charivari

Damon Albarn robotok előtt koncertezett

2014. július 28. - szabo.kata

Talán az Everyday Robots albumcím adott ihletet a japán Miraikan múzeum munkatársainak arra, hogy Damon Albarnt megkérjék, adjon robotoknak kísérleti koncertet. Persze a különleges fellépésen megjelenő 50 személyből 48 hús-vér ember volt, de ketten egészen máshogy működtek.

damon-albarn-robots-1.jpg

A koncerten első sorban ülő androidok közül Otonaroid® szinte teljesen úgy néz ki és úgy is viselkedik, mint egy igazi ember, míg Telenoid® egy kicsit absztraktabb figura, akin azért nagyon látszik, hogy robot. Az összesen 4 számot, azaz Everyday Robots-t, a Hollow Ponds-ot és a Blur Strange News From Another Star-ját, valamint az Out of Time-ot magába foglaló mini-fellépést úgy tűnt, mindkét android nagyon élvezteOtonaroid® ráadásul dúdolgatni is kezdett és ritmusra mozgott. A koncert végén Albarn oda is ment hozzá és meghajolt előtte, a robot pedig viszonozta kedvességét.

damon-albarn-robots-2.jpg

"Nagyon érdekes élmény volt androidoknak játszani. Miközben közelről világosan látszik, hogy nem igaziak, amikor távolabbról nézed őket, egészen emberinek tűnnek. Hamisak, de egyszerre nagyon valóságosak is. Vagyis úgy értem, hogy tényleg itt vannak. Ugyanakkor nem hiszem, hogy az a tény, hogy a robotok idegenek, bármikor megváltozhatna. Ebben az értelemben tehát a technológia egy kicsit melankolikus."- jegyezte meg Albarn a fellépés után. 

A kísérleti koncerttel a múzeum azt próbálta meg bemutatni, milyen lesz, ha a jövőben az androidok is köztünk élnek majd. Persze ez most még egy kicsit furcsa, de talán már nincs is olyan messze.

damon-albarn-robots-3.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr986555189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása