charivari

A The Beatles első amerikai koncertje Mike Mitchell fotóin

2015. január 11. - szabo.kata

A Beatles majd 51 éve, 1964 február 11-én adta első koncertjét az Egyesült Államokban, a Washington Coliseum falai között. A történelmi eseményt fotózó szakemberek között ott volt egy 18 éves srác is, aki vaku nálkül, kevés gyakorlattal próbálta elcsípni az esemény legjobb pillanatait. Sikerült neki, hagyta, hogy a színpad fényei irányítsák. Ő volt Mike Mitchell, következzenek most életének leghíresebb fényképei és a történetük.

beatles-us-6.jpg

Amikor a Beatles megérkezett Amerikába, azonnal hatalmas figyelem kísérte őket, hiszen az Egyesült Királyságban már órási sztárok voltak, és mindenki kíváncsi volt arra, mit imádnak ennyire az angolok. Így ugyanolyan ujjongás vette őket körül, amit már megszokhattak, és az össze médium akart belőlük egy darabkát. Éppen ezért a 18 éves Mike Mitchellnek nem volt nehéz meggyőznie megbízóit a Washington című lapnál, hogy szerezzenek neki sajtóigazolványt a zenekar első amerikai koncertjére, amit épp Washingtonban tartottak. Mitchell kezdő fotós volt és szabadúszóként dolgozott, ez volt az első nagyobb feladata, így nem is volt rá igazán felkészülve.

Mitchellnél nem volt vaku, csak egy egyszerű kis Nikon gép, míg más profi fotósok ott álltak a színpad előtt, óriási felszereléssel. Ettől persze először elbizonytalanodott, majd megfigyelte, ki, mit csinál, milyen beállításokkal próbálkozik, és úgy döntött, kihozza a helyzetből a legjobbat. Amikor felkapcsolták a fényeket rájött, hogy csak azokat kell használnia. Fel is ment az akkor még üres színpadra, hogy belássa a teret, ám ekkor hirtelen elkezdődött a műsor és a 4 Beatle is megjelent a színen. Így készíthette el róluk, azóta ikonikussá vált fotóját, amin hátulról látszik a sziluettjük.

Mitchell több mint 400 képet kattintott, melyeknek csak egy része volt természetesen használható. A lap le is hozta a legjobbakat, ám sajnos olyan negatív felhanggal beszéltek a koncertről, ami a fotósnak nagyon rosszul esett, mert ő büszke volt a képeire. Ezután egyszer még volt alkalma a Beatlest fotózni, majd a negatívok hosszú időre egy fiók mélyére kerültek. Mitchell reklámfotós lett, majd művészi fényképeket kezdett készíteni, aztán 2011-ben látott egy dokumentumfilmet arról, hogyan értékesít a Christie's zenei emléktárgyakat, és előkotorta a képeit. Néhány befolyásos barátja segítségével árverésre bocsátotta a fotókat az aukciósháznál. és nagyjából 360 ezer dollár jött be a képekért, csak a sziluettes darabért 68 ezer. Mitchell, aki most 68 éves, innentől vígan éli öreg napjait, és néha arra is ráveszi magát, hogy kiállításokat hozzon össze a híres fotókból. Íme a legismertebb képek a kollekcióból, amelyeket talán azért szeretek leginkább mert nincs bennük semmi mesterkéltség. (A képeket Mitchell kicsit felújította a koncert tavalyi 50. évfordulójára, ennek egyik eredménye az a darab is, amin montázsban láthatóak a tagok zenélés közben.)

 

beatles-us-11.JPG

beatles-us-12.JPG

beatles-us-13.JPG

beatles-us-10.JPG

beatles-us-7.JPG

beatles-us-8.JPG

beatles-us-1.jpg

beatles-us-2.jpg

beatles-us-3.jpg

beatles-us-4.jpg

beatles-us-5.jpg

beatles-us-6.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr877057075

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása