30 dal a nu metal korszakból, amit ma sem ciki szeretni

2015. január 14. - szabo.kata

Emlékeztek még arra, amikor Fred Durst piros sapkája legalább annyira megkerülhetetlen volt, mint Britney Spears melle, és a csapból is a Korn, a Deftones vagy éppen a System of a Down szólt, hiába nem volt közük sem a popzenéhez? Ó igen, ez volt a nu metal tündöklésének időszaka a '90-es évek végétől egészen a 2000-es évek közepéig, aminek köszönhetően rengeteg rockzenekar szerzett világhírt még akkor is, ha nem pont ebben a műfajban tevékenykedtek. Így az előbbi miatt fontos leszögezni, hogy a most következő válogatásban egyáltalán nem csak nu metal számok fognak szerepelni, inkább olyan dalok jönnek, hanem amik akkor taroltak, amikor a műfaj dominált, és így vagy úgy, de egy kicsit mindenkire hatott - Induljon tehát a nosztalgia henger csupa csodálatos klasszik mainstream rock slágerrel (mert bizony már a Nookie is 16 éves, baszkikám)!

limpbizkit.jpg

 

Limp Bizkit - Nookie

Piros baseball sapka fordítva hordva, pufidzseki, rappes nadrág, szövegelés, üvöltözés, szövegelés, üvöltözés - A Limp Bizkit a Nookie-val pontosan felvázolta, mit is akarnak és azt hogyan fogják csinálni. 

 

Korn - A. D. I. D. A. S.

Ha a Limp Bizkit a Nookie-val rajzolta fel magát a térképre, akkor a Korn ezzel a számmal. Baseball sapka helyett itt raszta tincsek lobogtak, Jonathan Davis hangját pedig innentől már messziről megsimerte az ember.

 

Deftones - Back to School

A korszak egyik legizgalmasabb zenekara, pedig sokkal régebbi annál, hiszen még '88-ban alakultak. A világhírt viszont a nu metalnak köszönhetik, mert tökéletesen passzoltak akkoriban a képbe. 

 

System of a Down - Toxicity, Chop Suey

Elcsépeltnek tűnhet, mert mindig óriási volt körülötte a hype, de a SOAD akkor is kurvajó. Sajnos imádom, ahogyan Tankian énekel, még a rengeteg hajlítással együtt is, a Toxicity-t pedig nem lehet kihagyni. Ahogyan a Chop Suey-t sem, ami minden idők rockbulijainak kötelező kelléke.

 

Linkin Park - One Step Closer

Rengeteg más dalt is iderakhattam volna a Linkin Parktól, de ezzel írták be magukat a történelembe, szóval, legyen ez. Amúgy amit ma csinálnak, azt már egyszerűen nem tudom hova tenni, az viszont biztos, hogy ügyesen alkalmazkodnak a trendekhez, az arculat teljes elvesztése mellett...

 

Limp Bizkit - Rollin'

Még egy Limp Bizkit, mert itt már baromi nagyok voltak és ez egy nagyszerű feelgood dal, kicsit agresszív kivitelben.

 

Slipknot - Left Behind

A Slipknot már akkoriban is rendkívül hatásosan volt ijesztő, mára ezt pedig még überelni is tudták. A maszkok, meg az, hogy soha nem esnek ki a szerepükből, zseniális. A Dualityt akartam először, de az már picit későbbi. Egyébként pedig nagyon érdemes hallgatni az új albumot!

 

Staind - It's Been a While

A Staind a nu metal lágyabb fele, amit nem mindig vesz be a gyomrom, viszont kellett egy ilyen dallamosabb vonal is. Persze bármennyire is nem bírtam, azért ez a szám csak belemászott az én fülembe is.

 

Creed - With Arms Wide Open

A Creed is nagyjából ugyanaz a kategória, mint a Staind, csak ha lehet még többet szenvednek benne. Rettentően színpadiasan. Főleg az énekes, Scott Stapp, aki mostanában teljesen hitelesen szenvedne,mert nem megy túl jól a sora. Szegény elvesztette minden pénzét, hajléktalan lett és motelekben húzza meg magát.

 

Drowning Pool - Bodies

A zenekar legerősebb száma mindenképpen a Bodies, ami a szintén nagyon erős Sinner című debütáló albumon található. Az énekes,  Dave Williams azonban ezután meghalt, és a zenekar azóta pár évente másban találja meg az utódját. Kár értük.

 

Papa Roach - Last Resort

A slágerekkel teli első nagykiadós album, az Infest legismertebb száma, a klipje is beleégett az agyunkba. Mindenki full feketében, nagyon kemények voltak. Aztán mostanra majdnem annyira lettek hipszterek, mint a Linkin Park.

 

Static-X - The Only

Ennek a zenekarnak az energiáját bírtam leginkább. Sajnos 2013-ban feloszlottak, aztán tavaly az énekes, Wayne Static meg is halt, úgyhogy nem igazán fognak újra zenélni.

 

Powerman 5000 - When Worlds Collide

És, ha már az energiánál tartottunk, akkor itt is akad belőle egy kevés, indusztriál felhangokból pedig még több.

 

AFI - Girls Not Grey

A AFI sokáig várt az áttörésre, de megérte. A Sing the Sorrow című lemez végre elképesztő siker lett, amit szerintem a nu metalnak is köszönhetnek. Én nagyon kedvelem őket, pedig ez is egy könnyen formálódó banda, ami a divathoz igazítja magát.

 

Korn - Freak on a Leash

Elnézést, de kellett még egy Korn. És mennyire jó már ez a klip, nem igaz?! Ráadásul elképesztően hatalmasak ettől lettek, mást se lehetett látni az MTV-n.

 

Orgy - Blue Monday

Az Orgy ezzel a feldolgozással robbant be. Sok-sok elektronika, indusztriál elemek, nem is tudom, miért voltam odái értük annyira, de valamiért nagyon tetszett. Pár éve csodás dolog volt látni a két fő arcot, a hajón.

 

Rammstein - Du Hast

Ipari riffek Németországból, amik úgy gyűrűztek be Amerikába, leginkább Trent Reznornak vagy a Mátrix filmzenének köszönhetően, hogy egyik pillanatról a másikra már a Family Values Tour egyik fő attrakciói lettek. A Rammstein nem sokat változott a kezdetek óta, de talán ez a legjobb benne.

 

Alien Ant Farm - Smooth Criminal

Mindenképpen ez az a dal, ami miatt emlékszünk az Alen Ant Farmra, pedig összehoztak még pár albumot az ANThologyn kívül, és több filmes dalt is jegyeznek. A felvillanó járdaköveket egyszerűen nem lehet elfelejteni!

 

Puddle of Mudd - She Hates Me

Erős post-grunge érzés, amire az énekes, Wes Scantlin még rá is játszik a hangjával. Jó zenekar, bár a Come Clean sikerét sosem tudták felülmúlni. Ebben a sikerben egyébként Fred Durstnek is volt egy kis szerepe, ám később megromlott a viszonya a bandával. 

 

Hoobastank - The Reason

Eladtak több, mint 10 millió albumot világszerte, mégis talán egyedül a fenti dal meghatározó tőlük. Nekem egy kicsit mindig olyan semmilyennek tűntek, de aki rajongó volt, nyugodtan megkövezhet ezért a kijelentésért.

 

Rage Against the Machine - Killing In The Name

Baromira nem nu metal, de a korszak egyik legfontosabb bandája, aminek a zenéjében van a rocktól kezdve a funkon át, a politikáig minden. Természetes tehát, hogy a "kibaszottócsa" szerepel a listán, nem tudom kihagyni.

 

Marilyn Manson - This Is The New Shit

Manson nekem sosem testesítette meg az Antikrisztust, inkább egy olyan előadónak tartottam és tartom, aki zseniálisan felépítette önmagát és egyébként remek "popdalokat" ír. Bár nem a nu metal korszakban találta meg a közönség, hanem korábban, itt lett igazán naggyá, és sorra hozta ki a lemezeket, millió slágerrel. Ezek közül álljon itt az egyik kedvencem. (Egyénként az új korongja fasza, hallgassatok bele!)

 

Incubus - Wish You Were Here

Korábban az Incubus nagyon idegesített, kellett idő, mire meg tudtam szeretni. Pedig tök jó zenekar, akik nem csak a kétezres évek közepéig tudtak felszínen maradni. Szerencsére. Brandon Boyd pedig az egyik leghelyesebb énekes ebből az időszakbból.

 

Evanescence - My Immortal

Az ilyen érzelgős love metal dologgal engem ki lehet üldözni a vikágból, viszont az Evanescence-nek valahogy mégis sikere lett, ezt be kell látnom. Például ezzel:

 

Kid Rock - American Bad Ass

Kid Rock a hiphop világából váltott a '90-es évek végén rap-rockra, mert akkor éppen az lett menő. Ebben a stílusban aztán nagy királyt csinált magából, bár túl eredetinek, attól függetlenül, hogy ügyes figura, soha nem tartottam. Prosztó rock ez a javából.

 

P.O.D. - Youth Of The Nation

Na, ha valami tipikus nu metal, akkor ez az. Ráadásu keresztény nu metal!

 

Godsmack - I Stand Alone

Még egy kis extra energia így a végére, mert a Godsmacknél az soha nem fogy ki, még mindig menetelnek.

 

 

Crazy Town - Butterfly

Mi mással is zárhatnám a sort ezen kívül? Na ugye! Akkoriban rajtuk csüngött az összes csaj, de szerencsétlen Shiftyt azóta csak abban a műsorban lehetett látni, amiben celebeket küldenek elvonóra...

 

+1 Bloodhound Gang - The Bad Touch

A korszak legviccesebb bandája, ezért idepasszintom még ezt a dalt, mert ez még tökéletesebb zárás a Butterfly-nál is!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr887066017

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocko- 2015.01.15. 19:58:32

Chop Suey kötelező: absurdpics.com/wp-content/uploads/2012/09/c5cfc416097011e294a422000a1e8aa6_7.jpg

slikpnotot én így ismerem, egészen más. :)
youtu.be/lTJeJc_dL3Y?t=2m36s

a Freak on a Leash klipjéra emlékszem én is.

Killing In The Name hány csilliószor játszották? :)

a My Immortal érzelgőssége nem véletlen: www.youtube.com/watch?v=HcTVG0VT6mQ

Aeolian 2015.01.15. 21:53:36

Tényleg sokan felültek a műfaji határvidékekről a nu metal hullámra és volt akiknek még jól is állt:
Cypress Hill - Can't Get The Best Of Me
www.youtube.com/watch?v=iaHXIgdCMGs

MEDVE1978 2015.01.15. 22:14:10

Sok együttes sok dala és ennek kb. csak a fele nu metal.
A nu metalt egyszerű riffek és némi melódia jelentette. Plusz tinédzsertémák a szövegekben.

A SLipknotot semmiképpen nem sorolnám ide, a demojuk egy jó hard rock szinten mozog, az első két albumuk pedig dallamos death metal. Aggresszivitásában és tempójában is jelentősen eltér a nu metal zenekaroktól. A Rage Against the Machine rap-rock, volt több ilyen crossover a 90-es években (Judgement day album). Jellemző még rá, hogy a Limp Bizkites Fred Durst kedvenc zenekara és idolja. A Rammstein német industrialnak indult, a Herzenleid-on és a Sehnsuchton nagyon érződik ez a behatás. A SOAD meg örmény és keleti népzenei motívumok ötvözése metállal.

A többi valóban nu metal.

Asidotus 2015.01.15. 22:14:54

Akkor még voltak lemezeladások (sőt, akkor volt a legmagasabb a történelemben), látszik is a klipeken.

Janó András 2015.01.15. 22:16:14

Ez most komoly? Bloodhound Gang mint nu metal? Minden ami erőteljesebb gitárokkal van +spékelve és egy major kiadó teremtménye (terméke) az az? Értem én. A Ministry meg post rock lesz majd 1-2 év elteltével, ugye? Gratulálok a kedves szerzőnek. :(

moRtiZ 2015.01.15. 22:28:03

Ott volt még a Dope is ami királyság ami a mai napig.
www.youtube.com/watch?v=8HVnMNm0ZBI

Vagy pl Rob Zombie? :) Azért ő is odab*szott a műfajnak 90' végén 2000-es elején. :)
www.youtube.com/watch?v=uHBtpqbOKXk

RATM teljes mértékben Nu metal, nem is lehet más jelzőt rájuk aggatni. Tökéletes úttörők voltak a post grunge koraszakból
.
Amúgy SOAD valahogy kilóg a sorból. Eredetiek voltak, és eredetiek is maradtak. És remélhetőleg idén jön új albumuk :). Serj Tankian zseniális.

Mortanius 2015.01.15. 22:35:48

Korn volt talán a legjobb(de ott is csak a korai korszak). A nagyszerű Untouchables volt az utolsó normális albumuk.

jürgen baromartz 2015.01.15. 22:41:19

Bloodhound Gang - The Bad Touch < - bazmeg, ezt kb. 15 éve hallottam utoljára. kösz az élményt. :D

(és persze hogy nem nu metal, bakker.)

brian halála 2015.01.15. 22:58:13

a butterfly-t miéééééééééért???? tökéletesen sikerült kiírtani a fejemből ezt a szart! persze most meg kellett hallgatnom újra, kb. fél percig sikerült. :D

Botyar 2015.01.15. 23:04:25

Hiányolom a Clawfingert ha már helyett kapott a RATM is, igaz nem nu metal. Én talán rapcore-nak hívnám.

De Őket is rengetegen hallgatták, szerették.

szabo.kata 2015.01.15. 23:13:05

@Janó András: olvasd el a bevezetőt még egyszer, köszik.

szabo.kata 2015.01.15. 23:14:53

@moRtiZ: ahh tényleg, rob zombie! egyébként a soad eredetiségével teljesen egyetértek!

szabo.kata 2015.01.15. 23:16:48

@jürgen baromartz: valóban nem nu metal, de ezt is nagyon muszáj volt :)

szabo.kata 2015.01.15. 23:19:09

@Botyar: köszi, szuper kiegészítés!

szabo.kata 2015.01.15. 23:20:03

@MEDVE1978: én az elején szóltam ám, h nem csak nu metal lesz benne ;)

naezjó... 2015.01.15. 23:53:36

fasza, kösz a nosztalgiát.
A stílusszakértők elolvashatják a bevezetőt is.

FeroxX 2015.01.16. 04:36:27

Kibaszott jó ez a lsita, de azért nagy puttó tahó állat vagy ezért:

", aztán tavaly az énekes, Wayne Static meg is halt, úgyhogy nem igazán fognak újra zenélni."

RIP Wayne Static !!! \m/

troutman 2015.01.16. 07:43:42

@M. Bouvier: Na, kb. amiatt a lemez miatt van értelme, hogy feltalálták a hiphopot.

Suszter 2015.01.16. 08:52:25

Creed-et (többek közt, de leginkább) szerintem mindig is ciki volt szeretni. :-)

Amúgy nem értem, hogy maradhatott le a listáról a Disturbed pl.

yoda2k 2015.01.16. 08:58:46

Staind-től nekem inkább a "For you" és az "outside" ugrik be elsőre
www.youtube.com/watch?v=MbfsFR0s-_A

Aztán van a Cold is
www.youtube.com/watch?v=we5_bia7ON8

Még talán egy kicsit a (hed) PE is ide tartozott
www.youtube.com/watch?v=7nQ8QJkFmGU

LaranjaS 2015.01.16. 09:53:50

Nagyjából minden klappol.. Viszont, ha már ez az időszak...90 vége 2000 eleje, akkor a SOAD-tól a Sugar volt inkább amit egyfolytában düngettünk ebben az időszakban.
És igen valaki emlegette még a hed PE-t... a Hey Bartender hatalmas eposz volt
És amit még senki nem írt, az a DOWNSET, pl az Anger c szám.

