Angelina Jolie először szólóban a Vanity Fair képein

2017. július 27. - szabo.kata

Angelina Jolie kapcsán legutóbb tavaly ősszel volt hangos a sajtó, amikor a színésznő és addigi párja, Brad Pitt, bejelentette válását. Jolie azóta nem sokat jelent meg nyilvánosan és nem is igazán beszélt arról, hogyan érzi mosta magát, egyáltalán hogyan éli meg az új élethelyzetet és miket tervez a jövőben. a Vanity Fair végre szóra bírta, amihez nagyszerű fotókat is készítettek, ezeket mutatom most meg nektek.

angelina-jolie-vf-0917-cover-opener.jpg

Angelina Jolie eléggé megosztó személyiség. Nem is a filmjei miatt, hanem inkább azért a munkáért, amit azokon kívül végez. A színésznő egyrészt elég jelentős társadalmi tevékenységeket folytat, másrészt különleges családot épített fel - mindkettőt nagyon szereti megvitatni a média. Mióta elindult a válása, nem beszélt mostani életéről, de a Vanity Fairnek végre, egy nagyinterjú alkalmával végre megnyílt. Érdemes elolvasni, mert nagyon részletesen beszél benne a gyerekneveléstől kezdve a filmes tervein át a válásig, gyakorlatilag mindenről.

Az interjúhoz természetesen egy nagyszabású fotósorozat is készült a burbanki Warner Bros. Studióban. A képekért Mert Alas és Marcus Pigott volt felelős, a stylingért pedig Jessica Diehl. Az eredmény nagyszerű, Jolie igazi klasszikus színésznő a képeken egy olyan pimasz éllel, ami karrierjének elejétől jellemző rá. Én szeretem róla ezeket a fotókat, van bennük sok erő, ami jól alátámasztja az interjút is. Ennyire nem voltam odáig Brad Pitt hasonló és hasonló céllal is készült anyagért a GQ-ban, Angie-nek ez most jobban ment.

angelina-jolie-vf-0917-cover-ss04.png

angelina-jolie-vf-0917-cover-ss05.png

angelina-jolie-vf-0917-cover-ss06.png

angelina-jolie-vf-0917-cover-ss07.png

angelina-jolie-vf-0917-cover-ss08.png

angelina-jolie-vf-0917-cover-ss09.png

angelina-jolie-vf-0917-cover-opener.jpg

angelina-jolie-vf-0917-cover-ss01.jpg

angelina-jolie-vf-0917-cover-ss02.png

angelina-jolie-vf-0917-cover-ss03.png

angelina-jolie-0917-vf-cover.png

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a Facebookon, így nem maradsz le semmiről!

A bejegyzés trackback címe:

http://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr9312693771

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.