5+1 hazai sláger, ami tuti ott szól majd a nyári hajnalokon

2017. június 08. - szabo.kata

Június is van, meg meleg is, szóval épp itt az ideje, hogy jól a fülünkbe kússzanak azok a nyári slágerek, amik szépen végigkísérik majd a srácok és lányok hajnalait az idei forróságban. Szerencsére a hazai felhozatalban is találni bőven ilyet, én pedig megpróbáltam megsaccolni, melyik az az 5+1…

Tovább

Menő indulóval szurkolhatunk a magyar hokisoknak

Annyi rettenetes szurkolói dal létezik, hogy megszámolni sem lehet - főleg itthon, ahol még a hivatalos indulók sem ütik meg általában azt a szintet, amit egyáltalán szeretni lehet (nem pedig skandálni). Viszont most a magyar jégkorongválogatott olyan pöpec dalt kapott a 2016-os A csoportos…

Tovább

5 friss magyar klip, amit jó nézni

Jó magyar klipek mindig is voltak, csak nem feltétlen azokat kellett nézni, amik mondjuk a tévében is teret kaptak, sőt. Elképesztően sok kreatív ember szaladgál ebben az országban, szóval bőven volt rá esély, hogy közülük egy-kettőnek zenés videókhoz is köze legyen. Az utóbbi…

Tovább

Te csodás - 28 magyar dal Budapestről

Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer egy Ogli G dalra építek majd egy posztot, de ez a nap is eljött. A Mester ugyanis Budapestről hozta ki legújabb számát és a hozzá tartozó klipet, ami ihletet adott. Hiszen nem ő az egyetlen, aki így vagy úgy, de megemlékezett fővárosunkról,…

Tovább

Ezeket a dalokat imádtuk tavaly - magyar zenészek kedvencei

Mielőtt nagyon belekezdenénk 2015-be, előbb hazai zenészektől kaptok egy kis útravalót tavalyról. Ismét megkértem ugyanis sok előadót, akik a legkülönfélébb műfajokban tevékenykednek, hogy mondják el, milyen dalokat szerettek igazán 2014-ben. A skála tehát megint nagyon…

Tovább

Ezeket a karácsonyi dalokat gyűlölik és szeretik a magyar zenészek

Az utóbbi bejegyzésekben a karácsonyi daloké, albumoké volt a főszerep, nem véletlenül. Az ünnep közeledtével ugyanis természetes, hogy ezek ömlenek a rádiókból, halljuk őket a boltokban, miközben ajándékok után rohanunk, és olykor még a kedvenc kocsmánkban is…

Tovább

Tucatpoptól az izgalmasig - Ilyenek a magyar filmzenék

Ha már filmhét van, akkor végre elkészült egy régóta halogatott bejegyzés amiben a legismertebb és legkülönfélébb magyar filmzenéket veszem sorba. Nem a régi időknél kezdem, hanem olyan dallamok jönnek a '90-es és 2000-es évekből, amiket talán legalább egyszer mindenki hallott…

Tovább