charivari

10 Sade dal, amit csak imádni lehet

2015. május 10. - szabo.kata

Sade az egyik örök kedvencem, soha nem fogom megunni, mert mindig lenyűgöz az éneke, a dalai és a személyisége. A modellből pillanatok alatt énekesnővé váló Sade Adu és kultikus zenekara a '80-as évek elején kezdett diadalmenetébe, amit azóta sem hagytak abba. A neo-soulra épülő smooth-jazzes zenéjük olyan vonzó volt, hogy simán bekerült a pop vérkeringésbe és hamar milliók rajongtak értük, miközben az előbbi műfajok irányadói lettek.

Ugyan az énekesnő és az együttes eddig mindössze 6 albumot adott ki hosszú karrierje alatt, mindegyik kis remekmű, ezért nagyon örülök, hogy nem mentek bele a tömegtermelésbe. Sade egy nagyon megfontolt, bölcs énekesnő, aki magánéletét távol tartja a nyilvánosságtól, és képes 10 évre eltűnni, hogy a lányát nevelje. Olyan díva, aki csak azért szereti a rivaldafényt, mert így sokaknak átadhatja a művészetét, de mentes béna sztárallűröktől. Ráadásul elképesztően gyönyörű még most is, úgy tűnik, nem csak a dalai időtállók, hanem ő maga is. Nehéz volt csak 10 számot kiválasztani egy ilyen erős és mély érzelmekkel telipakolt életműből, de megkerestem a kedvenceimet. Ennek hatására pedig most azonnal venném a jegyet, ha végre újra turnézni indulna Sade és az ő zseniális zenekara.

sade-top-10-edit.jpg

 

Your Love is King (1984)

A szinte tökéletes debütáló Diamond Life albumról nem ám a Smooth Operator volt a legsikeresebb, hanem ez. Sőt, máig a Your Love is King Sade és zenekara legjobb helyezéseket elérő dala. Érthető teljesen, felesleges hozzányúlni.

 

Smooth Operator (1984)

Ez volt az utolsó kislemez a Diamond Life-ról, és azért nagyon fontos, mert Amerika ezzel ismerte meg az énekesnőt és a zenekart, az 5. helyig kúszott fel a Billboard Hot 100-on. Ezzel pedig elérte, hogy olyan 4 milliót adjanak el a lemezből az Egyesült Államokban. Nem is meglepő, hogy Sade nevéről a legtöbbeknek ez a dal ugrik be elsőre.

 

Sweetest Taboo (1985)

Mára Promise lemez vezető daláról van szó, ami egy tök jó játékos, mégis komoly témát feszegető szám. Nagyon bírom, hogy ebben tényleg minden benne van, amit a Sade-t, mint zenekart jellemzi.

 

Paradise (1988)

Szuper az a lüktetés, amit ez a dal okoz az elejétől a végéig. Nekem ez a kedvenc a Stronger Than Pride lemezről, bár sokaknak inkább a címadó szám jön be. Ez viszont élőben is izgi és táncolható.

 

Pearls (1992)

Egy nagyon megindító dal jön most a Love Deluxról, amiben Sade kiénekli, amit tud. Olyan erővel, hogy tényleg meghat. Pedig általában lágyan használja a hangját, de itt nagyon nem és ez elképesztően kell is ebbe számba. 

 

No Ordinary Love (1992)

Ez az egyik olyan dal, ami megmutatja Sade erős, érzelmes oldalát, amiben ugyan van sok fájdalom, de rengeteg akarat és ragaszkodás is ahhoz, aki fontos. Ez a vonal később, a Lovers Rocknál kerül elő jobban. Szeretem ez a számot, főleg élőben üt nagyot.

 

Somebody Already Broke My Heart (2000)

Legalább olyan erősen feltép egy csomó mindent belül, mint az előző, pedig első hallásra sokkal nyugodtabb dal. A Lovers Rock szerintem legjobb száma, amit mindenki megért, akinek közhelyesen szólva, de törték már össze a szívét és ezért fél egy komolyra forduló új kapcsolattól. Olyan zseni hangszeres megoldások vannak benne, hogy beleborzongok.

 

King of Sorrow (2000)

Elszomorodós, ahogyan azt a címéből is sejteni lehet, de olyan szép dallamos, hogy mindent megbocsát neki az ember. A klipje pedig szuper, Sade igazi dögös MILF benne, na.

 

By Your Side (2000)

Szerintem ez a zenekar legkedvesebb száma, éppen ezért el is üt egy kicsit a többitől. Jóval több benne a kortárs pop, mint ahogyan azt megszokhattuk, de itt ez nem is baj. Érződik rajta a 8 év nyugi a Love Deluxe után. Igazi összebújós szerelmes dal.

 

Soldier of Love (2010)

A hatodik, azonos című album húzódala, ami azért ezen kívül tartogat még pár finomságot (sokan a Diamond Life-hoz hasonlítják és legalább olyan sikere is volt). Nagyon felnőtt, nagyon tudatos, de mit is várhatott volna az ember egy 10 éves kihagyás után, mialatt Sade tulajdonképpen felnevelte a lányát. A Lovers Rock finom érzelmességét dinamizmus váltja, ami ebben a dalban kifejezetten érezhető.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr877440654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

petimegmondja 2015.05.11. 13:28:10

Számomra a Lovers' Rock a non plus ultra. Az egész album. Talán kicsit azért is, mert életem legboldogabb időszakához kötődik...

122sss 2015.05.11. 13:32:22

Halgassátok meg ezt is: Sade-Pearls (Timo Jahns remix) ritka hogy valaki ilyen jó remixet csináljon

campobaszo 2015.05.11. 16:03:03

Legközelebb 10 olyan számot válassz ki,ami nem jelent meg kislemezen,nem ismeri az egész világ,de mégis imádod.Izgalmasabb lesz.

szabo.kata 2015.05.11. 17:11:19

@petimegmondja: Nálam egyébként a Lovers Live DVD :)
süti beállítások módosítása