Ha egy reklámhoz tökéletesen eltalálják a zenét, az általában nem csak a márkának, de az előadónak is nyert ügy. Sőt, van, hogy a reklámdal szerzője jár jobban, nem egy egyslágeres csoda született már így. De van az a műfaj, amitől egyszerűen falnak megyek: az éneklős reklám. A nagyanyám különösen utálja, falnak megy tőle konkrétan, valószínűleg tőle örökölhettem ezt a zsigeri gyűlöletet. Persze ebből is lehet jót csinálni, ha jó a dal, amit írnak mellé, de olyan sajnos nem igazán jut eszembe. Az viszont feltűnt, hogy mostanában mintha megszaporodtak volna ezek a rémületek és lassan már nem tudom eldönteni, vajon a reklámcégek és a megrendelők tényleg komolyan gondolják-e őket, vagy már eleve az utálatra alapoznak. Esetleg éppen arra, hogy a cucc annyira trash legyen, hogy az tulajdonképpen már jó és emiatt mindenki erről fog beszélni.

Éneklő betétek

Persze régen is volt ilyen, emlékezzünk csak a mostanában új virágkorát élő Kék csibe reklámdalra, de ritkásabban és azokat is rendre megszoktuk, már fel se tűntek. Az én fülemet mostanában azonban egyre több éneklős remekmű bántja, és van egy olyan sanda gyanúm, hogy egészen meglepő módon, az Alwaysnek köszönhető mindez. Azt nem tudom, kinek a fejéből pattant ki pár éve az a csodálatos ötlet, hogy videoklipesen dalolászni kellene a menstruációról és annak minden bajáról, de azóta is folytatják a hagyományt, már az Isten tudja hányadik alkalommal. Elsőre még kicsapta a dolog a biztosítékot, de ma már komolyan nem tudnék elképzelni egy szárnyasbetét reklámot szuper fülbemászó ének nélkül. Alig várom, hogy majd a tamponok is dalra fakadjanak a dobozban, vagy valami (ha már beszélő vagány tampont már úgyis láthattunk az O.B. reklámjában).

Daloló pudingok

A betét azonban még hagyján. Erre rátesz még például az élelmiszeripar is rendesen. Ott a nagyszerű, bár már kicsit poros Yogobella dal, vagy a rémes Kinder Schoko-bon zenés promója. Ennek már az első változata iss elképesztően idegesítő volt, de a legújabb még rosszabb. Sajnos nem találtam meg eddig feltöltve, de ha azt mondom: "Hajrá, ez tuti,Itt a csupa csoki buli" , már el is indult a fejekben az, aminek nem kellett volna.

És ha még egy csapás kellene az agynak, akkor itt egy újabb fájdalom a Paula Pauding reppelő/éneklő rajzolt bocija, amivel már tényleg nem tudok mit kezdeni, de itthon néha felváltva folytatjuk a nagyon gonosz módon agybakúszó szöveget. "Amit tud, az tuti." Egy boci különben is legyen inkább felvágott, vagy nem tudom, de ne puding.

Slágergyáros bacik

Aztán ott van az az eset is, amikor egy picit már éppen vicces a dolog, de mégis idegesítő. Ilyen a Domestos Attax csúnyán átferdített Samatha Fox dala, amit olyan csókos szájjal énekel a baktériumnő, hogy néha azt hiszem, Ru Paul Drag Queen vetélkedőjét nézem. Ez talán csak azért lett bosszantó, mert nagyon régóta és nagyon sokat adják.

Ami pedig még éppen belefér a kategóriába az a Meglepetés magazin spotja, amit reflexből elkapcsolok. Itt ugyanis nem ehhez írták a dalt, hanem csak felhasználták Radics Gigi egyik számát. Ám az egész olyan lett, mint egy hamisítatlan éneklős reklám, annak minden rossz tulajdonságával együtt.

Menj a fenébe, Jana!

És végül jöjjön mind közül a legijesztőbb, a Jana új reklámja, ami miatt először megfordult a fejemben, hogy ezt már tényleg nem gondolhatják komolyan. Mert ezt nem lehet, basszus. És az a baj, hogy simán elkezdem énekelni, mert nem is vettem észre, hogy tudom kívülről. És ezt megteszem az utcán is és orvul a barátaim fülébe sugdosom...hogy nekik is olyan rossz legyen, mint nekem.

És akkor most ennyi vizuális és zenei környezetszennyezés után egyrészt annyit mondhatok, hogy ne nézzetek tévét, mert ezekbe tuti belefuttok, vagy halkítsátok le a reklámblokkokat. Másrészt pedig azt, hogy ezután egy sokkal jobb zenéket felsorakoztató bejegyzés jön majd, a 90-es évek legjobb filmslágereivel, hiszen folytatni kell a sort.