LaranjaS 2015.01.16. 09:56:25

@Suszter: Talán a Scream 2 főcímdala, a What If volt az egyetlen, amire azt mondtuk hogy tényleg jó....

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2015.01.16. 09:59:52

Az ezredfordulón a numetal csak egy volt azon keménygitáros stílusokból, amelyeknek megvolt a maga tiszavirág életű tündöklése. (Egyébként hol a fenében maradt az Evanescence-hez hasonló "határesetek" közül a Guano Apes és a Sum 41?) Ott volt még a lightpunk (az Alien Ant Farm meg a Bloodhound Gang inkább oda illik az Offspring és a Blink 182 mellé) és a ratyidark (HIM, 69 Eyes, Rasmus).

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.01.16. 10:40:19

Az a Puddle of Mud egész jó, a többiből amibe belehallgattam... hát nem az én világom. :)
Ha már metál, akkor Metallica vagy valami hasonló. ;)

radnaughty 2015.01.16. 10:51:17

hú, de mocskos szemét egy stílus volt ez, de jó, hogy kifingott. még hogy megkerülhetetlen!:-) betegesen utáltam az itt felsoroltakat egytől egyig, kivéve talán mansont, de az is csak addig volt hallgatható, míg ki nem szakadt a feje trent reznor seggéből. azért a clawfingeren legalább lehetett röhögni.

Tommerxxx 2015.01.16. 12:10:21

Akik érdekeltek ebbne a körben azokat szívesen várjuk erre a bulira
www.facebook.com/events/1525967434319217/?ref=ts&fref=ts

szabo.kata 2015.01.16. 13:04:48

@radnaughty: hm, hát azért ha már képes voltál utálni, akkor csak megkerülhetetlen volt.

szabo.kata 2015.01.16. 13:06:43

@no-night: a lightpunk dolgokat már annyira nem akartam ide keverni, mert persze lehetne 100-as listát is csinálni, de minek. inkább kapnak majd egy külön bejegyzést.

Globetrotter2014 2015.01.16. 15:40:22

Kőkemény nosztalgia, vazze! :)

A mai csirkék nem tudják mennyir e nagy dolog volt hogy a slágerlistákon nem csak RnB számok voltak, hanem rendesebb zenék is.

Persze akinek nem jött le hogy az engeddelahajam metál valahol a 80as évek végén kiment a divatból azoknak az sem tűnt fel hogy visszajött a Nu metal nyomán.

Pedig amikor a Metallica tagjai megjelentek rövid hajjal ott már le lehetne vonni a konzekvenciát :)

rajen 2015.01.17. 00:18:28

Micsoda nosztalgia! :) Annak idején a Kornt szerettem jobban a Deftonesnál, de ez utóbbi maradt időtállóbb, őket még ma is elhallgatom. Mellettük A-kategóriás igazából csak a SOAD és a Slikpnot volt szerintem.

Vicces, hogy a Crazy Town 1 db megvásárolt Red Hot Chili Peppers riffből volt képes slágert csinálni, persze házibulik alapszáma volt. Jó öreg vagyok, bassza meg.

Sword 2015.01.30. 10:47:58

@MEDVE1978: Szerintem stílusokon kár vitázni, mert én is rögtön említhetném, hogy Slipknot? Dallamos Death? Na az biztos, hogy nem. Talán az extreme metal-hoz állnak a legközelebb, ami egy elég tág valami. A hangszerelés eleve nem dallamos. Ami dallamos az az ének.