charivari

5 friss dal, amit hallgass meg, ha még nem tetted

2016. július 16. - szabo.kata

Kicsit olyan, mintha visszarepültünk volna a múltba, mert mindenki Pokémonozik, nyakunkon az új Szellemirtók film, és egyszerre adott ki friss dalokat a Justice, az UNKLE, az Avalanches, M.I.A. és Katy Perry is. Hogy melyik a legjobb, azt erős lenne eldönteni, mert annyira különböznek, viszont mindegyiknek nagyon lehet örülni.

justice002.jpg

Nyáron inkább a tipikus évszaknak megfelelő egyslágeres dolgokra számít az ember, nem pedig arra, hogy olyan előadók hozzanak ki új anyagokat, akiktől akár már sok-sok éve nem éve nem kaptunk semmi. Most mégis az utóbbi történik, hiszen rövid időn belül feléledtek a fent említett, egyébként tényleg teljesen különböző műfajokban tevékenykedő előadók és mind arra készülnek, hogy a dalok mellé új albumokat is megjelentessenek hamarosan (sőt, van, aki ezt már meg is tette). Nézzük, milyenek is a friss számok!

Justice - Safe and Sound

A Justice 5 éve hozta ki legutóbbi albumát, az Audio, Video, Disco-t, azóta viszont nem igazán hallatott magáról a duó. Áprilisban a Because Music nevű független francia kiadó egy tweetben jelezte, hogy a páros náluk folytatja, amiből perszelehetett már számítani új anyagra. Jött is, először pedig a Sónar közönsége hallhatta a Safe and Sound-ot, ahol Busy P ezzel a dallal nyitotta setjét. Nem olyan fülbemászó, mint például a D.A.N.C.E, inkább grandiózus, mint a Justice másik arca, és hallani a megszokott gyerekkórust is. Nagyon remélem, hogy album is követi hamarosan.

UNKLE - Cowboys or Indians

James Lavelle együttesének 6 éve jelent meg legutóbb lemeze, így itt is időszerű volt már valami újat mutatni, amit majd a Szigeten is meghallgathatunk tőlük. Azt már most lehet tudni, hogy a Cowboys or Indians-t követi majd új album és talán nem is kell rá olyan sokat várni. Tényleg érkezhetne hamar, mer a 2010-es Where Did the Night Fall elég jó volt. Annyit még érdemes tudni, hogy a friss dalban Ysée, Mink és Elliott Power is közreműködött.

M.I.A.- Go Off

M.I.A. a BBC Radio One műsorában mutatta be új dalát, ami a Go Off címet viseli. Ez azért eléggé jó jel, mert AIM című album úgy tűnt, talán már sosem jelenik meg, addig húzták és halasztották az elkészültét. M.I.A. azonban most azt mondta, hogy szeptember 9-én már bárki hallhatja a teljes lemezt, aki állítólag az utolsó albuma lesz. Utóbbit majd meglátjuk, ebben a dalban pedig az biztos, hogy Skrillex is tevékenykedett.

The Avalanches - Frankie Sinatra

A The Avalanches konkrétan a debütáló lemeze óta nem készített új lemezt...de most! 16 év után csak itt van a Wildflower, amiről az első kislemez a samplinggel súlyosan megpakolt Frankie Sinatra lett. Hogy megérte-e a várakozást a dolog? Nos, ezt döntsék el a legnagyobb fanokl De szerintem pont olyan az Avalanches most is, amilyennek szerettük volna.

Katy Perry - Rise

És a végére hoztam még egy drámai popdalt egyenesen Katy Perrytől. Az énekesnő énekli ugyanis az NBC olimpiai dalát Rise címmel. A célra tökéletes, megható, nagyívű és még a klipjét is sportdrámákból rakták össze. Az énekesnő legutóbbi lemeze, a Prism 2013-ban jött ki, így esedékes egy újabb, aminek az előkészítő fázisa állítólag év elején már megvolt. Vajon még idén kijön az album?

 Ha tetszett a bejegyzés, akkor pedig kövesd a blogot a Facebookon, így nem maradsz le semmiről!

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr498894326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása