charivari

Faith No More: Sol Invictus - 10 tipp a tökéletes visszatéréshez

2015. május 12. - szabo.kata

Az, hogy a Faith No More új albumot hoz ki 18 év szünet után voltaképp nem is volt annyira meglepő, hiszen 2009-es újjáalakulásuk óta viszonylag aktívak voltak. Gyakorlatilag elkerülhetetlennek tűnt a dolog, hiszen láthatóan nem gyűlölték egymást, élvezhetően tudtak együtt dolgozni és azért valljuk be, nem lehet a végtelenségig ugyanazokkal a dalokkal turnézni (még ha a közönség imádja is, amit művelnek). Persze ott volt a kínos kérdőjel, hogy valóban szükséges-e egy újabb próbálkozás egy ilyen nagyszerű és kerek életmű után, és nem kellett volna inkább elköszönni és végleg eltemetni magukat egy turné keretén belül - azt úgyis annyira szeretik. De szerencsére az első kislemezdalok hallatán a kínos kérdőjel izgalmassá változott és egyre inkább úgy éreztem, hogy nagyon jó lesz az, ha végre kijön a Sol Invictus teljes terjedelmében. Tegnap óta hallgatható, rá is mentem rendesen, és most elmondom azt is, mit gondolok róla.

sol-invictus.jpg

Beszéltem az előbb egy kínos kérdőjelről, miszerint szüksége volt-e a zenekarnak egyáltalán egy új albumra, hiszen amit az első hattal letettek az asztalra úgyis elérte már, hogy ne felejtsük el őket soha. Az újjáalakulást követően, egy élőben láthatóan továbbra is rendkívül jól működő zenekar, még nem feltétlen képes ugyanazt a kiismerhetetlen kreativitást és energiát produkálni egy lemezen, mint mondjuk 18 vagy akár 23 évvel ezelőtt. Így a közös munka nem feltétlen vezet jóra. Különösen nehéz úgy együtt dolgozni ismét, hogy a Faith No More tagjainak, a '98-as feloszlás óta bőven volt mivel elfoglalniuk magukat, amivel egyébként érezhetően nagyon meg is voltak elégedve. Mike Patton pedig a rockzene egyik közismert 'reneszánsz emberévé' vált megannyi alteregójával és projektjével. Persze lehet, hogy ez a szűnni nem akaró munkakedv tartotta szinten őket és vezette le fölös energiáikat meg ötleteiket, hogy aztán úgy tudjanak újra együtt alkotni, hogy abból ne legyen katasztrófa.

Nem tudom, mi volt a titok, de a lényeg az, hogy csak itt van a Sol Invictus a maga tömör 39 percével, és csodálatos módon nem csak tökéletesen beleillik a FNM életműbe, de még hozzá is tud tenni, nem is keveset. Már az album hossza is megnyugtatóan jelzi, hogy a zenekar nem követte el a tipikus visszatérős hibát: azt a túlkomponálást/túldolgozást, amikor valaki kötelezően monumentálisat akar alkotni. Nem 20 daltól lesz egy lemez az, hanem a tartalomtól. A Faith No More 39 percben is képes jó mélyre lerugdosni minket beteg, de rettentően szórakoztató világában, ahol aztán nagyon jól fogjuk érezni magunkat.

fnm-new.jpeg

A zenekarra jellemző kísérletező eklektikát már az első két kislemez, a Superhero és a Motherfucker is jelezte. De még véletlenül sem szabad abba a hibába esni, hogy ettől az ember elkezdje dalonként korábbi ismerős slágerekhez hasonlítgatni, meg azokkal összemérni az egészet. Az 'ismerősség' kell, de csak azért, hogy tudjuk, mit is hallgatunk, és elkezdjük keresni azt a rengeteg apró finomságot és humort, amitől imádni való lesz az album.

A Sol Invictus felvezetése után egyből jön a színpadias Superhero, hogy átvigyen az elsőre könnyednek tűnő, de nagyon karakteres Sunny Side Up című számba. A Separation Anxiety igazi belevaló, összetéveszthetetlen Faith No More dal, Patton kihasználja rendesen a hangját, és a végére már úgy érzi az ember, hogy három számot hallott egyszerre. Tökély. De nincsen idő nyugira, a Cone Of Shame nem véletlen a személyes kedvencem, tömény energiabomba, amit a kifejezetten vicces és pikírt Rise Of The Fall vált. A Black Friday kicsit kilóg az akusztikus gitárjával, de bőven belefér a képbe, hiszen Motherfucker keménysége és a Matador már a maga filmzenékhez illő magasságával hozza a klasszikus vonalat, Patton pedig ismét brillírozik. Innen már sajnos majdnem vége is, csak a From The Dead maradt nekünk, de az szépen zárja a sort.

Sok zenekar visszatérő albuma maga a szenvedés, de az előzőek alapján talán nem lepődtök meg azon, ha azt mondom, én hallgatás közben csak egyre felhangosítottam a zenét és azon vette észre magamat, hogy újra és újra végigmegy a lemez. Kis időn belül pedig már a kedvenceim is megvoltak. Az a legjobb az egészben, hogy teljesen egyértelmű, hogy a zenekar nem veszi véresen komolyan magát és néhány elemmel még parodizálják is saját kliséiket. Ez a lemez nem akar világmegváltó lenni, egyszerűen csak annyira szórakoztató, hogy mégis emlékezetes lesz. Ettől pedig nincsen benne felesleges izzadtság, csak a zseniális Faith No More.

A Sol Invictust itt lehet jól meghallgatni, kifejezetten ajánlott!

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr27454712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Killary Fucking Clingon 2015.05.14. 13:46:42

Nem érzem azt amit a szerző..de ez így van jól. Mások vagyunk.
Ez a lemez egy, kb 20 éve kidobott ötletek albumba kötése. Megfelelően rádió baráttá hangszerelve. A Faith No More munkásságát tekintve nyugodtan nevezhető súlytalannak. Egyes dalok mint mondjuk a Superhero érezhetően az Angel Dust lemezről származik 1992-ből..épp úgy is szól.
Tévedés ne essék, jó hogy itt vannak, jó hogy játszanak, de egy erősebb albumra számítottam, nem egy nyugdíjas produkcióra.

hellmatt · http://hellmatts.blogspot.hu/ 2015.05.14. 14:33:26

@Shabby Bear: szerintem ász az album. hihetetlen, hogy ugyanolyan mégis valami új. Patton egy zseni és a legutóbbi FNM album óta szinte minden projektjéből beletett még valamit az albumba. Igazából ez is tökéletes, csakúgy mint Pattonal bármelyik FNM album. Persze elvakult rajongó vagyok...

MrBungle 2015.05.14. 16:06:02

Kegyetlenül jó lett, megérte rá várni. Igazi FNM album lett, ott a helye az Angel Dust és a King For a Day mellett. És ez mutatja az igazi zsenialitásukat, hogy csináltak egy olyan visszatérő albumot 18 év után, amin egyrészt nem érződik az, hogy akárcsak egy évet is kihagytak volna, másrészt pedig frissebb, jobb lett, mint a szünet előtti utolsó albumuk.

Mr. Garry Soneji 2015.05.15. 04:58:10

Érdekes, hogy ennyire másként élitek meg. Ma lesz időm meghallgatni. Izgatottan várom!
süti beállítások módosítása