charivari

Sminklecke a KISS-től

2016. április 29. - szabo.kata

A KISS tagjai tulajdonképpen emlékezetes sminkjükkel együtt váltak híressé a hetvenes években, sokáig pedig azt sem igazán tudhatta a közönség, hogyan is néznek ki nélküle. Így azok a fotók, melyek a zenekar karrierjének elején készültek arról, hogyan is teszik fel a fekete-fehér motívumokat arcukra, igazán ritkaságnak számítanak. Jöjjön akkor egy kis sminklecke a KISS-től!

kissmakeup-2.jpg

A ma már legendás zenekar tagjainak számára egyáltalán nem volt rutinszerű a koncertek előtti sminkelés az elején. Amikor ugyanis 1973-ban megalakult a KISS, pont olyanok voltak, mint a többi rockzenekar. Ezzel pedig az induló csapatnak, azaz Paul Stanleynek, Gene Simmonsnak, Peter Criss-nek és Ace Frehleynek nem volt könnyű dolga. Első koncertjükön, ami 1973 január 30-án volt a Popcorn Clubban New Yorkban, kevesebben voltak jelen, mint a zenekar tagjai összesen: egészen pontosan hárman nézték meg őket. Pár hónappal később kezdték csak el megalkotni jellegzetes sminkjüket, mikor a The Daisy nevű, szintén New York-i klubban koncerteztek két estén át. Ettől nyilván kíváncsi lett rájuk a közönség, hiszen egyediek lettek, a sminkre pedig idővel csak rátettek az egyre durvább színpadi körítéssel és a híres jelmezekkel.

Simmons elmondása szerint a sminkmotívumok teljesen természetesen jöttek, mindenki elkezdett rajzolni az arcára, aztán csak lett valami. Nem gondolták túl a dolgot. Aztán persze, amikor már működött ez a megjelenés, a sminkhez szerep is társult, így lett Stanley a Starchild, Simmons a Demon, Frehley a Spaceman vagy Space Ace, Criss pedig a Catman. Pont, mint egy képregényben.

Waring Abbott fotós rengeteg képet készített a korai KISS-ről, amiből később egy bestsellert is kiadott KISS - The Early Years címen. Ebben láthatóak azok az 1975-ös képek is, melyek nagyon szépen bemutatják, hogyan is sminkeltek a zenekar tagjai koncert előtt, és alakultak át a rájuk jellemző figurákká. Az biztos, hogy ritkán látni ilyen képeket, éppen ezért számomra nagyon érdekes volt ez a sorozat, és remélem nektek is az lesz!

kissmakeup-1.jpg

kissmakeup-10.jpg

kissmakeup-11.jpg

kissmakeup-13.jpg

kissmakeup-14.jpg

kissmakeup-15.jpg

kissmakeup-16.jpg

kissmakeup-18.jpg

kissmakeup-2.jpg

kissmakeup-21.jpg

kissmakeup-22.jpg

kissmakeup-23.jpg

kissmakeup-24.jpg

kissmakeup-3.jpg

kissmakeup-4.jpg

kissmakeup-6.jpg

kissmakeup-7.jpg

kissmakeup-8.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a Facebookon, így nem maradsz le semmiről!

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr918671636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2016.04.29. 18:14:47

Smink ide-oda...
... de milyen lehet ilyen buflák talpú cuccban a lábdobot nyomni egy koncerten keresztül?

Rocko- 2017.01.01. 23:34:56

én nem vagyok rajongó, de attól még érdekes volt.
süti beállítások módosítása