Mi van most a '80-as évek legnagyobb rockereivel?

2015. február 11. - szabo.kata

Axl Rose most volt 53 éves, és azért egyáltalán nem úgy néz már ki, mint a Guns fénykorában, sőt. Persze egy rocker, aki a '80-as években tarolt, nem festhet ugyanúgy 2015-ben, mint akkor...bár van, aki megpróbálja, és még mindig hasonló ruhákban keménykedik és pózol, csak nem olyan  feszes már az a bőrnadrág. Mások viszont tisztességgel alkalmazkodtak a korhoz és a korukhoz is, pedig biztosan nehéz elhagyni a jól megszokott loboncot és a sminket. Hogy melyik a jobb, és melyiktől marad egy előadó hű önmagához, vagy válik nevetségessé, azt döntsétek el ti - én most abban segítek, hogy egy képünk legyen arról, mi is van most a '80-as évek legnagyobb hair metal és rocker arcaival. Érdekes körkép lesz, az biztos, pláne, hogy a korszaknak azért elég jellegzetes külsőségei voltak.

80smetal_1.jpg

 

Mötley Crüe

Azért a Mötley indítja a sort, mert a zenekar éppen baromi sikeres búcsúturnéját tartja, és ha minden igaz akkor december 31-én Los Angelesben tényleg eltemetik magukat (bár ezt persze sosem tudni). Ők voltak a hair metal korszak egyik legnagyobb királyai olyan számokkal, mint a Kickstart My Heart, a Girls, Girls, Girls vagy a Dr. Feelgood, és ugyan egy időre feloszlottak, szinte folyamatosan aktívak voltak mostanáig. Ráadásul Tommy Lee és Nikki Sixx szóló projektjei eléggé be is jöttek nekik. A cicanadrágokat mára szerencsére elfelejtették és eléggé tökös koncerteket nyomnak, bár Vince Neil leginkább úgy néz ki, mint Stifler mamája. Egyébként  van egy friss búcsú daluk is, az All Bad Things a szép idők emlékére, itt bele lehet hallgatni.

motley-crue.jpg

A Mötley valamikor a 80-as években a hair metal csúcsán

motley-crue-2015.jpg

És a Mötley napjainkban

tommy-lee-tnenandnow.jpg

Tommy Lee és a kontraszt

Guns N' Roses

A Guns sztorija bonyolultabb, mint egy brazil szappanopera, főleg, amit Axl Rose művelt a Chinese Democracyval. Bár a nyolcvanas évek végétől, a '90-es évek közepéig stadionokat töltöttek meg, ezután a bandatagok szépen otthagyták Axlt, aki ma a Guns N' Roses név birtokosa, és egy új zenekarral viszi tovább a történetet. Ez az együttes végül 2008-ban szülte meg az emlegetett Chinese Democracy című albumot, ami nem ütött akkorát, mint kellett volna. A déli favágónak kinéző Axlön túl meg kell említeni Duff McKagant is, aki számos supergroupban jeleskedett, ám kissé ráfüggött az alkoholra és a drogokra, és ma már csak árnyéka önmagának, bár elvileg tiszta. Slash azonban elképesztően menő jelenleg is, Myles Kennedyvel és a The Conspirators-zel nagyszerű zenéket hoz össze, és koncerten sincsen rá panasz.

guns-n-roses.jpg

A Guns a csúcson

guns-n-roses-2014.jpg

Napjainkban, Axl nélkül (Slash a világon semmit nem változott)

axl-rose-then-and-now.jpg

És a jó Axl Rose mostanában...

Aerosmith

Bár a zenekar a '70-es években kezdte, csak a következő évtizedben lettek igazán naggyá, mert a Run-D.M.C.-vel közös Walk this Way konkrétan feltámasztotta őket.  Olyan dalokkal uralkodtak, mint a Dude (Looks Like a Lady), a Love In An Elevator vagy éppen a  Janie's Got a Gun, de a '90-es években sem kellett őket félteni. Sosem oszlottak fel, csak Steven Tyler és Joe Perry feszkói miatt voltak szünetek. Mindketten csináltak szóló anyagokat közben, de a még 2012-ben is jött ki friss Aerosmith album, és tavaly is turnéztak. Nem hagyják egyhamar abba, azt hiszem.

aerosmith.jpg

Egy csodás fotó a korai Aerosmith-ről. Micsoda rucik!

aerosmith-2014.jpg

És napjainkban 

steven-tyler.jpg

Steven Tyler - Annyira nem is nagy a kontraszt

KISS

A '80-as évek fontos időszak a Kiss történetében, hiszen ekkor szabadultak meg először a maszkjaiktól, vagyis az arcfestéstől, ami kultikussá tette őket. Egyébként ekkor született például a Crazy Crazy Nights sláger is, és a zenekar fontos része volt a popzenének, amibe rendesen belekóstoltak. A Kiss karrierje és legendája azóta is töretlen, bár csak két eredeti tagja maradt, Gene Simmons és Paul Stanley. Utóbbi újabban festőnek is felcsapott, de emellett azért turnézni is marad ideje, ők sem állnak meg soha. Legutóbb például egy japán lányzenekarral, a Momoiro Clover Z-vel dolgoztak együtt.

kiss.jpg

A Kiss arcfestés nélkül a '80-as években

kiss-2014.jpg

 És most, miután tagjai lettek a Rock and Roll Hall of Fame-nek

gene-simmons-thenandnow.jpg

Gene Simmons

paul-stanley-thenandnow.jpg

Paul Stanley

Bon Jovi

A Bon Jovi a tökéletes cicametál banda volt a '80-as években, az már biztos. Mondjuk egy Slippery When Wettel a hátuk mögött ez nem is lehetett másként. Hogy mi lett a legnagyobb stadionokban játszó, dauert nem sajnáló zenekarból? Ma is megtöltik azokat a stadionokat, csak a cicametált már inkább ilyen _light_rock_valamire_ cserélték. Léteznek, dolgoznak, Richie Sambora és Jon Bon Jovi szólóban is menőzött, utóbbi színészként is próbálkozott. Csak éppen Sambora távozott a zenekarból tavaly novemberben. Így aztán nélküle készül új albumuk, ami állítólag 2016 elejére várható.

bon-jovi.jpg

A Bon Jovi a dauer-korszakban

bon-jovi-2014.jpg

És jóval később

jonbonjovi-thenandnow.jpg

Jon Bon Jovi - Hova lett napjainkra a legendás mellszőrzet?

Alice Cooper

Oké,  Cooper nem a '80-as években csinálta meg magát, sőt. Ő akkorra már túl volt egy nagy diadalmeneten és az egész világ ismerte, mire megjelentek azok a rockzenekarok, melyek sok esetben az ő művészetéből táplálkoztak. De az évtized, ahogy az Aerosmith-nek, neki is újjászületést jelentett. Ekkor jött ki ugyanis az alkohol után súlyos drogfüggőségéből és rakta össze újra azt az Alice Coopert, akit a fiatalabb generációk is elkezdtek isteníteni. Jó nagy tűlélő, aki több korszak ikonja is tudott lenn, hogy ma már egyszerűen csak Alice Cooper legyen, aki néhanapján golfozik. Egyébként idén éppen a Mötley búcsúturnéján lép fel a zenekarral.

alicecooper-thenandnow.jpg

Csak a golf!

Van Halen

A Van Halen legnagyobb sikerét az 1984 albummal érte el, amin a gigasláger Jump is helyet kapott. A zenekarban akkor még David Lee Roth is ott feszített a sztreccs nacóban Eddie Van Halen és a tesói mellett. Roth azonban '85-ben távozott, helyette érkezett Sammy Hagar, aki azért szintén letette a maga névjegyét a zenekarban és zsinórban hozta a toplistás lemezeket. Időközben az Extreme-ből ismert Gary Cherone is beugrott énekelni, Roth pedig 2006-ban tért vissza, hogy vele megcsinálhassák az együttes legsikeresebb turnéját, 2012-ben pedig új album is kijött az énekessel a fedélzeten.

vanhalen.jpg

A Van Halen David Lee Roth-tal egykor

van-halen-2013.jpg

És napjainkban

Judas Priest

A Judas Priestnek is hosszú története van, de végül a '80-as években lettek igazi szupersztárok. Nagyon felismerhető zenekarról van szó, zeneileg és öltözködésük miatt is, akik a mai napig olyan kemények tudtak maradni, mint az elején és nem esnek ki a szerepből. Ezt le is lehet csekkolni idén a FEZEN-en egyébként. Ugyan Rob Halford egy időre kiszállt és Ripper Owens helyettesítette, 2003-ban visszatért és azóta is felviszi a Harley-t a színpadra.

judas-priest.jpg

 A Judas Priest a '80-as években

judas-priest-2014.jpg

És napjainkban

rob-halford-thenandnow.jpg

Halfordnak elfogyott a haja, de ez minden

Def Leppard

A Def Leppard a hair metal korszak legnagyobb brit villanása volt, ordas lemezeladásokkal (tudom, a Priest is angol, csak az nem éppen hair metal). A műfaj melegágyának számító Amerika talán előbb is szerette meg őket, mint a hazájuk, olyan dalok miatt, mint a Photograph vagy a Pour Some Sugar On Me, és még sorolhatnám. Soha nem álltak le, csak szegény Steve Clark halála akasztotta meg kicsit őket. Ugyan ma már nagyon elmentek popzenébe, turnéznak, ahogyan azt öreg rockerhez illik...gondolom a végsőkig.

def-leppard.jpg

A Def Leppard egykoron 

def-leppard-2014.jpg

És jelenleg

Ozzy Osbourne

Ozzy nagyjából azért szerepel itt, mint Alice Cooper. Hiszen miután '79-ben abbahagyta a Black Sabbath-tel, újra ki kellett találni a magát a '80-as években. Az évtized elején Ozzy annyira szét volt esve, hogy ha későbbi felesége, Sharon nem vállalja, hogy menedzseli, talán bele is hal a drogokba és az alkoholba. Ehelyett viszont szerencsére nagyon sikeres lett szólóban is. Családját a fél világ ismeri a The Osbournes show kapcsán, és ugyan a Parkin szindróma miatt (ami nem azonos a Parkinson-kórral) élete végéig gyógyszereket kell szednie, összeállt újra a Sabbath-tel is. Ozzy olyan zenész, hogy kb már egy roncsnak néz ki, amikor nem a színpadon van, de ha feltolják oda életre kel, és rá sem ismerni, megint ő lesz a sötétség fejedelme.

ozzy-thenandnow.jpg

Ozzy a '80-as évek stílusában, és napjainkban

Whitesnake

David Coverdale bandájaa hair metal esszenciáját hordozza minden mozzanatában, abból is a nagyon beleélős, érzelgős fajtát, aminek tulajdonképpen csak akkoriban volt létjogosultsága. Ettő lfüggetlenül az óriási hajzattal rendelkező fazonok máig folytatják (nyilván kicsit más felállásban), és kiadtak egy rakat albumot...de minek (és most nem kérek elnézést a Whitesnake rajongóktól).

whitesnake.jpg

A hajak, a szoli, a szájfény!

whitesnake-2014.jpg

Ráncok és új tagok mostanában

Poison

Ha a Whitesanke-nél nem lett volna elég a szájfény, akkor a Poisontól kaptok még egy adaggal. Sőt, itt aztán van smink meg feszes ruhák bőven, hiszen ők a hair metal glam vonalát képviselték nagy erőkkel. Ennyi csókos szájat egy több emeletes klasszik metál szinpadon talán nem is lehetett látni. Azt hinné az ember, hogy ez a műfaj nem volt képes túlélni a '80-as évek után, de kicsit alakítottak magukon és máig fennmaradtak, és elég jól meg is élnek belőle. Bret Michaels arcán pedig szerintem a plasztikai sebészek is alakítottak egy sort...

poison.jpg

A Poison egykor

poison-2015.jpg

És ma....nem biztos, hogy erőltetni kéne ezeket a frizurákat.

bretmichaels-thenandnow.jpg

Bret Michales - Gyanús az az arcfeltöltés!

Twisted Sister

Bár a Twisted Sisternek tulajdonképpen kettő darab slágere volt, az I Wanna Rock és a We're Not Gonna Take It (és azokat is baromi könnyű összekeverni), azért annyira viccesen néztek ki a '80-as években, hogy kíváncsi voltam arra, vajon hogy festenek most. Szerencsére finomodtak egy kicsit, bár Dee Snider nem lett szebb. Egyébkén kisebb kihagyások és tagcserék után most is turnéznak, csak nem azokban a ciki dresszekben teszik már ezt, mint egykoron.

twisted-sister.jpg

Mondtam, hogy nagyon viccesek voltak

twisted-sister-2014.jpg

És mondtam, hogy nem lett szebb

Skid Row

A zenekar, aminek az énekesét Sebastian Bach-nak hívták. Megőrülsz, de igaz volt, ráadásul a Skid Row is képes volt legalább úgy felöltözni, mint a Poison. Ez már nagyon a hair metal tündöklésének a vége, és igazán sikeresen ők is csak a kilencvenes évek közepéig bírták, amikor Bach-ot kirúgták a zenekarból. Nyilván ma is úgy gondolják, hogy zenélniük kell, míg az erejük bírja, csak jelenleg éppen Johnny Solingerrel.

skidrow.jpg

A Skid Row fénykorában

skidrow-2015.jpg

És a Skid Row ma

sebastian-bach-thenandnow.jpg

Sebastian Bach. Nem kell többet mondanom.

A Skid Row-val a végéhez is értünk. Lehetne még folytatni a sort olyan dolgokkal, mint az Extreme, vagy a borzasztóan nyálas Nelson, esetleg a Warrant, a W.A.S.P., a Journey és még sorolatnám... vagy el lehetene indulni keményebb irányba is. Viszont szerintem így, ebben a formában minden részlete érintve van a '80-as évek népszerű rockzenéjének és ez volt a cél. Hogy van-e tanulság? Talán az, hogy a '80-as évek rockerei jelentős mennyiségű hajfestéket vásárolnak fel napjainkban, és képtelenek abbahagyni a rocksztárásgot. Van, amikor ez ciki, máskor meg inkább örülünk neki. És mivel a poszt írásakor nyilván csak ilyen zenéket hallgattam (amiket valamiért nagyon tudok imádni), zárástként jöjjöj egy playlist a korszak legnagyobb slágereiből (amibe azért olyan dolgok is belekerültek, amik fent kimaradtak). Bőrnacit fellőni, sérót tupírozni, atlétákat szétszaggatni!

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr607150547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Globetrotter2014 2015.02.12. 18:27:47

Én azért Peter Gabrielen is elcsodlákoztam...

Crom77 2015.02.12. 18:35:43

Jó cikk! De egy bazi nagy hiányosságra muszáj felhívnom a figyelmet. Egy ilyen felsorolásból a Europe-ot kihagyni...nem mondom hogy bűn, de véteknek simán az. :-)

Tökönrúgott Feleségek 2015.02.12. 19:13:12

mondjuk a KISS-nél a "régi" '80-as évekbéli képeken két új tag, Eric Carr és Bruce Kulick látható, míg az újon a két eredeti tag Peter Criss és Ace Frehley. így eléggé érdekes az összehasonlítás... kissé inverz :)

Tökönrúgott Feleségek 2015.02.12. 19:17:51

@Globetrotter2014: Mike Rutherfordon és Tony Banks-en csak azért nem tudunk elcsodálkozni, mert mostanában nem nagyon látjuk őket. de azért ízlelgessük Phil Collinsot is :)

glammi76 2015.02.12. 19:18:32

Tommy Lee volt a legnagyobb krály.

spinat 2015.02.12. 19:34:59

Metallica miért mardt ki?

crazyfish 2015.02.12. 19:52:17

Most vagy glamrock listának kéne lennie, mert Judas Priest kivételével (heavy metal banda, a legnagyobbak közül) mind pinametált játszanak, a def leppardot (:D) nem tartom rock együttesnek, egy fos, mint ahogy a hooligans se rock együttes, hanem valami tetovált popcsapat...

A Metallica azért maradt ki mert a trash metal istenei és vicces lenne ebbe a felsorolásba...:))

Kicsit pontosabban kellene cikket írni...mert ez egy katyvasz..

glammi76 2015.02.12. 20:20:06

@crazyfish: Azt mosndjuk én sem értem a Judas mit keres itt..A Hooligan-t meg haygjuk,Endi Tommy Lee próba utánzása szánalmas.Pont tegnap hallgattam meg az Ördög vagy A ngyal albumot(még Dance néven)hát óriási a különbség...

Ettől függetlenül én köszönöm a cikket mert én pont ezen a 3 zenekaron(Crüe Poison Guns)"nőttem fel" és a válogatás is szuper volt.

paráznabillegető 2015.02.12. 20:23:56

jó.
ozzy ugyan kilóg a listából, de ő egy isten, na, mindenből kilóg, nincsen rá kategória.
ugly kid joe? pokolgép, akela?
manowar???

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.02.12. 20:35:32

Metallica, Iron Maiden, ilyesmi?

Szelid sunmalac 2015.02.12. 20:39:15

Kis eltvelyedes van. Epp novemberben voltam Alice Cooper koncerten, es regen lattam ekkora show-t. A kozonseg vegyes volt, felig toltotte meg a termet, de a csoka vegigenekelt ket es fel orat, vagy tizenketszer atoltozott, volt lefejezes, ostor, kigyo, minden, ami kell. Persze, kicsit lassabban mozog, de ha nem az elso sorban allsz, meg nem mondod, hogy nem a fiatal Alice-t latod. Hatalmas az oreg!

crazyfish 2015.02.12. 20:43:59

@glammi76: Nincs is azzal baj...a rock mint kategória elég tág, lehet vitatkozni, ki hova tartozik...

Hadrian77 2015.02.12. 21:05:03

Na ja, Lemmy bátyóék is beférhettek volna ennyi erővel. A Sebastian Bach meg csak művésznév, Sebastian Philip Bierk a csávó eredeti neve.

AlbaZen 2015.02.12. 21:09:54

Azért a Def Leppardnak nem csak Steve Clark elvesztése tett be, hanem Rick Allen bal karjának elvesztése is. Hihetetlen akaraterővel megtanult egy kézzel és két lábbal dobolni, ráadásul nem is akárhogyan!

hohó123 2015.02.12. 23:10:14

azért ezek a szerkók annyira ma sem cikik, a Steel Panther ugyanezt a stílust nyomja.igaz ők fiatalabbak.

csuvakka 2015.02.12. 23:14:00

Judas Priest, Def Leppard, Whitesnake, Poison, - nem tudom, de ezek nekem valahogy kimaradtak az életemből (lehet hogy nem véletlen), Twisted Sisterstől halottam ezt azt, nem hatott meg, ahogy a KISS se, nekem inkább popzenének tűnt mint rocknak. A többi rendben van.

Void Bunkoid 2015.02.13. 12:37:19

@hohó123: a vicc az, hogy a Steel Panther egyfelől egy tribute az egykori hajmetálőrület előtt, másrészt a műfaj paródiája is, viszont ők sokkal hitelesebben tudnak 1987-et csinálni két órára egy koncertteremben, mint a mára már megtokásodott egykori hajmetálsztárok :)))

spinat 2015.02.13. 13:41:40

a 80-as évek legnagyobb rockereiröl volt itt szó. Azért elég nagy a merítés. Úgyhogy metál Ica is idefért volna. Nem nagyobbak mint Ozzy. légkalapács korrekt banda volt, most is az. Whitesnake-ben is megfordult pár komolyabb zenész, akiket nem lehet a cicanadrágos szépfiúkkal együtt emlegetni.

elgigante70 2015.02.13. 14:34:09

a twisted sisterből a bal kettes csávó mindent visz! szerintem kifejezetten előnyére változott.

