szabo.kata 2014.07.25. 14:50:14

@Rocko-: na igen meg a Marky Mark!!! és jójó, na az Inner Circle-lel bajban voltam :D

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2014.07.25. 14:58:02

azért az emf-nem volt több dobása is, lehet, hogy már nem hihetetlen nagyságú, de mérhető

Globetrotter2014 2014.07.25. 15:24:48

Jó lista sok emlékezetes számmal, de még több olyannal amit azóta is próbálok elfelejteni :)

pat bateman 2014.07.25. 15:39:19

@nefrit: toponehitwonders.com/1990s/vh1s-40-greatest-one-hit-wonders-of-the-90s/
itt tényleg van pár nem odavaló, meg pár olyan amiről gőzöm sincsen, hogy mi fán terem. (pedig régóta benne vagyok a zenei vérkeringésben...;-)

pat bateman 2014.07.25. 15:45:21

@Rocko-: a No Mercy már azért nem egyszámos "banda", még ha csúnya is ez a where do you go cucc, mert ugye az Everything But The Girl formáció örökzöld Missingjét dolgozták fel. (a Tracey Thorn és Ben Watt féle EBTG pedig nem egy klasszikus és közkedvelt / klubnmixelt zenét tett már le az asztalra, de ez már más topik témája lenne)

SzocsO 2014.07.25. 16:18:33

Babylon Zoo, személyes kedvenc, felháborító az a közöny és netörődömség, amivel a világ viseltetett egy ilyen jó kis zenekarral szemben : ) Mindez személyes vélemény, persze.
Ehhez képest a Joan Osborne nóta, hát a fülemnek annál idegesítőbb és közhelyesebb szám se sok van.
Amúgy az akasztanivaló Fool's Garden igencsak kaszált ebből a számból, kínai barátnőm mesélte, h ázsiában annak idején elképesztő népszerű volt, és rengeteg feldolgozása van, nem csak kínai, hanem majd minden országban több tucat.

Rocko- 2014.07.25. 16:21:06

@pat bateman: a feldolgozás inkább csak sample-zés volt.
és nem hiszem hogy ez az érvelés megállja a helyét. :)

Kelletteznekem? 2014.07.25. 16:38:27

@Rocko-: "Babylon Zoo, személyes kedvenc, felháborító az a közöny és netörődömség, amivel a világ viseltetett egy ilyen jó kis zenekarral szemben : ) Mindez"
én is imádtam, egész nap vártam hogy tolja az MTV.
Viszont a zenekar kifejezés nem egészen helytálló, a skót csávó nyomta egyedül, ő játszott fel mindent, a Babylon Zoo ilyen értelemben projekt fedőnév volt. (úgy emlékszem)
csak olyan fura mondani hogy milyen jó zenekar volt, amikor nem volt zenekar, hanem egy zenész... :)

Mortanius 2014.07.25. 16:55:13

Huhh, ez a "Spaceman" nem rossz! Teljesen elfeledkeztem már róla.
100%, hogy a 90-es évek óta nem hallottam sehol a számot, úgyhogy jó volt most újra hallani.

Gergely Almasi 2014.07.25. 18:48:26

Még ezek jutottak eszembe, de baromi jó a lista, meg is van a következő házibuli zenei aláfestése. :)

del tha funkee homosapien - Mistadobalina
right side fred - im sexy
midnight oil - beds are burning
klf - justified and ancient
omd - seven seas
sin with sebastian - shut up and sleep with me

2014.07.25. 21:15:31

Jahajj ez nagyon jo volt, koszonjukszepen, konnyeket csalt a fulembe. :D Huh de az eltuntgyerekes szamot enis utaltam meg a makarenat jajjjj :D Meg volt meg egy csomo akikrol szinten nem tudom, hogy kik, de ha hallom akkor tudommar. :D

De az Inner Circle nem is volt egyslageres azert! (Meg a Chumbawamba se amugy).

goodbear 2014.07.25. 21:17:26

Sláger: a füleden megy be és a könyöködön jön ki... :)

Egyébként annak idején nagyon kedveltem Loona Hijo de la luna c. számát, van benne valami borzongató, mégis egy angyali dal.

2014.07.25. 21:23:58

Jajjj most jutott eszembe az a bachi bachi tambor meg a szambadizsanejro meg a tobbi ilyen mulatin szarsag a makarena utan. Meg a bludabadidabda! Hekas, hol vannak ezek a pazar euro-darabok errol a listarol, hmmm?? :DDD

g4400 2014.07.25. 22:36:59

@Gergely Almasi: Az OMD nem illik a sorba. Sose volt igazán nagyslágeres zenekar, de egyslágeresnek nevezni őket túlzás.
en.wikipedia.org/wiki/Orchestral_Manoeuvres_in_the_Dark

danesdzsu2 2014.07.25. 22:48:29

@Rocko-: Ez jogos, Marky Marknak egy sincs:)

Nade ontopik:
www.youtube.com/watch?v=UIVe-rZBcm4

Rocko- 2014.07.25. 22:54:27

@danesdzsu2: Happy People, United, Good Vibrations.

danesdzsu2 2014.07.25. 22:58:00

@Rocko-: boldogult ifjúkoromban eleget szenvedtem ezektől:(

Rocko- 2014.07.25. 23:06:32

@Gergely Almasi: *Right Said Fred
KLF: nem állja meg a helyét: Last Train to Trancentral, Doctorin' the Tardis (igaz, az 80-as évek)

@danesdzsu2: szóval akkor mégse egyslágeres.

