charivari

A 22 legjobb Depeche Mode dal - Szerintem

2016. október 25. - szabo.kata

Depeche Mode toplistát összeállítani Magyarországon olyan, mint belenyúlni egy darazsakkal teli kaptárba - merész vállalkozás. Éppen ezért még csak meg sem próbálok objektív lenni, ehelyett egy emlékfoszlányokkal teli teljesen szubjektív válogatást csináltam azokból a dalokból, amiket nagyon szeretek. Mert szerintem ezek a legjobbak. Az apropó pedig nyilván az, hogy jövőre újra nálunk koncertezik majd Dave, Martin és Fletch.

depeche-mode.jpg

Photographic - Speak & Spell, 1981

Imádom a szinte cuki Just Can't Get Enough-ot, az infantilis Boys Say Go!-t, a See You-t, a Master and Servant szado báját, de ha választani kell egy dalt a DM korai időszakából, akkor a Photographic az, ami először eszembe jut. Mert egyszerűen ott van benne előrevetítve mindaz, amitől a zenekar később kiemelkedő tudott lenni. Újító és bátor, még akkor is, ha nagyon szereti a '80-as évek klasszikus megoldásait. Ez a dal akkor győzött meg igazán a zsenialitásáról, amikor élőben is hallhattam a már egyáltalán nem 20 éves Dave Gahantől.

Everything Counts - Construction Time Again, 1983

Na jó, ha még egyet kell mondani, akkor az pedig az Everything Counts. Lehet, hogy fura a politizáló szöveg mellé ez a csilingelő hangzás, meg az egész kicsit össze-vissza, de a 101 film miatt szerettem meg igazán. Mert azt legalább 102-szer megnéztem életemben, és fantasztikus, ahogy csillog alatta a közönség az öngyújtók lángjától.

People Are People - Some Great Reward, 1984

A People Are People olyan magasztos, amilyen dalokat a Tears For Fears nyomott akkoriban. Mégis hallatszik rajta, hogy ez nagyon is Depeche Mode, ami már kezdi megtalálni a saját stílusát.

Stripped - Black Celebration, 1986

A Black Celebration albumot alapvetően nagyon kedvelem, mert szerintem ezzel nőtt fel a Depeche Mode igazán, és alkotta meg maga köré azt a megjelenést és kultúrát, amitől végleg egyedivé vált. A korábbi lemezeknél nem éreztem ilyen konkrétan a megjegyezhetőséget - amiért most jól meg is kövezne pár vérbeli rajongó - de innentől ez már nem így volt. A Stripped tökéletesen megmutatja azt, amire most gondolok, feszült, izgalmas, és legalább milliószor meghallgattam már életemben.

Never Let Me Down Again - Music For The Masses, 1987

A Depeche Mode a Music For The Masses-re végre találkozott Anton Corbijnnal és létrejött az a zenei és vizuális tökéletesség, ami csak kevés zenekar életében adatik meg. A fotós és Gore-ék kapcsolatáról külön bejegyzést kellene írni, de az tuti, hogy nélkül a Mode nem lett volna olyan hatású, mint amit végül elért. Viszont vissza a dalhoz: a Never Let Me Down Again az egyik legfontosabb DM dal számomra. Timi barátnőmmel ugyanis anno, még a Kisstadionos koncert alatt, az esőben állva tettük a barátság szimbólumává. Onnantól pedig minden alkalommal, ha meghallom, tudom, hogy erről szól. Nekem erről szól. 

Strangelove - Music For The Masses, 1987

Ez a dal a klipjével együtt üt igazán - a Párizsban felvett fekete-fehér jelenetek ugyanis elég jól alátámasztják a mondanivalóját. És rendesen üdítő színfoltnak számíthattak a milliónyi ugyanolyan klip között a '80-as években. Ami persze megint Corbijnnak köszönhető. Az egyik kedvencem a Mode-tól, ha táncolásról és éneklésről is van szó...és persze gyógyír, ha baj van a srácokkal.

Nothing - Music For The Masses, 1987

Szintén a 101 koncertfilm okozta függés hozadéka nálam az, hogy a Nothing simán befér nálam egy ilyen listába. De mit szépítsünk, a maga nemében tökéletes. És pont olyan idiótán vagyok képes ugrálni rá, mint teszik azt a szerencsés flótások a videóban, akik részt vehetek ebben az egészben 1988-ban. Fene a mázlijukat!

Enjoy The Silence - Violator, 1990

Sajnálom, tudom, hogy elcsépelt, de egyszerűen nem tudom utálni. Sőt, már amikor meghallom, ahogy kezdődik, újra és újra beleborzongok, annyira meghat. És máig emlékszem rá, amikor anno először láttam a klipjét az MTV-n. Talán már éppen sulis voltam, és nem értettem. Miért sétál ott az a király, és miért nem történik semmi? Csak, mert ennek így kellett lennie.

Policy Of Truth - Violator, 1990

A Policy Of Truth annyira igaz tud lenni, ha éppen olyan helyzetben van az ember, hogy fájdalmas felismeréseket idéz elő. Nem egyszer fordult ez elő a történelem során. Ugyanakkor olyan megnyerő benne a húzós visszatérő dallam, hogy könnyű megjegyezni és nagyon megszeretni.

Personal Jesus - Violator, 1990

A Depeche Mode-tól szerintem ezt ismerik a legtöbben, közvetlen az Enjoy The Silence után. Mondjuk, annyi feldolgozás van belőle, hogy ez nem véletlen. Engem azonnal táncra késztet, így sokkal jobb, ha nem a metróban hallom meg, hanem inkább egy buliban.

Walking In My Shoes - Songs Of Faith And Devotion, 1993

A SOFAD album legtöbb dala olyan mélységekbe visz, mint amiben a zenekar is lehetett azokban az időkben. Emberileg és lelkileg egyaránt. Nem volt könnyű korszak, de elképesztő zenék születtek alatta. A Walking In My Shoes például kifejezetten megrázó, ugyanakkor gyönyörű - az egyik legjobban összerakott DM dal, Alan Wilder még éppen ott zubogó energiájával. Bármikor megríkat, ha élőben hallom, az van.

In Your Room - Songs Of Faith And Devotion, 1993

Amikor egészen régen beszéltek nekem erről a dalról, még nem tudtam, hogyan jelentheti azt, amikor annyira szeretsz valakit, hogy megengeded neki hogy teljesen elhatalmasodjon rajtad. Aztán persze volt az a szerelem, ami megmutatta. Ilyen dallamokkal és pár szóval leírni teljes történeteket.

Higher Love - Songs Of Faith And Devotion, 1993

A SOFAD a végén azért csak feloldozza az embert a nyomorúságból egy olyan dallal, mint a Higher Love, aminél emelkedettebbet talán nem is írt a Depeche. Ráadásul az akkori turnén megfordították a dolgot és ezzel nyitottak a függöny mögött. Zseni.

Barrel Of A Gun - Ultra, 1997

Olyan húzós az egész, végigfut a bőrömön, amikor hallgatom, és egyszerűen imádom. Nagyon jó visszatérő volt akkor, Dave-nek konkrétan a halálból. És bizonyította, hogy a Mode meg tud szólalni úgy, ahogy azt a kor elvárja, aztán még egyedi is marad közben.

Home - Ultra, 1997

A Martin által énekelt dalok közül, a Judas mellett ez az igazi kedvencem. Szerintem a legtöbben pontosan tudják, milyen az, amikor azért mondasz köszönetet valakinek, mert végre hazaértél. Jelentsen ez bármit, bármilyen szituációban. Az érzés olyan lesz, amilyet ez a dal is kivált. Nagyon boldog hála.

Insight - Ultra, 1997

Ez valahogy annyira Dave Gahan dala. Kiénekelheti benne mindazt, ami az Ultra előtt keresztülment és furán hangzik, de nagyon jól áll neki. Az Insight szinte végig nagyon finom marad, csak néha erősít be, ami meg a dalnak áll nagyon jól. Az Ultra-n talán a legnagyobb kedvencem még akkor is, ha Dave száma ezen a lemezen hivatalosan a Sister Of Night.

Dream On - Exciter, 2001

Én a Dream On-nal szerettem meg a Depeche Mode-ot. Ez azt jelenti, hogy nem vagyok régimotoros rajongó, korábban elkapott párszor a zenéjük, de sosem igazán. Aztán az Exciter hozott magával mindent régről is. Szóval a Dream On nagyon fontos ilyen szempontból, ugyanakkor a maga egyszerűségével szerintem szintén itt a helye.

Shine - Exciter, 2001

Az Exciter albumról ezért, az előbbiek miatt szinte bármelyik számot feltenném a listára. De mégsem a nagyon popsláger Freelove vagy I Feel Loved következik, hanem inkább a Shine. Ami sokkal érdekesebb, mint az előbbiek. Kicsit az Ultra hangulatát hordozza.

Lilian - Playing The Angel, 2005

Egyértelműen a kedvencem az albumról, mert sokkal tökösebb, mint például a mindenki által imádot Precious (ami egyébként jó, csak egy idő után nagyon unalmas). Én pedig, ha nem lelkizésre vágyom, vagy arra, hogy szétszedjen egy dal, akkor leginkább az ilyeneket szeretem.

A Pain That I'm Used To - Playing The Angel, 2005

És ugyanolyan tökös, mint az előbbi, a Pain That I'm Used To is. Sőt, kifejezetten dögös (bármennyire is nőimagazinosan hangzik ez), mert magával ránt, mint mondjuk régebben az I Feel You. Lehet, hogy nem olyan eredeti, mint elődje, de nem szeretek így hasonlítgatni.

Wrong - Sounds Of The Universe, 2009

Olyan szomorú voltam, amikor meghallgattam a Sounds Of The Universe-t, és a Wrong-on kívül egy szám sem fogott meg. Elkedvetlenített a Mode, de nem szerettem ki belőle, mert egy zenekarból, ami egy hosszú szakaszt meghatározott az életedből, nem tudsz kiszeretni.

Soothe My Soul - Delta Machine, 2013

És milyen jó, hogy nem szerettem ki belőle! Mert a Delta Machine-on itt volt ez a jóság, több másikkal egyetemben. Nagyon reménykedem benne, hogy a jövőre érkező Spirit is folytatja ezt a tendenciát!

Ez volt tehát az én listám a Depeche Mode összes korszakából válogatva. Látható, hogy a Music For The Masses-től felfele van nagy tumultus, mert a korai időszak annyira nem a gyengém. Másoknak pedig a slágerek hiányozhatnak a 2000-es évekből. De ez az én szubjektív válogatásom, szóval az ízlésemet tükrözi, és azoknak az éveknek az emlékeit, melyekben a Depeche Mode olyan meghatározó volt számomra, hogy DM klubba jártam, éjszakákon át hallgattam az albumokat és az összes tag élettörténetét, meg a klipek minden vágását is kívülről tudtam. Ha kimaradtak a kedvenceitek, jöhetnek kommentben - kíváncsi vagyok nagyon, miket szerettek a zenekartól, úgyhogy ne tartsátok magatokban! És már most előre szólok, hogy a jövőben lehet számítani tematikus Mode posztokra, mert megszállt az ihlet, és van talonban egy csomó téma.

Ha tetszett a bejegyzés, akkor pedig kövesd a blogot a Facebookon, így nem maradsz le semmiről!

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr6111837903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rothgo 2016.10.26. 10:17:21

A lista szubjektív, a következő lektorálás viszont objektív. A járulékos infókra picit tessék jobban odafigyelni! Főleg, ha a szerző maga azt vallja, hogy mindent kívülről tud. ;-) Na, de iróniát, pikírtséget félretéve, Anton Corbijn nem a Music For The Masses-érában, hanem azt megelőzően, a Black Celebration-éra végén lépett be a Depeche Mode (vizuális) életébe, az A Question Of Time klipjével. (És most nem beszélünk az első, 1981-es fotó session-ről, mely az NME számára készült, és kölcsönös elégedetlenséggel zárult.) A lista egyébként sok helyütt egybevág a saját "best of"-ommal...