AlbaZen 2015.02.13. 15:01:18

A Metallica inkább trash metal volt a 80-as években, sőt, az első metal banda, aki a metalt mainstreammé tette. Soha nem glam-kodtak cicanaciban.

szabo.kata 2015.02.13. 16:02:22

@Szelid sunmalac: nem mondtam én azt, hogy már nem fasza az öreg a színpadon! ;)

szabo.kata 2015.02.13. 16:02:59

@Crom77: jó, jó, igazad van, de nem akartam már még egy babarúzsos bandát ide, na.

szabo.kata 2015.02.13. 16:03:49

@Tökönrúgott Feleségek: oké, na, de jól oda van írva, h már csak két eredeti tag van. így azért érthető sztem.

szabo.kata 2015.02.13. 16:04:36

@crazyfish: a bevezetőben teljesen pontosan ott van, miről is lesz itten szó. mainstream rock körkép, ennyi.

szabo.kata 2015.02.13. 16:05:49

@Hadrian77: nemmondod, hogy nem az az igazi neve, megőrülök!!

calambrito 2015.02.13. 21:22:46

@Hadrian77:
"A Sebastian Bach meg csak művésznév, Sebastian Philip Bierk a csávó eredeti neve."
És ezt miért volt fontos megemlíteni? (Pláne, hogy senki nem állította, hogy a Bach az igazi neve.) Ezzel az erővel megemlíthetnénk a felsoroltakból pl. Alice Coopert, Slash-t is.

GERI87 2015.02.14. 11:54:00

Jó hát ez egy szubjektív lista: ennyi erővel én meg azt kérdezem miért maradt ki a RATT?
Vagy a WASP?

@AlbaZen:

"A Metallica inkább trash metal volt a 80-as években, sőt, az első metal banda, aki a metalt mainstreammé tette."

A Thrash-t tette népszerűvé, sőt igazán csak 91 után lett az...a metált a glam/pop metál tette mainstream-é akárhogy is nézzük.
Elég annyi hogy a 80-as években simán csak 'Metal'-nak hívták.

Sandokohn - a maláj jiddis 2015.02.14. 12:01:32

Mi van a Helloween-nel? A korszak egyik meghatározó metálbandája volt. Hol marad Doro? Az Accept, valamint az Accept király szólókarriert befutott énekese,Udo? Iron Maiden? Metallica?
Alapzenekarok maradtak ki, nagyon összecsapott ez a poszt.

dhrbikes 2015.02.14. 13:54:45

Metallica talán azért nem került ide, mert ők nem nagyon változtak, Iron Maiden, meg Lemmy sem. Ezek nem voltak cicanadrágos csávók soha.

Zuzimama 2015.02.14. 17:17:29

Ha Doro akkor Lita Ford is érdekes lenne, de a Megadeth is mindenképpen.

Bafana 2015.02.14. 22:41:45

Doro, a régi szerelmem... Most már csak Doro néni :)
De nekem King Diamond hiányzik... Óriási figura.

Gerberus 2015.02.14. 22:57:38

Nekem ezek a dolgok már akkor is cikinek tűntek, de néhány jó dal valóban kikerült tőlük, pl. a Crazy Nights a KISS-től.

Tökönrúgott Feleségek 2015.02.15. 13:01:20

@Zuzimama: azért én Lee Aaronra is kiváncsi lennék, az (anno) helyes kis tevepatájával :)

Zuzimama 2015.02.15. 17:00:37

@Tökönrúgott Feleségek: hehehe, én annyira nem vagyok kíváncsi a tevepatákra. :D

Ellenben az akkori rock sztárok moose knuckle-t villantottak, nem is keveset. :)

www.deanjustisswheeler.com/images/mooseknuckle.jpg

Globetrotter2014 2015.02.15. 21:17:47

@Tökönrúgott Feleségek: Phil ugyanúgy néz ki mint 20 éve. Viszont Peter Gabriel lassan úgy néz ki mint Phil COllins 20 éve :)

RTSnip 2015.02.16. 13:15:56

..és a Scorpions miért maradt ki...?