1998-ban még éppen csak megjelentek az első mp3 lejátszók, szó nem volt még iPodokról, okostelefonokról pedig pláne nem - egészen máshogy hallgattunk zenét, mint napjainkban. Emlékeztek még, miket használtunk 20 éve, amikor éppen sétáltunk, buszoztunk, vagy csak úgy elbújtunk éjjel a takaró alá? Ezeket!
1998-ban a hordozható zenelejátszók tekintetében egy korszak végéhez közeledtünk. Még egyszerre hódítottak a walkmanek és discmanek (és kicsit a minidisc lejátszók is), azonban már ott kopogtattak az első mp3 lejátszók a piacon, hogy hamarosan átvegyék tőlük az uralmat. Egészen hamarosan. A Rio PMP3000 ugyanis '98 karácsonyán már tarolt a fák alatt, és utat engedett a zenelejátszók új generációjának, és a zenehallgatás teljesen új dimenzióinak.
De ne rohanjunk ennyire előre, hiszen '98 még a walkmaneké és a discmaneké volt. Csak a Sony egyedül 175 milliót adott el az előbbiből ebben az évben, és 50 milliót az utóbbiból. Sok discman már arra is képes volt, hogy mp3-akat lejátsszon, azonban ezek még mindig nem jelentettek olyan rugalmas megoldást, mint a későbbi mp3 lejátszók. Még akkor sem, ha például újraírható CD-t használtunk bennük. Mert a zenehallgatásra akkoriban rendesen készülni kellett, ha magunkkal akartuk vinni kedvenceinket. Meg kellett válogatni, milyen kazikra és lemezekre van szükség arra a napra vagy alkalomra, és aztán csak azokat tudtuk hallgatni. Hasonlóan volt ez még az első mp3 lejátszók vagy az iPod 2001-es térhódítása után is, bár azok miatt nem kellett már annyi szalagot meg cédét elhasználnunk.
Hiszen ezeken a régi lejátszókon még nem volt internetkapcsolat, az önálló mp3 lejátszókon sem cserélgethettük menet közben a dalokat (csak később a wifis megoldások esetében). Bár ebben nőttem fel, ma már elképzelni is nehéz, hogy ne férjek hozzá az éppen kellő zenéhez akkor és ott, amikor és ahol csak akarok. De milyen nyugis idők is voltak! És milyen szép rituáléja volt a mixtape-ek és válogatáscédék gyártásának! Nem ugráltak fel alertek és üzenetek, miközben zenéket hallgattunk és minden playlist csak a miénk volt. Csak annak másoltuk le a legkedvesebb dalokat, akit nagyon bírtunk - és volt még a zenehallgatásnak egy egészen privát oldala.
Tökjó, hogy az előbbieknek mind a részese voltam. De az is biztos, hogy a zenehallgatás mostani szabadsága nélkül mér nem tudnék meglenni. Jó volt anno vadászni az aktuális favoritokat a rádióban, hogy fel tudjam őket venni, és jó volt kutatni a legizgibb újdonságok után a fájlcserélő oldalakon (Isten lássa lelkem), meg a haverok ajánásait böngészni, de most a legjobb. Persze ez a szabadság nem akkora találmány, mint egykor a walkman - ami alapjaiban reformálta meg a zenével való kapcsolatunkat - de legalább annyira fontos. Mert a zene valahogy most még inkább a miénk, könnyebben velünk lehet - és az sem baj, ha sokkal könnyebben megoszthatjuk másokkal.
Képek és ihlet: Pitchfork