charivari

Így készült a világ egyik legfurább karácsonyi duettje

2014. december 20. - szabo.kata

Karácsony alkalmából gyakran összejönnek olyan zenészek egy-egy közös dalra a siker érdekében, akitől ezt aztán egyáltalán nem várnánk. Az összes fura duett közül azonban talán David Bowie és Bing Crosby együttműködése volt a legvalószerűtlenebb, ám mégis ez lett máig az egyik legnépszerűbb. Pedig a Little Drummer Boy/Peace On Earth csaknem el sem készült, és majdnem teljesen el is feledték. Érdekes a sztorija, ezért elmesélem, hogyan jött össze ez a furcsa páros egy különleges dalra.

bowie-crosby.jpg

Azt, hogy Ziggy Stardust és Mr. White Christmas együtt énekeljen'77-ben, Crosby karácsonyi különkiadásának producerei, Gary Smith és Dwight Hemion találták ki. Egyébként talán ennyi év távlatából tűnik csak őrült ötletnek a dolog, hiszen ha az akkori körülményeket nézzük, teljesen ésszerű volt. Amerika kardigános nagybácsija, Crosby ugyanis éppen Angliában turnézott és ott is vették fel "Merrie Olde Christmas" című ünnepi műsorát, ami láss csodát, a "karácsony Angliában" témát kapta. A koncepció miatt brit hírességeket is felkértek szerepelni a műsorba, Bowie pedig akkoriban az Elstree Studios közelében lakott Londonban, így logisztikailag is megérte meghívni. Egyébként pedig neki is jól jött, hogy a nagy nézettségű showban reklámozhassa magát, így azzal egyezett bele a szereplésbe, ha a műsorban leadják aktuális dalát, a Heroest.

Eddig rendben is lett volna minden. A show írója, Buz Kohan kitalált egy rém egyszerű körítést annak, Bowie hogyan kerül Crosby "házába" Angliában, és egy kis béna beszélgetéssel még a köztük lévő generációs és kulturális különbséget is próbálták áthidalni annyira, hogy ne legyen kínos a szituáció senkinek. Már ott olt mindenki a stúdióban, amikor Bowie meglátta, hogy a Little Drummer Boyt kell énekelnie és valószínűleg annyira elkékült, mint amilyen az öltönye volt, amit viselt. Közölte, hogy ő ezt annyira gyűlöli, hogy nem hajlandó elénekelni az adásban. Akkor pedig a show két zeneszerzője, Ian Fraser és Larry Grossman ahelyett, hogy sokkot kaptak volna, fogták magukat és Buz Kohant és azonnal elvonultak stúdió pincéjébe egy zongorához. Alig telt el 75 perc és máris írtak egy olyan dalt, amit tökéletesen összemosta a Little Drummer Boyt egy új, Peace On Earthre keresztelt szerzeménnyel, amit Bowie-nak kellett énekelnie. Szerencsére ez már neki is bejött, nagyjából egy órát próbáltak Crosbyval és fel is vették azt a dalt, ami ma már történelem.

A műsort szeptember 11-én rögzítették és egy hónappal később a 73 éves Crosby szívrohamban meghalt. A show egy hónappal a halála után került adásba, aztán ugyan ez volt az utolsó, amit felvett, ez is elsikkadt, mint minden ünnepi különkiadás. Majd valamiért '82-ben az RCA kiadta kislemezként és elkezdték játszani a rádiók, majd felkerült válogatásalbumokra és igazi örökzöld lett belőle. Az angolszász országokban máig az egyik legnépszerűbb karácsonyi szám. És bár sokan azt mondják, Crosby karácsonyi slágerei miatt pörög ez is, azért van a sikerhez némi köze Bowie-nak is.

Így jött tehát létre a világ egyik legkülönlegesebb karácsonyi duettje, ami éppen ezért máig emlékezetes tudott maradni.

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr237000373

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jézus csak egy zsidó mítoszalak 2014.12.22. 09:25:31

Jézus csak egy ókori zsidó mítoszalak. Nem született és nem halt meg a valóságban. Butaság és ostobaság lenne ünnepelni! 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2014.12.22. 05:10:21

Hát, ez egy elég érdekes megoldás lett... :)
süti beállítások módosítása