charivari

Kick: 30 éves az album, amivel világsztár lett az INXS

2017. január 24. - szabo.kata

Idén októberben már 30 éves lesz 1987 egyik legjobb albuma, az INXS Kick lemeze. Az ausztrál zenekar, az élen Michael Hutchence-szel, egy olyan korongot tett le az asztalra, amiről konkrétan bármelyik dal megállta volna a helyét a listákon - és ez is volt a céljuk, amikor összerakták!

inxs_band.jpg

A legtöbben '87-ben találkoztak először az INXS nevével, már persze, ha nem Ausztráliában éltek. A zenekar ugyanis már 10 éve működött akkor, amikor a Kick-kel vége megcsinálták a rég várt nagy dobásukat, és egy csapásra világsztárok lettek. Az album iránti fokozott érdeklődést a korábbi Listen Like Thieves népszerűsége és az arról a listákra kúszó What You Need alapozta meg. Ezzel be tudtak törni az Egyesült Államokba (egészen a Billboard 11. helyéig vitték), de a teljes körű nemzetközi siker még elmaradt. Ekkor már ők is érezték, hogy itt a lehetőség, hallják őket, ezért csak elég nagyot kell szólniuk ahhoz, hogy mindenhol ott legyenek.

Éppen ezért a Kick munkálatai során az volt az INXS célja, hogy egy olyan albumot alkosson, ami konkrétan slágerekkel van tele. Olyan dalokkal, melyek mindegyike mehet kislemezre, szégyenkezés nélkül. Így nem meglepő, ha az embernek az az érzése támad, miközben hallgatja a lemezt, hogy egyik dal a másikra licitál, soha nincsen mélypont, hanem folyamatosan fenntartják a figyelmet. Kiadójuknak, az Atlanticnek mégsem tetszett a nyersanyag és sutba akarta dobni az egészet. A zenekar nem hátrált meg és 1987 októberében csak kijött a Kick, megcáfolva az Atlantic előítéleteit.

kick.jpg

A lemez a világ nagy részén a listák elején landolt, 4 top 10-es dal jött ki róla, nevezetesen a Need You Tonight/Mediate, a New Sensation, a Never Tear Us Apart és a Devil Inside. Közülük a Need You Tonight és a Never Tear Us Apart klipje is klasszikus. Előbbi 5 Moonmant szerzett az INXS-nek a '88-as MTV Video Music Awardson (és akkor ez még nagyon sokat jelentett), és elképesztően sokat játszották. Jól felismerhető megjelenése és erős szexuális utalásai, no meg Hutchence karizmája felejthetetlenné tette, az énekest szexszimbólum státuszba emelte, a zenekarról pedig elhitette, hogy képtelenség beskatulyázni őket.

Egyszerre játszották őket a rock rádiók és a menő klubok DJ-is. És az INXS tényleg mindenhol elfért, mert magukat adták, nem álltak bele az éppen futó stílusirányzatokba. Nem voltak sem fiúbanda, sem komoly rockzenekar...inkább a kettő vagány keveréke egy olyan frontemberrel, aki nélkülözhetetlen volt a sikerhez dalszerzői és emberi szinten is.

A Kick minden kétséget kizáróan a zenekar legjobb lemeze, amiben minden összejött. Szinte bármikor jó hallgatni. Míg a New Sensation vagy a Devil Inside és a Mystify felcsigáz, addig a Never Tear Us Apart azt érezteti, hogy Hutchence-nél nagyobb összetört szíve senkinek nincs. Óriásit énekel ebben is, nagyon kellett hozzá a hangja, hogy a lemez mindenhová elérjen. No és persze a megjelenése és személyisége, amivel rajongók millióit rántotta magával. Nagyon-nagyon sajnálom, hogy 1997-es halála miatt az INXS már tuti nem fog még egy olyan albumot összerakni, mint a Kick. De a szomorkodást félretéve: inkább meg is kell hallgatni még sokszor, hiszen zseniális!

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövesd a blogot a Facebookon, így nem maradsz le semmiről!

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr5212150917

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lannes 2017.01.25. 20:34:30

Guns in the sky, Mediate, Tiny daggers... Örök kedvencek. Már tudom, mi fog szólni holnap a kocsiban. Szigorúan CD-ről. ahhoz a korszakhoz ez illik.

agent T 2017.01.25. 21:00:40

Szerintem az X is van ennyire jó lemez.

Intimitás Gourmet · http://intimitasgourmet.blog.hu/ 2017.10.07. 08:38:27

@lannes: ez még műsoros kazetta korszak. Még azon a hallgatuk. A CD még kb két év volt.
süti beállítások módosítása