charivari

Zenészek, akikről nem is tudtad, hogy imádják a macskákat

2014. október 04. - szabo.kata

A minap belefutottam egy remek gyűjteménybe, ami rengeteg olyan fotót szedett össze, amin zenészek pózolnak macskákkal. Persze ez nem egyenlő azzal, hogy odáig is van mindegyik a szőrös dorombológépekért, ezért egy picit utánajártam annak, kik is azok a nagy zenészek, akik egyébként hatalmas macskabarátok, vagy csak voltak. Jöjjön akkor 10 cicarajongó arc, akikről talán nem is tudtátok, hogy ez az egyik gyengéjük és bónuszként pár szuper macskás fotó.

(Egyébként a metálarcok között különösen sok a macskás, erről egy korábbi bejegyzés szólt könyvajánlóval)

freddie-with-cat-1985-1986.jpg

 

Freddie Mercury

A Queen legendás énekese talán a legnagyobb macskarajongó rocker, akit a föld a hátán hordott. Mercury az egész Mr. Bad Guy albumot és a Delilah című számot is macskáinak címezte. Első két cicája Tom és Jerry voltak, később jött a leghíresebb, Delilah nevű tarka macskája. Mindig sok szőrmók vette körül és sokat meg is mentett, majd új otthont keresett nekik. Az énekes nagyjából az emberekkel egyenlőnek tartotta a macskákat, '91-es halálakor is vele volt Romeo, Goliath, Delilah, Oscar és Miko, és gondoskodott arról is, hogy miután ő elment, jó emberek gondozzák őket tovább.

freddie3.jpg

 

Patti Smith

Smith-nek mindig volt néhány macska lakótársai is, bár ezt kevesen tudják róla. Leginkább a fekete-fehér cicákat kedveli, az egyik leghíresebb macskás fotóján is egy ilyen állattal szerepel. Az alábbi képet 1974-ben készítette róla Frank Stefanko és a Lookout címet kapta.

patti3.jpg

Smith mindig is védelmezőnek tartotta macskáit, most is van neki belőlük egy pár, itt például énekel is az egyiknek egy 2008-as dokumentumfilmben.

patti.jpg

patti2.jpg

 

George Harrison

Mind a négy Beatles tag kedveli vagy kedvelte a macskákat, de Harrison különösen szerette őket. Nem volt az a tipikus nagy macskatartó típus, de ahol éppen élt, ott a környékbeli macskákat mind ismerte és ha az egyik eltűnt még meg is siratta (erről több visszaemlékezés is tanúskodik). Egyébként pedig szívesen pózolt is velük.

harrison4.jpg

harrison3.jpg

harrison.jpg

harrison2.jpg

 

John Lennon

Lennon a másik Beatle, aki különösen vonzódott a cicákhoz. Gyerekkorától tartott macskákat, első kisállatát Elvis Presley-nek nevezte el. A Beatles-es idők második felében pedig egy Jesus nevű cicája volt (akkoriban állítólag McCartney.nak is volt egy ugyanilyen nevű cirmosa). Később lett két utcáról mentett macskája, Major és Minor, de Yokóval is neveltek egy fehér és fekete páros, Salt és Pepper néven. Itt egy fanatikus összegyűjtötte Lennon összes macskáját, időrendi sorrendben. Egyébként Lennon gyakran le is rajzolta cicáit, annyira kedvelte őket.

lennon.jpg

w-johncatpurring.jpg

lennonyoko.jpg

lennon2.jpg

 

Joey Ramone

Különös tény, hogy Joey Ramone is cicabarát volt és mindig tartott pár macskát, amikkel szívesen fotózkodott is. Ramone nem nagyon beszélt soha erről, így bővebb infó nem is lelhető fel erről az érdekes kapcsolatról.

joeyramone.jpg

joeyramone3.jpg

joeyramone2.jpg

joeyramone4.jpg

 

Morrissey

Morrissey-t annyiszor fotózták már macskákkal, hogy az több mémnek vagy külön blogoknak is ihletet adott. Az énekes egyébként tényleg kedveli ezeket az állatokat, és többet tartott is, amik hosszú ideig vele voltak és általában nincsen hosszú ideig a háza cicák nélkül. Azt mondja, ha meglát az utcán egy cicát, megszűnik neki a világ és csak azzal foglalkozik. Nagyon intelligens állatoknak tartja őket. Az alábbi képek Morrissey egy fotós, Jake Walters cicájával, Fannyval látható. Ez a kép eredetileg a Guardian Weekend borítóján volt, majd a PETA is használta.

morrissey.jpg

morrissey4.jpg

morrissey2.jpg

 

Cher

Cher régi macskarajongó és mindig hangoztatta is ezt. Fotózásokra is gyakran magával vitte aktuális kedvenceit és a mai napig képes kimenteni egy-egy elárvult cicát akár a turnébusza alól is, amit szívesen megoszt a nagyvilággal a Facebookon.

cher2.jpg

chre.jpg

 

Siouxsie Sioux

Szintén óriási cicabarát, általában elárvult cicákat fogad örökbe és egyszerre akár hármat is tart belőlük, egészen életük végéig. erről pedig interjúkban is szívesen beszél.

siouxie2.jpg

siouxie.jpg

 

Cee Lo Green

Cee Lo macskáját Purrfectnek hívják és egy szép perzsáról van szó. A cica azután lett híres, hogy Green a Voice-ban is megmutatta a nézőknek. Facebook oldala és Twitter profilja is van.

ceelo.jpg

 

Taylor Swift

Az énekesnő totális macskabolond. Van neki két skót lógófülű cicája, akikkel telipakolja az Instagramot. A nagyobb és szürke-cirmos Meredith az idősebb és a pici hófehér Olivia Benson a fiatalabb. Gyakran az utcára is viszi őket magával.

talorswift.jpg

taylorswift2.jpg

 

+1 Pete Doherty

Nos, Doherty is macskafan, rengeteg fotó készült róla, amin cicáival van, viszi őket valahova, játszik velük, stb. De. Sajnos azt is fotózták már, hogy az egyik cicájának drogot adott. Szóval ő lehet, hogy szereti a cicákat, de inkább nem kellene tartania egyet sem. Szerintem.

petedoherty3.jpg

petedoherty4.jpg

petedoherty.jpg

petedoherty2.jpg

 

És akkor jöjjön még pár cicás-zenészes fotó a 10 legnagyobb macskarajongó után

David Bowie

bowie.jpg

 

Beth Ditto

bethditto.jpg

 

The Beastie Boys

beastie.jpg

 

Bon Iver

boniver.jpg

 

Cat Stevens (Ha-Ha)

cat stevens.jpg

 

Johnny Cash

cash.jpg

 

Dolly Parton

dollyparton.jpg

 

Glenn Danzig (nagy macskatartó, láttam már róla olyan képet is, ahol macskaalmot cipel haza a boltból)

danzig.jpg

 

Crissie Hynde (Morrissey szerint olyan mint ő, ha meglát az utcán egy cicát, megszűnik a világ)

crissie hynde2.jpg

crissie hynde.jpg

 

Damon Albarm

damon.jpg

 

Ritchie Blackmore

blackmore.jpg

 

Kurt Cobain (Sokszor nyilatkozta, hogy öntörvényűségük miatt imádja a macskákat és felnéz rájuk)

cobain4.jpg

cobain2.jpg

cobain.jpg

cobain3.jpg

 

Keith Richards

keith2.jpg

keith_1.jpg

 

Etta James

etta.jpg

 

Michael Jackson

jacko.jpg

 

 Kate Bush

katebush.jpg

 

Janis Joplin

janis.jpg

 

Joni Mitchell

jonimitchell.jpg

 

Karen O

karen o.jpg

 

Paul McCartney

mccartney.jpg

 

mccartney2.jpg

 

 Robert Smith

robertsmith.jpg

 

Roger Waters

rogerwaters.jpg

rogerwaters2.jpg

 

Rod Stewart

rod stewart.jpg

 

Henry Rollins

rollins_1.jpg

 

Ozzy Osbourne

ozzy.jpg

 

Phil Collins

philcollins.jpg

 

Marc Bolan

marc bolan.jpg

 

Ringo Starr

riongo.jpg

 

Ringo Starr és John Lennon

ringo and john.jpg

 

Sting, a macska és a kurva nagy konyha

sting.jpg

 

Frank Zappa

zappa.jpg

zappa2.jpg

 

Tom Jones

tomjones.jpg

 

Sztravinszkij

stravinsky.jpg

 

Ha egyik szuperfantasztikus bejegyzésről sem akarsz lemaradni a blogon, lájkold a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr26759195

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

prolee 2014.10.05. 13:05:40

Freddy Mercuri, Beatles (szinte komplett).... mindig tudtam, hogy ezek a srácok nagyon jó arcok. :))
A többiek is jó fejek (akad egy-két kivétel azért).
A legtöbb cica hasonlít a gazdijára, Cher és a cicája ... gyönyörűek!

Imádom a macskákat és a macskásokat.

randomuser1 2014.10.05. 13:10:34

tökeccerű, a macsákk föndöntúli lények, aki nem barizik velük, sose lehet jó zenész.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.10.05. 13:55:50

"Az énekes egyébként tényleg kedveli ezeket az állatokat, és többet tartott is, amik hosszú ideig vele voltak"

Inkább AKIK. Minden macska külön személyiség, csak ekként lehet beszélni róluk.

pangea 2014.10.05. 14:05:32

Utálom a macskákat.

randomuser1 2014.10.05. 14:19:00

@pangea: a macskák is utálnak téged, és ők többen vannak!

larry 2014.10.05. 16:47:16

Nem a Delilah az egyetlen macskás Queen dal, '77-ben Brian May is írt egyet a sajátjáról (All dead, all dead).

Szalacsi_Dezső 2014.10.05. 16:51:12

A Paul McCartney és John Lennon című fekete fehér képen Ringo és John látható.

Lucretia/My Reflection 2014.10.05. 17:04:45

Csupa ikon, a zenetörténet legendás alakjai. Ez nem lehet véletlen. :)

csillagkutya seven 2014.10.05. 18:45:23

Sajnálom azon embereket, akik utálják a macskákat, mert olyan dologról maradnak le, amit csak a macskák tudnak nyújtani...
Mellesleg csodás lények.

A Tyne folyó déli partja 2014.10.05. 20:32:41

@pangea: az a te bajod. a fenti emberek intelligensebbek nálad.

ja, még egy kiegészítés: Peter Steel. cicás képet nem találtam, de olvastam, hogy imádja őket, és volt neki egy csomó.

szabo.kata 2014.10.05. 20:54:23

@Szalacsi_Dezső: tudtam én hogy biztos lesz, amit elírok a rengeteg név között, köszi, hogy szóltál!

Yoss 2014.10.05. 21:46:39

A macskok jó fejek. Én is kedvelem őket, tehát nagy zenész lesz belőlem :P

Mr. Közbiztonság Szilárd 2014.10.05. 22:12:39

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Tanulj meg magyarul, idióta.
A magyarban az AKI vonatkozó névmás kizárólag emberre használható (még az olyan hülyékre is, mint te).
Minden másra, állatra is az ami. Akármilyen cuki is.

Mr. Közbiztonság Szilárd 2014.10.05. 22:14:47

@A Tyne folyó déli partja:
Ezt honnan tudod?
Láttad bármelyikük IQ-tesztjét (pangeát is beleértve)?
Vagy csak alaptalanul ítélkezel?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.10.05. 22:37:44

@Mr. Közbiztonság Szilárd:

Köszönöm a bemutatkozásodat.

Mellesleg ajánlom elolvasásra Nádasdy Ádám (vajon jelent neked valamit a név?) véleményét:

"Egészen más a (3) egy párt, aki: itt valós nyelvi változásról van szó, mert egy szabály módosul, a vonatkozó névmás „személyességi” szabálya. A régebbi szabály, melyet Esterházy követendőnek sugall, csak a tényleges természetes személyeknek adta meg a „személy” jegyet, s egyben az aki névmást: egy ember, aki; egy mérnök, aki; az a kislány, aki. A módosult új szabály a „személyes” jegyet kiterjeszti személyek csoportjára, testületre, sőt felsőbbrendű állatra is: a Fesztiválzenekar, akinek számos lemeze...; olyan családok, akik segélyt kaptak; az a bank, aki nem emel kamatot; épp a katolikus egyház, aki történelme során...; behoztak egy kutyát, aki részeg volt. Ma sincs viszont olyan, hogy *a bank, aki előtt a baleset történt, mert itt nem testület, hanem épület."

Külön ajánlom becses figyelmedbe a fentis zövegből ezt:

"behoztak egy kutyát, AKI részeg volt"

Na de nincs semmi baj, bizonyára jobb nyelvész vagy Nádasdy Ádámnál.

Mr. Közbiztonság Szilárd 2014.10.05. 22:51:20

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Ez mindössze arra tanulság, hogy Nádasdy is ír olykor méretes faszságokat.
Te meg csak azokat.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.10.05. 22:58:44

@Mr. Közbiztonság Szilárd:

Értelek, tehát jobb nyelvésznek tartod magad Nádasdynál, hogy ilyen sommásan megítéled őt.

Gratulálok, zsenikém. :D

Mr. Közbiztonság Szilárd 2014.10.06. 00:18:55

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Nem tartom magam jobb nyelvésznek, csak Nádasdy ebben a kérdésben faszságokat beszél. És jó pár egyéb kérdésben is.

Talán olvasgass olyanokat, mint a Nyelvművelő kézikönyv, seggfejkém.
Azt azért Nádasdynál jóval nagyobb nyelvi tekintélyek írták.

pangea 2014.10.06. 01:56:17

@A Tyne folyó déli partja: miért lennék unintelligens attól, hogy nem szeretem a macskákat?!:o

TBal 2014.10.06. 08:43:12

@Mr. Közbiztonság Szilárd: ööööö.... most szabad rajtad röhögni?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.10.06. 09:50:02

@Mr. Közbiztonság Szilárd:

"Nem tartom magam jobb nyelvésznek, csak Nádasdy ebben a kérdésben faszságokat beszél. És jó pár egyéb kérdésben is."

Egy szakterület neves képviselőjének véleményét az adott szakterületen csak akkor ítélheted meg, ha te legalább olyan elismert és jó szakember vagy az adott területen.

Mivel te szakmai kérdésekben faszságnek minősíted Nádasdy szakvéleményét, nyilván legalább olyan jó nyelvésznek tartod magad, mint ő.

Írd inkább azt, hogy egy beképzelt idióta pöcsfej vagy. Az az állításod legalább tényleg igaz lesz.

Mr. Közbiztonság Szilárd 2014.10.06. 12:33:19

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Dehogy. Az az állítás igaz, hogy édesanyád egy egy büdös kurva.

Mr. Közbiztonság Szilárd 2014.10.06. 12:35:07

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Nádasdyval mellesleg nála jóval nevesebb nyelvészek nem értenek egyet egy csomó kérdésben. Ez is ilyen.

De írtam fentebb a Nyelvművelő kézikönyvet, seggfejkém.
Tanulmányozd.
Nádasdynál sokkal nagyobb nevek írták.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.10.06. 12:36:48

@Mr. Közbiztonság Szilárd:

"édesanyád egy egy büdös kurva"

Köszönöm az újabb bemutatkozásodat. :D

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.06. 12:50:46

@Kovacs Nocraft Jozsefne: @Mr. Közbiztonság Szilárd:

Lehet mind ami, mind aki. Mind a kettő teljesen helyes. Nem igaz, hogy az aki csak emberre vonatkozhat, még intézményre is lehet mondani. Pl. "a bank, aki".

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.06. 12:51:44

@Mr. Közbiztonság Szilárd:

A Nyelvművelő kézikönyv egy áltudományos ökörség.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.10.06. 12:57:59

@maxval a bircaman:

Nádasdyval egyesek azért nem értenek egyet, mert ő nem valakik által egy elefántcsonttoronyban kitalált önkényes szabályok alapján ítéli meg a nyelvhasználatot. A ő álláspontja az, hogy a nyelvet az azt beszélők hozzák létre és alakítják. ezért a tényleges nyelvhasználatból kell kiindulni.

A nyelv élő, folyamatosan változó dolog. Nem azért és attól a pillanattól lesz valami helyes, hogy az megjelenik valamiféle nyelvművelő kézikönyvben.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.10.06. 13:00:02

@maxval a bircaman:

Sőt maga a helyes fogalma is eléggé nehezen definiálható. Kissé talán sarkosan fogalmazva egy anyanyelvi beszélő nem beszélhet hibásan. Hiszen ő is tagja a nyelvet alakító közösségnek.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.06. 13:29:44

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Aki Nádasdyval nem ért egyet, az nem nyelvész.

Ugyanis a nyelvészet álláspontja egyértelmű e kérdésben.

A két nyelvésztábor között csak az az eltérés, hogy a deskriptívisták szerint a nyelvész nem szólhat bele a nyelvbe, azon kívül, hogy a saját nyelvhasználatával maga is alakítja, míg a preskríptivisták szerint beleszólhat, azaz megmondhatja mi az éppen aktuális művelt nyelvhasználat.

De a két tábor közül egyik se állít olyan baromságot, amit sok ember hisz, hogy pl. a nyelvészet határozza meg a nyelvet.

A radikális nyelvművelőket a preskríptivisták zöme sem fogadja el.

Csak sajnos Mo-n van olyan tévhit széles körben, hogy ezeknek a nyelvművelőknek van igazuk.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.06. 13:30:56

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Persze nyelvbotlást leszámítva. De egyébként ez így van.

Az a helyes, amit az anyanyelvi közösség annak tekint.

Mr. Közbiztonság Szilárd 2014.10.06. 17:47:08

@maxval a bircaman:
Na, megjelent a főfaszkalap a szokásos ökörségeivel...
Öcsém, neked rég elmeosztályon lenne a helyed. Zárton.

Mr. Közbiztonság Szilárd 2014.10.06. 17:48:19

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Dehogy, anyádat mutattam be, aki a sarkon strichel, hogy faszon kívül más is jusson a kicsi szádba.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.10.06. 20:42:01

@Mr. Közbiztonság Szilárd:

A te anyád csak azért nem strichel a sarkon, mert az állatkertben a majomketrecben mnutogatják. :D

Mr. Közbiztonság Szilárd 2014.10.07. 12:41:59

@A Tyne folyó déli partja:
Nem függ össze a kettő.
Ismerek olyan embert, aki elég bunkó módon viselkedik általában, és Mensa-tag, ami 140 fölötti IQ-t jelent, ha jól tudom.
Okosnak tényleg okos.

Szerintem nem vagy tisztában az intelligencia fogalmával.

Virág Nyári 2019.03.06. 12:13:11

csillagkutya seven hozzászólására írtam.
süti beállítások módosítása