charivari

Nahát: iTunes-on a U2 új albuma!

2014. szeptember 09. - szabo.kata

A mai Apple keynote nem csak a gyártó hiperfantasztikus kütyüjeiről és fejlesztéseiről szólt,  hanem egy kicsit a U2-ról, Edge sapkájáról és a zenekar új albumáról is. Mert a U2 nem csak előadta új dalát, a Miracle-t az eseményen, mint valami töltelék etűdöt, hanem bámm, bejelentették, hogy új albumuk, már el is érhető az iTunes-on, ráadásul teljesen ingyen. Pont, ahogyan azt Beyoncé tette nem is olyan régen, csak ennyi csinnadratta és Tim Cook, meg iPhone-ok nélkül.

u2 songs.jpg

Amíg október 13-án fizikai formában meg nem jelenik, kizárólag az iTunes-on hallható a zenekar Songs of Innocence című lemeze, egészen pontosan 11 dallal. A felvételek Los Angelesben, Dublinban és New Yorkban készültek, a producerek között olyan neveket is látni, mint Danger Mouse vagy Flood. A tagok szerint a lemez a 70-es évek nyers hangzását idézi, de van benne punk, egy kis elektronika és még soul is.

Elsőre nem tudom, mit várjak, már az utóbbi két albumnál is azt mondták, hogy minden nagyon nyers és izgalmas lesz, de nekem inkább csak unalmas volt, már amikor nem kellemetlen. Attól tartok, hogy a korong nem szól majd másról, csak napszemüvegekről, éhezőkről, jótékonykodásról meg mindenféle hippi dolgokról. Mindegy, holnap megmondom, mit kaptam, én örülnék a legjobban, ha tetszene.

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr936684503

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása