charivari

Miért fáj az Ossiannak még mindig ennyire a Márhívó?

2015. február 14. - szabo.kata

A Márhívó és vele együtt az Ossian híres debreceni koncertjének minden felvétele igazi klasszikusnak számít, amit tényleg nagyjából mindenki ismer Magyarországon. Még akkor is, ha a zenekart egyébként sose tudta hova tenni. YouTube sláger, mióta csak létezik a videómegosztó, a részegen koncertezés iskolapéldája, nincs ezen mit szépíteni, és túlmagyarázni sem kell. Nem lehet kitörölni az online kultúrából és a zenei köztudatból sem, mégis akárhányszor előkerül, az Ossiannak mindig és egyre jobban fáj, most éppen az Óriás feldolgozása miatt. De miért nem tudnak együtt élni vele úgy, ahogyan kellene?

marhivo.jpg

Előfordul, hogy egy rocksztár részegen megy fel a színpadra, sokakkal megesett már. Persze, ha erről még felvél is készül, nehéz később magyarázkodni...de azt egyébként is felesleges. Alapvetően tehát nincsen ebben semmi különleges, az Ossiannak viszont az volt a nagy szerencsétlensége a 2000-es debreceni metálfesztiválos koncerttel, hogy az interneten elkezdett önálló életet élni az, ahogyan Paksi Endre borgőzzel fűtve újraértelmezte a dalokat. Persze a koncertnek megvolt a maga legendája a YouTube előtt is, de a videómegosztó lendített igazán nagyot a fennmaradt felvételeken, és tette kultikussá a Márhívót, a Repatarurgyánt és a többi klasszikust. Emellett pedig nyilván annak is emléket állított, hogy mennyire volt kellemetlen az a koncert, ahol még a zenekartagok is hallhatóan rosszul érezték magukat. A több liter bortól egyedül talán Paksi élvezhette a dolgot, mert az, amit akkor művelt, még a leghűségesebb rajongóknak is szívbemarkolóan fájhatott.

Vannak tehát ezek a felvételek, és köztük a legnagyobb _sláger_, a Márhívó, amin imádunk röhögni, kívülről tudjuk és még Paksi "JEEEE" fekiáltásainak haglejtését is megtanultuk utánozni. Egy ilyen jelenséget, mint a Márhívó, szerintem egyszerűen el kéne fogadnia a zenekarnak, pláne ennyi idő és az után, hogy a hírhedt daloknak rég megvan már a saját élete. Ami talán függetlenedett is valamennyire az Ossiantól. Nem tudják kitörtölni sehonnan, éppen ezért bármilyen erre irányuló próbálkozás inkább kellemetlen, mint hősies...mégis ezt csinálják.

Igazi kis szélmalomharcot folytatnak azért, hogy elérjék azt, hogy a Márhívó egyszerűen ne is létezzen. Azért elképesztően béna ez a hozzáállás, mert egy olyan dolgot fognak fel a zenekar "bántásának" és "kicikizésének", amit maga a zenekar, nevezetesen Pakis Endre követett el. Akkor miről is beszélünk? Ha szar helyzetbe hozod magad, akkor igazán ne azokon akadj ki, akik nevetni mernek ezen, hanem gondolkozz el, és élj vele együtt. Sokkal, sokkal menőbb lennél. Ezt azonban az Ossian láthatóan képtelen megtenni, fáj nekik a Márhívó, rettenetesen fáj, hiába állítják, hogy van ott humor, meg van önkritika. Ugyanúgy nincsen nekik sem ebben a kérdésben, mint azoknak a rajongóknak sem, akik konkrét "Márhívó-tagadók". Mert láthattunk már ilyet is, bőven.

Vannak, akik csak ebből és így ismerik az Ossiant? Igen vannak, és lesznek is, ez van. Viszont a zenekarnak azt kellett volna már régen felsimernie, hogy a negatív reklám is reklám, sőt. Akaratlanul ugyan, de elkövették a YouTube egyik legviccesebb hazai videóját, a Márhívó önálló brand lett, használniuk kellene, okosan. Ehelyett már akkor is balhéznak, ha az Óriás csinál belőle egy zseniális akusztikus feldolgozást. Egyediék verzióját azonnal beimádta az internet, mára viszont a Hammer Records levetette az Mr2-vel a videót a YouTube-ról, és a vasárnapi Óriás akusztikban sem lesz hallható. Az indokok kínosak a felhajtás pedig felesleges. Egy ilyen lépés az előbbiekben felsoroltak miatt pedig szerintem többet ronthat a zenekar megítélésén, mint amennyit a Márhívó egész pályafutása alatt elkövetett. Ráadásul ezzel csinálnak most éppen újabb legendát a Márhívó mitológiában, amitvel csak elősegítik, hogy tényleg örökéletű legyen.

Peace, love unity.

ossianawww.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr737174953

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szamok embere 2015.02.14. 21:00:17

Ha nem lenne ez a botrányka, nem hallgatom meg az első Ossian felvételt életemben. Köszönöm, de tényleg. Az Endre egy zseni, olyan folyékonyan, ritmusra és rímre hablatyolni józanul sem könnyű.

ancsika 2015.02.14. 21:57:45

2015-ben letöröltetni valamit az internetről... muhahahaha

Bafana 2015.02.14. 22:05:07

De izgalmas téma. Meddig lehet rugózni rajta? Nyúlik, mint a fing. Szánalmas.

MaCS_70 2015.02.14. 22:27:21

Ez a töröltetés tényleg szánalmas -- egyrészt, mert reménytelen, másrészt, mert éppenhogy komoly népszerűségi tényezők ezek a felvételek.

Paksi tudomásom szerint egyébként nem szimplán részeg volt, hanem egy gyógyszerre ivott, ami kissé átprogramozta, blokkolta az agyi kapcsolatokat, így ő belül vélhetően nem is hallotta, hogy mit énekel, odabent lehet, hogy a helyes szöveg szólt.

Amúgy meg azon felül, hogy milyen fergeteges szórakozás időnként újrahallgatni ezeket a felvételeket, a "repatarurgyán" szerintem valódi nyelvi bravúr, zseniális új szó!

Üdv: MaCS

Gungnir 2015.02.14. 23:09:28

Egyébként arról van valami információ, hogy a zenekar tagjai mit gondolnak róla?
Mert attól még, hogy a kiadójuk csinált valamit még nem jelenti azt, hogy ezt az ő kedvükért tette. Egy kiadónak szerződése van a zenekarral, és kb joga arra, hogy amíg fennáll köztük ez a viszony beleszóljon abba, hogy mihez adják/adhatják a nevüket, szóval ha valamilyen megjelenést önmagára nézve károsnak tart, akkor megpróbálja azt megakadályozni.

xclusiv 2015.02.14. 23:20:09

Erre van is szakszó, úgy nevezik, hogy Streisand effect.

Nem vagyok nagy Ossian rajongó, de ezt a két zenét ismerem és szeretm tőlük. Ezeket a ... khmmm... produkciókat még nem ismertem korábban, de hála az ossian-nak és kiadójának, nos hát, köszönöm. Zseniális.

2015.02.14. 23:34:54

Az Ossian mindig a szélsőségek zenekara volt, mert egyrészről ott volt a Paksi a sajátos "énekhangjával" és ott volt egy király metált nyomó banda, amelyik a nyolcvanas évek közepén indult a Pokolgép (és több akkor menő rockegyüttes) előzenekaraként. Én személy szerint sohasem bírtam a Paksi hangját megszokni, szerintem nem énekel hanem dallamosan beszél, de ugye ez a régi magyar rockéletben nem volt egy különleges dolog. Viszont csúnya dolog volt, hogy a keményen dolgozó "melósai" produkcióját alaposan szétvágta ezekkel a piálós bulikkal, és hálát adhat a türelmes (és szintén szívesen szürcsölő) rajongóinak, hogy megúszta nagyobb balhé nélkül. Valószínűleg a macsónak látszani akaró Paksi imaget ez kissé megbontja. Viszont aki dolgozott zenekarban anno az tudja, hogy milyen szeretet és várakozás előzött meg minden ilyen koncertet vidéken, és a rajongók körülugrálták a zenekar tagjait, százszor újráztattak, alig lehetett egy-egy bulit abbahagyni. Ehhez képest ha valaki ezt azzal hálálja meg hogy s@ggrészegre issza magát, és gyakorlatilag hazavágja az élvezeti értékét a koncertnek az számoljon a következményekkel. :) És nagy riszpekt a zenekarnak, hogy nem dobták le Endrét a színpadról.

ScooHu 2015.02.15. 01:04:37

Gondolom azért fáj, mivel azóta Endre nem iszik gy kortyom se ilyen bulikon. Tanult belőle, viszont a rajongókon kívül mindenki ezt a szar incidens hozza fel. Senkinek sem esik jól ha évek múltán is azt hallja vissza valahonnan, hogy egy pl. csaj csak onnan ismeri, hogy anno egy szilveszteri bulin 10 méteres körben összehányt mindent.

krferi 2015.02.15. 01:35:02

Ez a folklór része lett, nincs mit tenni.

ilozv · http://barazdazaj.blog.hu 2015.02.15. 07:25:20

Remek érzés lehetett Endre mellett zenésznek lenni ezen a bulin. Gyakorolsz, rákészülsz, leutazol Debrecenbe, kiállsz a színpadra, és több száz ember előtt megtörténik veled a Repatarurgyán. Oh yeah.

Ketrec_rázza_a_majmot 2015.02.15. 08:37:37

Hagyjátok már Paksit a 3,14csába ! A talán legnagyobb magyar gitáros, Radics arról volt híres, hogy senki nem tudta olyan festői ívben lehányni Erdős Pétert, mint ő !!!És ???? Ettől elfelejtett gitározni ????

R.T. Flakfizer 2015.02.15. 08:45:14

ha nem a végtelenül ostoba ossianról lenne szó, akkor azt mondanám, sima promóció az egész. Így viszont kissé bizonytalan vagyok.

Ketrec_rázza_a_majmot 2015.02.15. 08:47:53

R.T. Flakfizer:
Kapaszkodj meg valami biztos dologban. Például, hogy nem az a jó zenész, aki tud, hanem akinek jó a marketingje .

ilozv · http://barazdazaj.blog.hu 2015.02.15. 08:49:57

@ketrec: de nem is hisztériázott mással a saját hülyesége miatt.

Ketrec_rázza_a_majmot 2015.02.15. 08:57:18

@ilozv:
Na most megfogtál. De biztos, hogy Paksi hisztizik ???

R.T. Flakfizer 2015.02.15. 08:57:36

Habár - pont ezt, pont ugyanúgy, mint Debrecenben, lehetne indítani az eurovízión, szerintem nyernének. De csak ha tényleg részeg a Paksi. És előtte azért zsűrizze le a Rákai Kálmán.

R.T. Flakfizer 2015.02.15. 09:01:41

@Ketrec_rázza_a_majmot:
?
Még nem szédültem meg! Nem is vontam párhuzamot a kettő közé - pusztán jeleztem, hogy ezekből (kivált Paksi), kinézem a sértődött balfaszt.
A zenéjük mindig is ócska volt, a márhivó és a repatarurgyán az üdítő kivételek! :)

R.T. Flakfizer 2015.02.15. 09:03:14

@Ketrec_rázza_a_majmot:
Erdős Pétert lehányni, khm, menő volt! ;)

Ketrec_rázza_a_majmot 2015.02.15. 09:10:45

@R.T. Flakfizer:
Radics minden húzása menő volt ! :-)))))))))))
Paksi meg ... Miért bántjátok ? Van nála sokkal rosszabb. Több is ...

R.T. Flakfizer 2015.02.15. 09:15:56

Kik? :D
Önérzetesből csak a Paksi van.
Amúgy letojnám, de ahogy olvasom, olyan, mintha legendák lennének... azt azért már mégse!

Ketrec_rázza_a_majmot 2015.02.15. 09:16:28

@R.T. Flakfizer:
Nem értem én ezt az utálatot. Nem is olyan rossz az Ossian. Na meg azért lássuk be, a "repatarurgyán" nem mindennapi szótechnikai bravúr !!! :-DDD Szegény BÉLA (Radics) ilyet sose tudott ...

Ketrec_rázza_a_majmot 2015.02.15. 09:18:49

@R.T. Flakfizer:
Kik ???? Ne már, hogy felsoroljam pl az összes Kozsó klónt, a rap tipusú szavalókórusokat élén az ózdi pöccsel, stb.

R.T. Flakfizer 2015.02.15. 09:30:24

@Ketrec_rázza_a_majmot:
:D azt hittem zenéről beszélünk! :D

Ketrec_rázza_a_majmot 2015.02.15. 09:39:39

@R.T. Flakfizer:
Megfogtál !!! Nem én találtam ki, hogy az a szar zene. ;-)
Nálunk még úgy megy ez, hogy a zene HANGSZERREL kelthető.

Mizantrop 2015.02.15. 09:58:23

Az a metál-imidzs része, hogy nincsen benne önirónia. Ilyesmit nem kérünk számon. :) Egyediék zseniálisak, imádom őket, nekik küldeném: HÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖJ!

eßemfaßom meg áll 2015.02.15. 14:49:31

"beimádta" ?????

MZ/X MZ/X kapcs ford

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2015.02.15. 18:30:27

Ezek a szövegek annyira félre vannak mondva, nem is tudom elképzelni mi az eredeti szöveg...

Imre Kerekes 2019.09.06. 15:09:07

Nem unalmas már ez,19 éve volt.Az vesse reá az első követ aki még életében nem rugott be.MINDÖRÖKKÉ OSSIÁN!
süti beállítások módosítása