charivari

Tucatpoptól az izgalmasig - Ilyenek a magyar filmzenék

2014. október 14. - szabo.kata

Ha már filmhét van, akkor végre elkészült egy régóta halogatott bejegyzés amiben a legismertebb és legkülönfélébb magyar filmzenéket veszem sorba. Nem a régi időknél kezdem, hanem olyan dallamok jönnek a '90-es és 2000-es évekből, amiket talán legalább egyszer mindenki hallott vagy hallania kellene vagy ami annyira idegesíti, hogy kitörölné örökre. Közben pedig kicsit azt is próbálom megfejteni, milyen is az igazi magyar filmzene, miért lehet nagyon szeretni, és mi az, ami miatt nagyon rémes tud lenni.

csinibaba.jpg

 

Klasszikus mélabúsok

Nekem, ha magyar filmzenéről van szó, az egyik első, ami beugrik, az a Nagy utazás. Az 1993-as Sose halunk meg! című film slágerét ki más is szerezhette volna, mint Dés László, akinek sokat köszönhetnek a magyar mozik. Szerintem ő elképesztően jól el tudja találni azokat a megoldásokat, amikkel tovább magyarázza a sztorit és kiemeli belőle a legjellemzőbb hangulatot. A Nagy utazást egyébként eredetileg a Pantaleón és a hölgyvendégek című darabhoz írta még 1989-ben és Brazília, Brazília volt a címe. Viszont Koltai Róbert megkérte, készítsen valamit a filmjéhez és ez lett belőle. A szöveg természetesen Bereményi Géza.

Szerintem a magyar filmzene egyik fő vonala az, amit Dés csinált és csinál, no meg azok, akik mintának tekintik. Nem kell feltétlen szeretni, de nagyon sajátos és kicsit musicales, amin nincs mit csodálkozni. Ha még itt maradunk picit, akkor jöhet az 1996-os Szamba betétdala is, az Olyan szépek voltunk. Érdekes, hogy ezt már Somló Tamás énekli, aki a Nagy utazást nem vállalta korábban.

Szintén jellegzetes Dés munka a Szerelem első vérig és a Szerelem második vérig filmek zenéje (bár '85-ös és '87-es dolgokról beszélünk), ami már kicsit könnyedebb, mint az előzőek, ahogyan a Miniszter félrelép zenéje is, amit szintén Dés jegyez. Puszinyuszi, tudjátok. Érdekesség, hogy a Szerelem trilógia harmadik részének zenéjét már Presser Gábor szerezte, a hangulata azonban maradt a régi. 2002-ben Király Linda vitte sikerre róla a Szerelem utolsó vérig című dalt.

Izgalmas koncepciók

Persze előfordul az is, hogy nem csak egy dal kiemelkedő egy filmzene albumról, hanem mindegyiket szívesen hallgatja az ember és akár több szám is sláger lesz róla, miközben azért nagyon közhelyesen szólva "egészen egyben is marad" a dolog. Ha még egy egészen picit Désnél maraduk, akkor tökéletes példa erre a Kalózok zenéje, amit Geszti Péterrel együtt rakott össze egy Jazz + Az formációvá bővülve. Az album annyira jól sült el, hogy a csapat megért még egy albumot, amit talán már hagyni is kellett volna, de sok vizet nem zavart.

Hasonló a Csinibaba zenéje is, ami azért különleges egy picit, mert egyrészt a dalok nagyon hangsúlyos szerepet kapnak a filmben, másrészt pedig, mert nem külön a filmhez íródtak, hanem régi, ismert számok, amiket csak átdolgoztak hozzá. Az átdolgozók között volt például a Kispál és a Borz is, nekem az egyik nagy kedvencem ez az OST. Egyébként a Made in Hungária zenéje is hasonló, csak ott Fenyő Miklós dalai adnak alapot a filmnek, azokat énekelték fel újra. 