Jozeph Pelikahn 2016.10.26. 10:24:21

Van vagy 50 olyan számuk, amiért az emberiség hálával tartozik a DM-nek! Olyan életérzéseket énekeltek meg, amiket senki más.

szabo.kata 2016.10.26. 10:39:46

@Rothgo: köszi a kiegészítést! :) én úgy vettem, hogy onnantól hangsúlyos a jelenléte, de tök igazad van.

fátum 2016.10.26. 12:13:47

Ízlések és pofonok. Nekem tetszik a Speak & Spell, az A Broken Frame, a Construction Time Again, a Some Great Reward, a Black Celebration, a Music for the Masses, a Violator, és a Sounds of the Universe. Ezeket az elejétől a végéig szoktam hallgatni. A többiről csak néhány szám tetszik. a Delta Machine olyan unalmas, hogy nem tudom végighallgatni. Remélem a Spiritnek semmi köze nem lesz hozzá. :-)

Dworkyll · http://ekonyvolvaso.blog.hu/ 2016.10.26. 12:32:31

A zömére én is szavaznék :) Istenem, de régóta tolják :D

Intimitás Gourmet · http://intimitasgourmet.blog.hu/ 2016.10.26. 13:22:09

Nekem sok benne a kései DM. Igazából 101 körüli korszak a kevés, és ha valami DM akkor az az. Attól vááltak azzá aminek kost látjuk őket.
Get the baéance right, Sun and rainfall, Here is the house, és sorolhatnám azokat a rejtett kicskete amitől igazán DM a DM. AZ utolsó három albumból nekem már hiányzik a rejtett szunynadó erő. Még a fődalok is unalmasak és kiszámíthatóak.
A Leva in Silence eredeti 6 perces verziója az amivel elindult az egész mostani DM hatás, annak itt lenne a helye a listán. Persze szerintem

flamer 2016.10.26. 13:39:03

"Újító és bátor, még akkor is, ha nagyon szereti a '80-as évek klasszikus megoldásait."

Én itt szeretném megjegyezni, hogy 1981-ben a "'80-as évek klasszikus megoldásai" még "újító és bátor" dolgok voltak :)

ricardo 2016.10.26. 15:04:32

Nem vagyok DM rajongó, de a felsorolt dalok szinte mindegyikét ismerem. (És egy kicsit meg is vagyok ezen lepődve.) Az Exciter az egyetlen album, amit ismerek, és amit egyébként nagyszerűnek tartok. A The Sweetest Condition döbbenetesen jó, de pl. a Breathe is szenzációs.

Yaesu 2016.10.26. 23:59:07

Hát, nekem az utolsó igazi DM album a Violator, az utána következőek számomra élvezhetetlenek.

Ha egy számra szűkítjük le, akkor számomra a csúcs a Policy of truth.

Gixxer 2016.10.27. 00:38:11

It's No Good ?
Elegge kilog a palettarol de izig verig "DM"

Taoista mester 2016.10.27. 05:47:01

Én is úgy érzem, hogy a Violator után már csak bénázás jött. Még egy-egy szám betalált, de a lemezeknek már nem volt ereje, nem akartam őket végighallgatni...
Persze nem a Depeche Mode az egyetlen ilyen együttes. A 80-as évek sikerei után meglehetősen sok együttes "eltévedt" a 90-es évek útkeresése közepett. Pl. a már említett Tears for Fears is...

péti 2016.10.27. 09:52:25

"Van vagy 50 olyan számuk, amiért az emberiség hálával tartozik a DM-nek! " Nem túl nagy szavak ezek? 50 szám talán még a Beatles esetében is túlzó lenne. Bocs.

sciffy 2017.04.29. 09:36:05

@fátum:
Egyetértek veled,szintén amondó vagyok,hogy az első 8 album zseniális a Songs of Faith and Devotional volt az utolsó igazi DM. Mióta Alan kilépett alig maradt egy két dal.
Dreaming of Me
My secret garden
Leaving silence
The landscape is changing
Set me free
Lie To Me
Fly on the windscreen
But not tonight
Sacred
Behind the wheel
Waiting for the night
In your room
Home
Csak,hogy néhány gyöngyszemet említsek...

Andr73 2018.03.14. 00:26:55

@péti: Nagyon nem túlzó. A 80-as években valóságos DM őrület volt. Jó volt akkor fiatalnak lenni. Sokat köszönhetünk az együttesnek, fiatalságunk talán legszebb éveit. Bőven van 50 szám, amiért hálával tartozunk a DM-nek és lehet, hogy még keveset is mondtunk.
süti beállítások módosítása