charivari

Lusta Dick szólója - A 30 éves Macskafogó zenéje is zseniális

2016. október 02. - szabo.kata

1986-ban október 2-án mutatták be a magyar rajzfilmgyártás egyik legzseniálisabb filmjét, a Macskafogót. Az éppen harminc éves történet mit sem vesztett aktualitásából, és jellegzetes figurái mellett máig emlékszünk betétdalaira is. Hiszen a gengszterpatkányok vagy Lusta Dick sem lennének ugyanazok a hozzájuk írt zenék nélkül, ahogy ahogy Safranek és Mr. Teufel párbaja alól is hiányoznának a klasszikusnak számító dallamok. Sztorizzunk egy kicsit most a rajzfilm zenéjéről, hiszen nagyon megérdemli!

nacskafogo.jpg

Ternovszky Béla filmjében gyakorlatilag minden összejött 1986-ban, aminek kellett. A Macskafogó munkálataiban a legjobb hazai szakemberek dolgoztak: a forgatókönyvet Nepp József jegyzi, a vágó Hap Magda volt, operatőrként pedig Neményi Mária, Bányai Jenő és Réti János ügyködött. Melléjük a nagyszerű karaktereknek olyan színészek adtak hangot, mint Sinkó László, Mikó István, Haumann Péter vagy Kern András (hogy csak párat említsek). És ha ez még nem lett volna elég ahhoz, hogy a film több generációt a képernyő elé ültessen, akkor jött a Macskafogó zeneszerzője, Deák Tamás, hogy a jeleneteket még emlékezetesebbé tegye.

Én már kisgyerekként is nagyon szerettem ezt a sztorit, pedig akkor még a finom kis poénjait és utalásait nem értettem. Éppen ez a zsenialitása, hogy bármilyen korosztálynak, bármilyen korban érdekes lehet. A kortalan szórakoztatáshoz pedig nagyban hozzájárultak ma már kultikus dalai és aláfestő zenéi is. Deák Tamás nem volt kezdő, amikor Ternovszky felkérte a zeneszerzői posztra. Korábban ugyanis ő találta ki a Kérem a következőt! (alias Dr. Bubó) vagy a Mézga család zenéjét is. Mindkettő jellegzetes darab, melyek tökéletesen passzolnak a rajzfilmsorozatok hangulatához, így várható volt, hogy a Macskafogóhoz fűzött elvárásokat is teljesíti majd. Az ő nevéhez fűződik még egyébként a No, megállj csak! főcímdala is.

A rajzfilm az amerikai zsaru- és akciófilmeket idézi, így a zene is ezt dolgozza fel. Deák nagyszerűen nyúlt a jól bevált formákhoz és alakította őket a történethez és annak szereplőihez, ugyanakkor létrehozott olyan jeleneteket, melyek a zene nélkül nem is működtek volna. Ilyen például Lusta Dick szólója a denevérek között, amit maga Deák játszott fel, trombitaművész lévén, vagy a Postásy Juli által énekelt Cicadal (melyben Hajnal István is közreműködött). Ott van ugyanakkor a legismertebbnek számító 4 gengszter című szám, amit Jimmy Giuffre, amerikai jazz szerző és zenész szerzeményéből magyarosítottak. Ezt a dalt a szinkronszínészek helyett Geri Edit, Illy Dorka, Tóth Jáno Rudolf és Winand Gábor énekelte fel. Megvalósítása a filmben tulajdonképpen egy videoklip és érdekesség, hogy az amerikai forgalmazásból például teljesen kimaradt.

Érdemes az évfordulón a film mellett a dalokat is elővenni, abban pedig biztos vagyok, hogy nem lesz nehéz újra velük énekelni a szövegeket!

Ha tetszett a bejegyzés, akkor pedig kövesd a blogot a Facebookon, így nem maradsz le semmiről!

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr2811760777

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fellegjáró Marci 2016.10.03. 11:17:57

-1 Oscar Magyarországnak!
Köszönjük szocializmus!

foeniculum 2016.10.03. 12:59:19

@Fellegjáró Marci:
érdekes megnyilvánulás.
1965-től indulhattak magyar filmek az Oscar díjért.
Még a szocializmusnak is a keményebb időszaka volt ez, nem 1986, amikor már dicsekedhettünk 2!!! magyar Oscarral.

A szocializmusban kaptak Oscar jelölést még:
Fábri Zoltán rendezésében készült A Pál utcai fiúk (1968) és a Magyarok (1978),
Gyöngyössy Imre és Kabay Barna rendezte Jób lázadása (1983)
Makk Károly filmje, a Macskajáték (1974)

[forrás:http://www.mediaklikk.hu/2016/02/26/magyar-oscar-jelolesek-es-gyozelmek/]

foeniculum 2016.10.03. 13:23:32

Elnézést, még néhány további javítás:
Még a szocializmusban jelölt filmek:
Szabó István : Bizalom (1980), Redl ezredes (1985) Hanussen (1988)

A linkek helyesen:
www.mediaklikk.hu/2016/02/26/magyar-oscar-jelolesek-es-gyozelmek/#

hu.wikipedia.org/wiki/A_l%C3%A9gy_(film,_1980)

csodatévő dzsagodar 2016.10.03. 17:54:27

Macskafogó és Mézga. A két ikon rajfilm.

Jó utat Dick! Cave Felines! :)
Fel a kezekkel, Sanders! Vége a játszmának! A bejárónő műfogsorát kifelejtette a számításból! :)
süti beállítások módosítása