Lemezbolt és kocsma egyben - így csinálják a norvégok!

2017. szeptember 07. - szabo.kata

Pár napra volt szerencsém Norvégiába, azon belül is Bergenbe látogatni, ami nem csak gyönyörű, de elég nyüzsgő éjszakai élettel is rendelkezik. Amikor utazom, kifejezetten keresem a városok egyedi lemezboltjait, izgalmas kocsmáit - és itt egyszerre mindkettőt megtaláltam, amikor besétáltam az Apollon nevű helyre

2017-09-04_10.jpg

Akik mondjuk csak képeslapokról ismerik Bergent, azt gondolhatják, hogy ez nem más mint szörnyű kifejezéssel élve ugyan, de egy 'ékszerdoboz'. Hansa házak, hegyek, fjordok. Pedig Bergen jóval több ennél. Norvégia második legnagyobb települése ugyanis nem csak egyetemváros pezsgő éjszakai élettel, de metál nagyhatalom is, ahonnan olyan zenekarok indultak útnak, mint az Immortal, az Ancient, a Burzum, vagy éppen a Taake. És így már nem is olyan meglepő, hogy a legmenőbb metál bandák lépnek fel itt arcpirító gyakorisággal, akár a legkisebb klubokban. Sírsz tényleg, amikor megnézed mondjuk a Garage nevű krimó előző havi koncertkínálatát, ami nem nagyobb egy Dürer kisteremnél.

Egy ilyen környezetben valószínűleg anno 1976-ban nem is volt olyan nehéz életre hívni az Apollon nevű helyet, ami egy nagyszerű kocsma-lemezbolt kombó, erős sör- és bakelitválasztékkal. Ahová ráadásul az éppen arra járó zenekarok is szívesen betérnek. Olykor még játszani is. Mert ugyan az Apollon sem túl nagy és színpadnak főleg kevés hely van, előfordul, hogy egy sokszereplős metálzenekar szedi szét éppen a teret.

apollon.jpg

A kocsmában tartanak egyébként tematikus albummegfejtős esteket, vagy éppen sörkóstolókat is, hogy a hely két fő profiját kiszolgálják. Jó beülni ide egy italra, miközben lehet böngészni a valóban elég pöpecül kialakított vinyl-CD-kazetta választékban. Persze be lehet szerezni merch cuccokat és olyan kis szériás kiadványokat is, amiket mondjuk az Apollon saját kiadója forgalmaz. És az is biztos, hogy a metál kínálat erősebb, mint bármelyik egyéb stílus. A hely minden nap nyitva van éjjel 00:30-ig, és ebben az időben végig lemezeket is lehet venni. Sőt! A pultos elmondása alapján előfordul, hogy pont azért maradnak jóval tovább nyitva, mert lezárhatatlan diskurzus alakul ki egy-egy album körül. Álom-hely, én megmondtam!

A zsákmány pedig, amit itt szereztem be:

img_20170904_091658-01.jpg

Elérhetőség: Facebook, Instagram, Weboldal

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a Facebookon, így nem maradsz le semmiről!

A bejegyzés trackback címe:

http://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr2312808432

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lüktet, hasogat, betompul 2017.09.12. 16:07:07

Mit üzen a web? Heti alkoholos hírek, költemények: Nagy mennyiségű alkoholos ital fogyasztásának másnap jelentkező utóhatása a macskajaj. Jaj! Hiába hétfő, nem csak jajveszékelés van a Heti sajtóban. Hétszentség'17/36 2017. 09. 04. Az eső sem...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2017.09.08. 12:15:49

nagyonjól néz ki, gondolom non smoking hely.

szabo.kata 2017.09.08. 13:46:21

@doggfather: az igen, de van előtte pár asztal 'terasznak' az pont jó erre is :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2017.09.08. 14:27:19

@szabo.kata: na nem azért, a füst nem tesz jót a lemezeknek, mondjuk az alkohol szag se...

szabo.kata 2017.09.08. 14:40:46

@doggfather: tényvalóság, de szerencsére masszív alkoholszag sem volt

Hortenz 2017.09.08. 15:24:49

Norvégiában másmilyen "többfunkciós" boltokat is láttam: fodrászat-könyvesbolt, kávézó ruhabolt. Szerintem ez trend lesz más nagyvárosokban is.

szabo.kata 2017.09.14. 10:46:55

@Hortenz: legyen csak, én nagyon adom! :)