charivari

A festmény, ami mindenkit meghat

2017. november 16. - szabo.kata

Azért a 21. században még Leonardo képet találni nagy dolog. Nem véletlenül számított a Christie's aukciósház hatalmas érdeklődésre akkor, amikor árverésre kínálták a reneszánsz művész "utolsó" festményét. A Salvator Mundi (Világ megváltója) vérbeli da Vinci, ami végül olyan rekordösszegért talált gazdára, amit nehéz lesz megdönteni. A kép nagyszerű, és mindenkit meghat egy kicsit - megtekintésének elképesztően emberi reakcióit pedig Nadav Kander portréfotós gyönyörű kisfilmben rögzítette. Azt is, amikor Leonardo DiCaprio is szemben áll egy még nála is nagyobb Leonardóval.

leo.png

A Salvator Mundi a világot megváltó Krisztus ábrázolja egy kicsit olyan rejtélyes mosollyal, mint amilyen Mona Lisa is megvillant a szája sarkában. Több, mint 500 éves kép, ami végignézett háborúkat és nagy felfedezéseket, hogy aztán ő maga is egy hatalmas művészeti felfedezés lehessen. A képet ugyanis nagyon sokáig elveszettnek hitték, utoljára 1958-ban lehetett hallani róla, amikor a brit műgyűjtő, Francis Cook leszármazottai elárvereztették mindössze 45 fontért. Végül 2005-ben került elő, amit az elmúlt 100 év legnagyobb művészeti felfedezésének tartanak. Egy kereskedői csoport szerezte meg a csúnyán rongálódott festményt, amit kontár restaurátorok sokszor átfestettek, szinte teljesen elfedve az eredeti képet. Hosszas restauráció során megszabadították a plusz rétegektől, hogy felfedjék Leonardo kezének munkáját, és igazolják, hogy valóban a művész festménye. 2011-ben a közönségnek is megmutatták egy nagyszabású londoni kiállítás keretében.

A kép később az orosz milliárdos oligarcha és műgyűjtő Dimitrij Ribolovlev tulajdonába került, miután több festménnyel együtt megvette Yves Bouvier-től. A kereskedő a képek adásvétele során több, mint 1 milliárd dollárral rövidítette meg az oroszt, aki később csalással (leginkább túlárazásokkal) vádolta meg, és ügyét a bíróságig vitte. Ribolovlev anno 127 millió dollárért vette a képet és a mostani aukciótól azt remélte, végre pontot tehet egy fájó fejezet végére pénzügyeinek tekintetében. Olyannyira pontot is tett, hogy a november 15-én lezajlott árverésen a képet rekordösszegért, a járulékos költségekkel együtt összesen 450 312 500 dollárért vitte el egy ismeretlen licitáló. Ennyiért még sosem cserélt gazdát művészeti alkotás.

Egy olyan kép, mint a Salvator Mundi nem csak megjelenésével, hanem történetével is lenyűgözi az embereket. Hordozza magában a történelmet, amit megélt, és hihetetlen, hogy több mint 500 évesen is aktuális és ma is megindító tud lenni. Egy ilyen festmény meghat, nincs mit tenni. Nem tudom, éreztetek-e már olyat, egy ilyen szintű műalkotás megtekintésekor, hogy párás lett a szemetek. Sőt, akár sírni is kezdtetek tőle. Én már igen, és az is éppen egy Leonardo miatt volt. A Londonban látható későbbi Sziklás Madonna miatt.

Ezt a nagyon emberi reakciót rögzítette a portréfotós Nadav Kander, amikor a Christie's kiállítóterében bemutatták a képet New Yorkban, a Rockefeller Centerben. A festményt körbeturnéztatta az aukciósház a világban, és mindenhol hatalmas sorokban kígyóztak az emberek azért, hogy egy pillanatra láthassák, lefotózzák, eltegyék maguknak emlékbe és megosszák másokkal a közösségi médiában. Kander megfordította a dolgot, most nem a festményt fotózták, hanem a kép, és ezzel Leonardó "fotózta" a látogatóit. A felvételekből egy nagyszerű videó készült, ami úgy reklámozta az árverést, hogy a képet nem is mutatja. Helyette beszélnek róla az arcok és az a fantasztikus zene Max Richtertől, ami már az Arrival alatt is megríkatott. Az arcok között pedig ott vannak hírességek is, mint Patti Smith, vagy Leonardo di Caprio. Az a Leonardo, aki nevét egyébként pont az olasz művész miatt kapta. Szép megoldás.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a Facebookon, így nem maradsz le semmiről!

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr4613288723

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ogre_ 2017.11.18. 01:24:45

..... akkor hol van a kép, ami mindenkit meghat????????

2017.11.18. 09:08:43

Az a videó mindent visz...

Lady Scarlett 2017.12.24. 19:42:15

Ez a felvétel elkepeszto. 1,5 perc után már potyogtak a könnyeim. Nem bírtam végignézni, túl sok volt az érzelem az arcokon és a résztvevők nem is tudták hogy kamera veszi őket. A zene pedig katalizálja az egészet, hihetetlen jól van összevágva.
Nagyon erős ez a felvétel.
süti beállítások módosítása