charivari

Több gitárt, és több kedv lesz! - A 25. Szigetről

2017. augusztus 17. - szabo.kata

Ugyanazzal a kislányos zsizsgéssel vártam a 25. Sziget fesztivált, mint bármelyik korábbit, a különbség csak az volt, hogy a programot nem igazán nézegettem. A hangulata kellett, a Sziget kellett. És az a nagy szerencséje, hogy hangulata még mindig van, ha már jó és igazán vonzó zenéje idén nagyon kevés. Amit ugyan kompenzált még a rengeteg körítés és buli, és lehetett ünnepelni a negyedszázadot - de ennél jövőre több kell. Máshogy kell. Mondom is, hogy szerintem miért.

gt-_9.jpg

Kápráztató környezet

A Szigetre kimenni jó. Annak mindig jó lesz, aki egy kicsit csak szerelmes maradt belé az évek alatt. És igazából annak is, aki először megy ki, vagy csak egyetlen napra/koncertre érkezik. Mert a Szigeten az utóbbi pár évben csak ráerősítettek arra, hogy itt tényleg mindig el tudd foglalni magad valamivel. Hogy maga a tér és a különféle látványelemek, mini-előadók, cirkuszi mutatványosok és megannyi sokféleség lenyűgözzön. Annyi hely van, ahol egyszerűen jó megállni egy pillanatra és felnézni, mert ott van valami nagyon szép, ami az adott pillanatban csak hozzáad ahhoz a korty sörhöz, amit egyébként töknyugiban fogyasztanál. Ezért szeretem és ezért egyre jobban is szeretem.

gt-_13.jpg

gt-_159.jpg

gt-_150.jpg

És azzal is teljesen rendben vagyok - sőt - hogy az ételválaszték évről évre menőbb. Ma már bőven van jobb, finomabb és ár-érték arányban erősebb alternatívája a pizzaszeletnek a hotdognak vagy a béna pecsenyesütödés rémületeknek. És nem, nem drága, mert a pesti belvárosi helyek áraira nem sokat tesz rá és egy Zing burgertől vagy egy Kolbice adagtól jobban is leszel mint egy margharitának nem nevezhető csupa trappista valamitől. Eleve jobb a street food itthon, és ezt ügyesen be is emelték a fesztiválra. Örvendetes tény. Ahogyan az is, hogy nincsen hiba az infrastruktúrában, nincs bődületes kosz - csak amit elvársz - és ha akarsz strandolsz, ha akarsz, akkor egy toitoiban bulizol, unikornis arcot festesz vagy éppen diszkógömbökkel fotózkodsz.

gt-_24.jpg

gt-_18.jpg

Szomorú zenék

Viszont. Amellett nehéz elmenni, hogy ugyan az elmúlt években erős volt a Sziget zenei felhozatala és tudott olyanokat villantani, amivel bárhol a világon lehet büszkélkedni, de idén kifújt a line up. Mintha nem is éppen egy 25. évet durrogtatnánk körbe, ahogy kell. Van ebben balszerencse, és nem is tudhatom pontosan, mi és min múlott, és miért jött össze az, hogy headliner egy Chainsmokerz, vagy 2017-ben egy Major Lazer. De tudjátok, mi volt az üdítő? Végre gitárt hallani a Kasabiantól (akik külön megköszönték, hogy idén végre headlinerek lehettek itt). Nem baj, hogy sokadszorra jöttek, de kellettek ők a Nagyszínpadra, idén pedig különösen. Mert látványosan kezd kifulladni az az irány, hogy rosszul elhelyezett alternatív indie zenekarokkal és elektronikus haknikkal töltsük meg a fő helyszínt. És kezd kifulladni a zászlózás, meg colorparty, meg konfettibuli is.

gt-_28.jpg

gt-_55.jpg

Az igazán izgalmas dolgok el vannak dugva a kisebb színpadokon, a Nagyszínpad korai sávjában vagy az A38-on. Viszont ezekért meg napijegyes nem igazán jön (ha csak nem rajong annyira), ami látszott is: teltház csak mutatóban volt és komolyan meglepett, hogy egy pénteken sehol nem álltam sorban, sehol nem volt tömeg és szegény PJ Harvey-ra annyian sem voltak kíváncsiak, mint Fiesta Tibire a retro színpadon. Szomorú kapufa, teljesen helyzetidegen fellépés, ami az előadónak és a fesztiválnak is kellemetlen. 

gt-_130.jpg

gt-_35.jpg

És a legjobb bulik

Pedig az emberek akarnak és tudnak is bulizni a Szigeten. Ebben soha nincsen hiba. És sokszor nagyobb kedvvel teszik ezt egy teljesen random kocsmaszínpadon, vagy a legkisebb sátrak valamelyikében, mint a kiemelt helyszínek bármelyikénél. Mert ott olyan zene van, amit szeretnek. És nem feltétlenül az a lakossági középút, ami például a Nagyszínpadon elboldogul. És mielőtt jönne az, hogy 'tuti azért nem élvezi, mert kiöregedett', akkor arra annyit, hogy pont azért mondom az előbbieket, mert a legfiatalabb fesztiválozók tolják ezeket a bulikat. Ők üvöltik együtt a garázsrock vagy punk himnuszokat és ők veretik reggelig a legelborultabb technókra bárhol. Meg én. És a többi szigetelő együtt. Mert ez a dolog egyszerűen fantasztikus, hogy vándorolhatok egyik helyről a másikra és mindig újabb bulikba keveredhetek. Mert most ez köt le a Szigeten.

gt-_123.jpg

gt-_156.jpg

gt-_94.jpg

Több gitárra (sokkal több gitárra), több valódi koncertélményre, több bátor húzásra van szüksége a Szigetnek. És egy a hagyományokhoz passzoló, ám mégis új irányra, nem a komfortzónához való görcsös ragaszkodásra. Bízom benne, hogy meg is tudják csinálni és most épp valami holtponton állunk, amiből előre van csak, lefele nem. Nagyon szeretném, hogy így legyen, és akkor végre nem lesz a Szigettel való kapcsolatom egy ilyen mélypontokkal és elképesztő magasságokkal hullámzó hektikus viszony. És akkor talán nem fordulhat elő, hogy még a végén a Pozsi tényleg kihagyjon egy napot a hétből (mert az rettenetes lenne).

gt-_139.jpg

gt-_174.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a Facebookon, így nem maradsz le semmiről!

Fotók: Horpáczi Dávid

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr2012755584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tökösmákos 2017.08.18. 01:04:05

Bazki mit akarsz a 100 ezer Ft-os hetijegyért? Sztárfellépőket? Nincsenek már sztárok. A média által agyonhypeolt, autotune nélkül énekelni se tudó kis senkik vannak mint Rihanna meg Britney.
Hol van már a Faith No More, a Clawfinger, Iggy Pop, Sonic Youth, Therapy, Toy Dolls, Motorhead. A mostani, liberálidióta genderless politikailag korrekt generáció nem is tudna velük mit kezdeni. Nekik Despacito kell. Azt érdemlik. Meg is kapják.

Viktor Fulop 2017.08.18. 02:25:18

Tokosmakos azon kivul.hogy fasz vagy (a.liberalidiota kifejezes atombiztos jelzoje ennek) hadd vilagositsalak fel hogy a clawfinger ugyanolyan osszerakott mumajer popzene mint a rihanna maximum teged at lehet baszni azzal hogy van benne gitar. Ja es ha ertened a szovegeiket akkor tudnad hogy egy durvan liberalis balos banda, ezek szerint nyilvan idiotak is.

ToyDolls 2017.08.18. 06:21:04

@Tökösmákos: nagyjabol minden szavaddal egyetertek. Amit a cikkhez hozzatennek, ha a szovegben a Sziget szot a Volt- ra csereljuk, akkor is jelentos igazsag tartalma marad.

Melchi Zadok 2017.08.18. 07:37:27

Tökösmákos: 48 eves vagyok, ott voltam mar fellepokent a masodik diakszigeten, ki nem allhatom a mai zeneket, de nem azert, mert nem ertem, hanem azert, mert a mai fiatalok mar keptelenek kitalani barmit ujat is. ja es a te fogalmaid szerint en egy liberalidiota vagyok, de te csak egy nyomorult megvenult szardarab, akinek minden temarol a liberalizmus jut az eszebe. Undorodom a fajtadtol, es NAGYON REMELEM, hogy egyszer egy igazi illiberalis orszagban kell lehuznod a nyomorult eletedet.

Vincenzo6 2017.08.18. 08:35:37

@Melchi Zadok: Te honnan tudod, hogy neki mik a fogalmai a liberálidiótákról? Hiszen nem fejtette ki.

Vincenzo6 2017.08.18. 08:39:01

A szerzőnek tökéletesen igaza van. Nem a stílus ami hiányzik, hanem általában az igényes fellépők. Tucat pop előadók iszonyat béna hakniai mellett alternatívnak gondolt, valójában simán csak középszerű és emiatt kevésbé népszerű együttesek gagyi zenéikkel. Ez a felhozatal. Ezért kell sokat, rettentő sokat fizetni. Értem én, hogy a Sziget egy hatalmas buli és minden méteren újabb élmény, de mégiscsak zenei fesztivál, ahol pedig lehetne igazi, jó zene is akár a nagyszínpadon.

Intimitás Gourmet · http://intimitasgourmet.blog.hu/ 2017.08.18. 11:28:01

Belehallgattam pár mostani fellépő dalaiba. NIncs bennünk semmi. Tucatszám előadott unalmas zene, most éppen már nem is 80-as, haenm lora 90-es évek koppintások.
Nem volt egy olyan zenekar aki tisztes izgalmas 1,5 órát tudott volna zenélni.
Régóta tart ez hanyatlás, az EDM behozása hatalmas hiba volt, mert a Balaton Sound is emiatt szenved.
Vannak még jó bandák, turnénznak is, azt érzem valahol vagy nagyon benézték az egészet, vagy spórolni akartak. De nem jött be.
Ezek nem alternatív zeneakrok, hanem a legtöbbje nem több mint egyszámos gimiszenakar. De az nem való fesztiválra. Lassan el is fogynak valóban a nagy zenekarok, akik képesek megmozgatni 50-60 ezer mebert 1,5-2 órán át.
Másik izgalmas darab sem jött.
Egyrészt be is nézték szerintem az idei évet, vagy eleve spórolni akartak, a másik meg az, hogy ahogy alakul a zenei piac, alakulni fog a fesztiválé is. Lassna alig van zenekar aki megtöltene igazán egy stadiont. MInd 50 feletti zenészekből áll, nem is éri meg nekik egy fesztivál színpad.
Akkor meg ki. A mostani zenekarok képtelenek kiizzadni 3 jó albumot, amiből már lehet koncert set listet építeni.
Megnéztem a Lollapalooza és Glastonbury idei line-up-ját is. Hát, nem izgultam nagyon fel rá.
A Sziget sokszínűssége évekkel ezelőtt kimúlt, nincsenek gothok, punkok, rockerek és egyéb stílus irányzatok, minden csajon farmer sort van és pont.
A világ zenei színőad régen egy igazi kincs volt, most pár régi darab, és pár semmi izgalmas.
Lehet elfáradt ez az egész fesztiválosdi, ahogy a stadion koncertek is alább hagytak.
Most látni mennyire hiányzik a magyar Kispál/Quimby/Tankcsapda trió. Ez a Punnany és társai nem igazán tudják váltani őket. Nincs olyan daluk ami nagy töneget képes lenne megfogni.

És lehet nevetni, de Faithless, Prodigy és társai mégiscsak jobb bulikat csináltak. Nem beszélve egy Placebo, Muse és a többi igazi gitárzenekar koncertjéről.

93 és 2014 között talán mindennap kint voltam minden évben. Valahol 2008 környékén kezdett nagyon elfáradni. Akkor egy csütörtöki délutáni nagyszínpado koncert is jó volt nem töltelék. Sőt egy Lou Reed vagy egy Soft Cell koncertet vissza is sírok.

Szóval lehet majd valami új jön.
süti beállítások módosítása