charivari

5 album, amit most nagyon jó hallgatni

2017. április 05. - szabo.kata

Végre visszaszoktattam magam arra, hogy egyben hallgassak végig albumokat, szakítsak rá rendesen időt és ne csak úgy csapongjak a dalok között. És milyen jól tettem! Mert így sokkal jobb villamosozni, sétálni meg parkban ülni is. Ráadásul az igényem is jócskán megnőtt a friss zenékre. Megosztom veletek, mik azok a lemezek, amiket most nagyon-nagyon szeretek. És a pár új tétel mellé csak becsúszik régi is, mert régi albumért rajongani sem szégyen, sőt!

1-1-1200x1440.jpg

You Me At Six - Night People

A zenekar januárban hozta ki friss albumát, ami egyszerre tökös rock & roll és néha jól az érzések mélyére mászó lelkizés. Mivel a kombináció tökéletesen működik nálam, gyakorlatilag napokon keresztül uralta utazásaimat munkába be és onnan vissza. Sőt, azt is elérte, hogy nagyon vágyjak egy You Me At Six koncertre, szóval remélem hamarosan élben is lesz alkalmam látni őket. Fura amúgy, mert eddig nem igazán fogott meg a zenekar, most is egy random ötlet miatt hallgattam bele a lemezbe egy buliból hazaérős hajnalon.

Jamiroquai - Automaton

Ahogy kijött idén az Automaton és a Cloud 9, gyakorlatilag egymást váltották a fülemben és imádtam azt a lazaságot, amit adtak. Nyilván nem akartam megunni őket, ezért éppen ideje volt, hogy a kislemezek mellett megjelenjen végre a Jamiroquai új albuma is. Én nem érzem azt, hogy idejétmúlt lenne és nem találná a helyét 2017-ben az a zene, amit Jay Kay csinál. Inkább nagyon jókor jött, mert sétálsz vele az utcán és elképesztően menőnek érzed magad - és ez az, amit a Jamiroquai ugyanúgy tud biztosítani most is, ahogy 20 éve. Mellé nekem a vizuális megjelenésük is rendben van, azt meg teljesen elnézem Jay Kaynek, hogy pufi lett, meg ráncos, mert a kocsik még mindig adják helyette is.

Jimmy Eat World - Integrity Blues

Tavaly ősszel jött ki a zenekar legújabb albuma, ami valamiért csak most került a látómezőmbe. Pedig! Annyira jó, hogy megpendíti azokat a tini-érzelmeket, mint a kétezres évek elején, hogy el nem tudom mondani. Éppen ezért nehéz megállni, hogy ugrálni kezdjek indokolatlanul köztéren, vagy elpityeredjek túlcsordulva valami emléktől, amikor hallgatom. Nagyon ajánlom, ha olyan zenére van szükségetek, amire oda is kell figyelni, nem csak a hátteret teszi jobbá.

Depeche Mode - Spirit

Megmondom őszintén, tartottam az új Depeche albumtól, még akkor is, ha a Where's The Revolution tetszett. Mert az utóbbi albumaik csak súrolták az ingerküszöbömet, arról pedig szó sem volt, hogy rajongani kezdjek értük. De a Spirit rendesen meglepett: erős, kicsit sötét tónusú, elgondolkodtató és újra kellemesen kreatív. Szóval azt kell mondjam, hogy végre, ezt akartam és köszi srácok. Már csak jegyet kéne szereznem a pesti koncertre, mert ezt élőben is hallanom kell!

INXS - Kick

És az örök kedvenc, ami újra visszakerült a listáim élére. Mert jó kis tömör, energiától feszülő anyag, ami egy olyan zenekar pályájának csúcsa, amit mindig szeretni fogok. Nyilván tehát teli vagyok elfogultsággal, de nézzétek el nekem. És inkább adjatok egy esélyt a Kick-nek ezen a tavaszon, mert megérdemli!

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a Facebookon, így nem maradsz le semmiről!

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr9512397899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

remélemeztbeveszi 2017.04.06. 11:02:39

Már a legelejétől hallgatok Jamiroquait, megfogott az egyedülálló hangzásuk, az ugráló pali a fura kalapokban, és végigkövettem az acidtől a funkig a palettát. Sajnos ez a lemez semmit sem hozott át a Dynamite vagy a Synkronized funkjából, inkább semmilyen lett. Tényleg jó a Cloud9 és a címadó, de a többi nálam nem ütött, sőt, igen középszerű lett. Az összes lemezük megvan, de ezt a mostanit nem hiszem, hogy karcosra pörgetem. Kissé csalódtam benne, de azért még adok egy pár hetet neki, hátha megtalálom benne a régebbi Jay Kayt.

AtomCamel 2017.04.06. 13:31:13

Miért kell ÁLLANDÓAN használni a "nyilván" kötőszót?? Annyira slampos... és stílustalan. Ebben a posztban 2x is... :-(
süti beállítások módosítása