charivari

A 21 éves Mick Jagger a fodrásznál is rocksztár volt

2015. július 18. - szabo.kata

Már biztosan feltűnt, hogy imádom az olyan fotósorozatokat, melyeken a zenészek vagy színészek egészen szokatlan helyzetben tűnnek fel. Most is egy ilyenre bukkantam, jelen esetben pedig a 21 éves Mick Jagger az, aki hajhálóban ül a fodrásznál. 

jagger-3.jpg

Jaggert 1963-ban, a BBC egyik stúdiójának öltözőjében kapta lencsevégre Terry O'Neill. A Rolling Stones még éppen csak egy éve létezett és Charlie Watts is csak 1963 elején csatlakozott a bandához, így bizony rendesen a karrierjük elején járunk. Persze az image már megvolt: vékony, menő srácok, hosszú hajjal. A Stonesba pont ezért nem férhetett bele a 19 éves manager, Andrew Loog Oldham szerint szegény Ian Stewart, aki haláláig mégis a zenekar zongoristája és turnémanagere maradt. De vissza fotók történetéhez.

Jaggert éppen egy tévé fellépésre készítették elő, és a szintén elképesztően fiatal, csak éppen 25 éves O'Neill fotózhatta, aki szintén hosszú fotós karrierje kezdetén állt. O'Neill később olyan arcokat fényképezett, mint Audrey Hepburn vagy Amy Winehouse, és már ekkoriban is kényes volt a fényképalanyokra. Azt mondta, azokkal szeret dolgozni, akikben lát valami különlegeset, és Jaggerben nyilván látott.

Az énekes hanyag lazasággal viseli a szépítkezést, közben még egy cigire is rágyújt, ami azért teljesen természetes dolog volt a hatvanas években. Nagyon bírom ezt a sorozatot, megint egy olyan oldaláról mutat meg egy későbbi gigasztárt, ahogy ritkán látni.

jagger-1.jpg

jagger-2.jpg

jagger-4.jpg

jagger-5.jpg

jagger.jpg

Fotók: Terry O'Neill/Getty

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr47637628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tudományos libsizmus 2015.07.19. 18:31:26

Látszik a metakommunikációján, mekkora gyökér pöcs volt már akkor is.

csodatévő dzsagodar 2015.07.19. 22:50:16

Az utolsó előtti hajhálós képen pont így néz ki a nagynéném. De tényleg.

Vizilabda 2015.07.21. 07:00:51

Picsaszája van. Nyilván buzzancs.

Nzoltan 2015.09.07. 06:49:15

Soha nem értettem mi tetszik sokaknak a csapnivaló zenéjükön. Manapság már akkora a konkurencia, hogy bizony a kutya sem hallgatná meg őket.
süti beállítások módosítása