Kevesebb külön-külön is emlékezetes dalt hozott a Kontroll filmzenéje, amit a Neo követett el, viszont olyan nagyszerűen egybesimul mind, hogy anno, amikor az emberek még vettek zenéket, képes voltam pénzt áldozni rá. Nagyon illik a film fura világához, ami mondjuk nem meglepő, hiszen Antal Nimróddal együtt alkották meg a srácok.

Az előbbihez hasonló nekem a Szezon zenéje is, amit szintén nagyon szeretek hallgatni és szintén az elektronikáé benne a főszerep. Török Ferenc 2004-es mozijához a Zagar hozott össze egy remek albumot, ami a Kontroll soundtrackhez hasonlóan végre ki mert lépni a megszokott magyar mederből. Nem igazán volt ezekhez hasonló korábban, mindig és mindenki csak a régi iskolát követte, vagy olyan popdalokat gyártott, amikről a következő részben lesz szó. Sajnos például a Moszkva tér zenéje korábban nem sikerült olyan jól, mint ezek, de már az is egy jó kis üdítő próbálkozás volt.

Az előzőekhez hasonló aktuális példa a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című film zenéje, amit a rendező, Reisz Gábor írt és Csorba Lóránt segített neki összerakni. A dalokat egytől-egyig meg lehet hallgatni itt, hálás köszönet érte a rendezőnek, aki elérhetővé tette. Egészen egyszerűen imádni való.

És a koncepciók közé még egy különlegesség, mégpedig a Taxidermia zenéje, amit azért egyáltalán nem biztos, hogy mindenki hallott, viszont fontos, hogy itt legyen. Ugyanis nem más szerezte, mint Amon Tobin, éppen ezért még egy kicsit sem magyar, hanem egy baromi érdekes, egyedi cucc.

"Tökéletes" tucatpop

Ahogy mondtam, jönnek a popzenék, amik filmekhez íródtak, a tökéletes pedig azért került idézőjelbe, mert itt nem feltétlen pozitív jelzőről van szó. Főleg azért, mert sokszor ezek a számok nekem már akkor idejétmúltak voltak, amikor kijöttek. Ez a tipikus hazai filmzene gyártás másik fő vonala, ami azért nálam gyakran kicsapja a biztosítékot. Egyik legjellemzőbb példa rá a Valami Amerika első és második részének zenéje, amikről jött ki gigasláger is és egészen vállalhatóak, viszont sokszor elviselhetetlenek.

Ugyanígy rádióslágeresre vették anno a dolgot az Egy szoknya és egy nadrág vagy az Egy bolond százat csinál remake-ek dalaival, amik már inkább a rémes popsláger kategóriát súrolják. 

A legidegesítőbb magyar filmes dal elkövetője címet pedig szerintem Zentai Márk viheti az S.O.S szerelem betétdalával, a Ments meg szerelem című opusszal. Vagy talán Demjén Ferenc, miután elénekelte a Kell még egy szó című himnuszt a Honfoglaláshoz. Miért, miért olyan az egész, mint egy sirató. Az elképesztően rossz Álom.net filmzenéről pedig az összes dal olyan elképesztően kínos, hogy ide kellene másolni mind, de megkíméllek tőle titeket. Végül is amúgy mennek a filmhez, hiszen az is borzasztó.

És persze léteznek olyan filmes popdalok is, amiket hallottunk, csak nem emlékszünk rájuk, annyira semmilyenek. Pedig amúgy előfordult, hogy a filmek sikeresek lettek melléjük. Ilyen a Állítsátok meg Terézanyut, a Meseautó, a Kaméleon, a 9 és 1/2 randi, a Szinglik éjszakája, de még a Csak szex és más semmi zenéje is, bár ott a Boldogság gyere haza megélt egy újabb virágkort, még ha a többi dal elég kellemetlen is lett.

A kategória egyetlen kivétele pedig szerintem az egyébként rettentően idegesítő Magyar Vándor soundtracken szereplő Roy és Ádám dal. Az otthon itt van tök jó, hallgatható és még nem is az idejétmúlt sláger klasszikus esete.

További furcsaságok

Vannak még olyan fura filmzenék, amiket nem nagyon tudok hova sorolni, de egészen rendben vannak és érdemes megemlékezni róluk, mert csak színesítik itt a palettát. Az egyik ilyen például a Nyócker filmzenéje, ami teljesen rendben van, kifejezetten a filmhez készült, szókimondó és olyan előadók rakták össze, akiknek akkor kellett. Ogli G, Ludditák, LL Junior, Kamikaze, Balkan Fanatik, van itt minden. Szerintem mégsem lett annyira ütős, mint amilyen lehetett volna.

Aztán ott a Pizzás OST, amin aztán a Nyerstől kezdve, a Fish!-en és a Neón át Dopeman-ig minden helyet kapott. Nagyszerű röpke alter körkép 2001-ből.

Az előbbihez hasonló a Fej vagy írás című film zenéje is 2005-ből, aminek főcímdalát a Supernem játssza, az albumon pedig szerepel például Jamie Winchester is Hrutka Róberttel vagy Karányi és Bartók Eszter. Ez sem kiemelkedő, de simán bármelyik melós délután elhallgatható.

Amivel pedig egyelőre nem egészen tudok mit kezdeni az az Argo 2 filmzenéjén helyet kapó Kartell dal, a Még egy szeletet. Ami dubstep, értitek, 2014 végén. Mégsem olyan kellemetlen.

A végére pedig maradt egy kakukktojás, a Jack Jack filmzene, ami tulajdonképpen a zenés-filmes projekt végterméke. És szerintem nagyon laza, nagyon szerethető és természetes lett, szóval már csak ezért is érdemes volt egy rövid időre összeállnia Ganxtának, Mester Tamásnak, Papp Szabinak és Tóth Tibinek.

Így a végére érve azt hiszem, egész jó kis körképet sikerült összerakni a magyar közönségfilmek zenéiről, amiből az is megállapítható, hogy 3 fő irány van, amik gyakran összefolynak, de szerencsére már egyre kevesebb a rádióbarát buta slágerpop és talán lassan, de biztosan haladunk az izgalmasabb soundtrackek felé. Bár ettől még a magyar hangulat szerintem mindig megmarad.

A rajzfilmekre direkt nem tértem ki, külön bejegyzést érdemelnének, ahogy akár a régebbi idők filmes slágerei is. Meglátjuk, talán lesznek ilyenek is. Biztos van olyan, ami itt most kimaradt, dobjátok be kommentben, jöhet minden!

Ha egyik szuperfantasztikus bejegyzésről sem akarsz lemaradni a blogon, lájkold a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr246673785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocko- 2014.10.14. 21:01:38

Nagy utazás, instant érfelvágós zene.

alap, hogy a Populär, akarom mondani a Neo jó zenét csinál.

"Sajnos például a Moszkva tér zenéje korábban nem sikerült olyan jól"
na, végre valamiben nem értünk egyet!
szerintem jó lett a zenéje, bár tény, hogy külön nem feltétlenül állja meg a helyét, de a filmhez tökéletesen passzol.

Amon Tobin dologról nem is tudtam, pedig láttam a filmet. mi a sztorija, nem kutatnád fel?

szabo.kata 2014.10.15. 10:14:36

@Rocko-: utánanézek, engem is érdekel :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.10.15. 14:53:54

A rosszfiúk filmzene amit egy az egyben Zolee meg a kartel csinált hol van? Vagy csak átsiklottam felette?

Flaggx 2014.10.15. 15:43:40

Csak én látok rosszul, vagy tényleg nem került be a válogatásba egy zenemű sem az Üvegtigrisből?

Tömören: "Üvegtigris, he?" :)

Globetrotter2014 2014.10.15. 16:24:42

Én beraktam volna a Hollywoodoo-tól az erdőt, ha már taxidermia filmzene...
www.youtube.com/watch?v=37eQW9aqRZE

Az igazi Trebics 2014.10.15. 17:56:46

az Olyan szépek voltunk eredetileg a Patika c. sorozathoz készült, a Szamba-t nem láttam, de ha te mondod, elhiszem, hogy annak is betétdala.
süti beállítások módosítása