Megjelent a U2 új albuma, meg is hallgattam, de asszem még emésztgetem kicsit, mielőtt bármit is szólnék hozzá. Viszont már régóta tudom, hogy mi az a 10 szám, amit a leginkább kedvelek a zenekar hosszú és tartalmas történetéből. Mert lehet a U2-t vagy inkább Bonót utálni és unni is és igen, én is úgy gondolom az utóbbi lemezeik alapján, hogy talán abba kellett volna már ezt hagyni. De. Az vitathatatlan, hogy egy rendkívül meghatározó zenekarról van szó, akiket szerintem nagyon béna dolog már zsigerből fikázni és legalább olyan unalmas is, mint Bono Afrikában. Pláne annak tudatában, hogy voltak nekik olyan albumaik és dalaik, melyek létezése miatt el tudom nekik nézni mondjuk a No Line on the Horizon című semmitmondást és a How to Dismantle an Atomic Bomb csöpögését is. Azt le kell szögezni, hogy nagy rajongó voltam és valahol még vagyok is, csak az utóbbi időben mindig csalódnom kellett, így már kinőttem a "szerelmes" korszakból és objektívan tudok a zenekarra és a zenéjükre tekinteni. Ilyen rálátással jöjjön akkor az a 10-es lista, ami miatt nem szabad a U2-ra haragudni.
Where the Streets Have No Name
Szeretne egy mai cicafarmeros indie zenekar ilyen hangzást kitalálni, ami a U2-nak már 1987-ben sikerült. A Where the Streets Have No Name-et lehet utánozni és meg is történt ez már párszor, de újra megcsinálni felesleges. Mégis mindig visszaköszön, mert akkora klasszikus, a szó legjobb értelmében. Imádom a feszített tempóját, a lüktetését és azt, hogy olyan, mintha soha nem lenne vége. És néha nem is szeretném.
I Will Follow
Az első sláger, de nem ezért van itt, hanem mert nyers, fesztelen és szétrobban az energiától. Pont az a szám, amire fel lehetett figyelni erre a zenekarra és ami miatt azonnal meg lehetett kedvelni őket. Nekem leginkább az I Will Follow és az egész Boy album egyszerűsége és gondtalansága hiányzik most leginkább a U2-ból.
Pride (In the Name of Love)
Itt még Bono őszintén politizált, ami nagyon érződik a dalon is. Hangos, fontos és örökérvényű. Lehetne most inkább ilyet a béna hippiskedés helyett?
I Still Haven't Found What I'm Looking for
Muszáj még egy a Joshua Tree-ről, de menő ez a fura ír gospel, amit összehoztak a srácok. Simán el tudom képzelni egy misén ezt kórussal, amitől ugyanúgy nem lenne utálatos.
Desire
A U2 egyik legszenvedélyesebb dala, ami olyan tempót diktál az elejétől a végéig, hogy bármikor felpörget. Néha egy ilyen rövid kis semmiség is tökéletesen elég, semmi csicsa, semmi túlgondolás, csak ZENE baszki, nagybetűvel.
One
Tudom, elcsépelt és a könyökötökön jön ki, meg nyálas és mittudomén. Nos, vonatkoztassunk el kicsit az előítéletektől és nézzük csak a dalt. Mindig azt hallja ki belőle az ember, amire szüksége van és sokkal okosabb szám annál, hogy Mary J. Blige is beleénekeljen. Pedig ez sajnos megtörtént, azt felejtsétek el.
Gone
Akkor a legjobb ez a szám, amikor Edge vokálozik hozzá. Egyszerűen beleborzongok. A Popról sok mást is kiemelhettem volna, de ez az, amiben teljesen benne van a U2 akkori újult energiája és töke, viszont szerencsére a 90-es évek kliséiből semmi.
Stay
Akkor is jó, ha egyetlen gitárral megy és Edge énekli Bonóval és akkor is, ha az album verziót hallom. Ez a dal önmagában nagyszerű, szerintem nem lehet elrontani.
Beautiful Day
A U2 ezzel lépett át a 2000-es évekbe és milyen jól tették. Akkor még volt bennük ötlet, meg energia, amit nem kifacsarni kellett, hanem csak jött magától.
All I Want is You
Mindig a With or Without You-t hozzák fel a U2 legnagyobb szerelmes számának, pedig...Az All I Want is You szerintem a maga kis karcosságával bájosabb sokkal. Vagyis más és máshogy is szól a szerelemről.
+1 When Love Comes to Town
Ezt még muszáj, mert B.B. King és dög és blues és minden.