Xlendon 2014.07.25. 23:51:37

KLF-nek az egész albuma kíváló! Mindegyik szám!

Lac1 2014.07.26. 07:12:52

Tasmin Archer Sleeping Satellite című száma valahogy sose kerül fel ilyen listákra, pedig nekem annak idején tökre tetszett :)

www.youtube.com/watch?v=nDzmJuXAgD8

Xlendon 2014.07.26. 11:58:21

És ott van még a C&C Music Factory-tól az Everybody Dance Now is!!!

www.youtube.com/watch?v=12VUjgYMm1U

Cinnouse 2014.07.26. 12:19:18

toploadertől én mindig is szerettem ezt: www.youtube.com/watch?v=MeT2dZHjaJs

amúgy jó lista :)

Mortanius 2014.07.26. 13:20:00

@Xlendon: Akárcsak a KLF-nek, a C&C-nek is több slágere volt , így nem igazán szerepelhet ezen a listán.

Cinnouse 2014.07.26. 20:08:16

Bomfunk MC's - Freestyler www.youtube.com/watch?v=ymNFyxvIdaM - mennyire imádtam ezt :) (oké, talán még volt néhány számuk, de ezt meg sem közelítette)

nyisziati 2014.07.26. 21:12:06

@danesdzsu2: "Ez jogos, Marky Marknak egy sincs:)"

Lenyúltad a kommentemet! :D

szabo.kata 2014.07.27. 19:28:59

@Lac1: tényleg, teljesen igaz, szerepelhetett volna!

Xlendon 2014.07.27. 23:35:15

@Mortanius: Hát, lehet, hogy még egy-két ismert száma volt a C&C-nek, de számomra ők is egyslágeresek.

calambrito 2014.07.29. 00:45:10

@nefrit:

" de itt tulajdonképp nem a zenekart értékeli a bejegyzés, hanem csak olyan számokat mutat kisebb háttérinfóval, amik egy zenekar egyetlen legnagyobb slágerei voltak :)."

Pedig nem. Egy kicsit félreértelmezed a fogalmat. Az egyslágeres csoda az előadóra vonatkozik, nem magára a dalra. A "one hit" maga a sláger, a "wonder" pedig az az előadó, aki elkövette azt, tehát se előtte, se utána nem sikerült listás dalt összehozni. Ha szigorúan vesszük ezt, akkor pl. Natalie Imbrugliának (Big Mistake; Wishing I was there...), de még a Rembrands-nak (That's just the way it is) sincs keresnivalója itt. De akár: EMF - I believe; Vanilla Ice - Play that funky music (más kérdés, hogy ez nem az ő száma eredetileg, az Ice Ice Baby zenei alapja pedig lopott (ja, az meg hogy az "nagyon rossz", legyen már szubjektív)).

calambrito 2014.07.29. 00:53:31

@Gergely Almasi:

Midnight Oil (Blue sky mining; Forgotten years; stb)

KLF (America...What time is love; 3 AM eternal; Last train to ...; Justified and Ancient....)

És ezek csak példák! Egyslágeresek? MUHAHAHAHAAAA

Egyébként az OMD sem az (ahogy fentebb említették)!

calambrito 2014.07.29. 00:57:46

@Xlendon:

És a C+C-től a "Gonna make you sweat" és a "Things that make you go hmmmm.." smafu?

(Egyébként egyetértek az egész KLF-albummal kapcsolatban.)

Globetrotter2014 2014.07.29. 08:11:49

@calambrito: ezek mind egy komolyabb sikert könyvelhettek el..

volt egy kasszasiker számuk, és abból finanszírozta a kiadó hogy egy darabig őket nyomja az MTV. De általában eredménytelenül, és ezért kikerültek a pixisből.

Ennyi.

Attól még csinálhattak jó zenéket később, csak senki sem tudott már róla :)

Mondjuk ezek között sok olyan volt ami jó is hogy eltűnt...

Dinnyus 2014.08.08. 12:53:53

Nem értek egyet a 4 non blondes-szal kapcsolatos írással.
Nem egyslágeres,hanem inkább egy albumos banda.
Tényleg egyetlen egy albumuk volt,viszont az összes szám nagyon jó rajta.

-creeper- 2014.09.15. 09:00:38

@Dinnyus: Egyetértek, mai fejjel is hihetetlen jó az a lemez!

fullerg 2016.04.02. 12:57:02

Scatman John - Scatman
CeCe Peniston - Finally

Csak úgy hirtelen

Super aGyuri 2016.10.15. 11:02:28

@g4400: Nem OMD, OMC! :)
Az OMD persze hogy nem egyslágeres... (Enola Gay, Maid of Orleans, Tesla Girls... és még csak 1984-ig jutottam el ;) )
süti beállítások módosítása