True Detective Sounds - A sorozat titkos összetevője

2015. június 21. - szabo.kata

Az HBO sorozatainak sosem volt baj a zenéjével, sőt. Példamutató, ahogyan a főcímek önálló életre tudnak kelni, ugyanakkor tökéletesen összefoglalják a szériák lényegét és hangulatát. Nem egyszer fordult elő, hogy egy-egy dal a sorozatok miatt lett önmagában is sláger, vagy ragadt meg a fejekben úgy, hogy arra senki nem számított. A True Detective, vagyis A törvény nevében című szériánál sincsen ez másképp, ám egy kicsit eltér a koncepció a mostanában megszokottól. A sorozat zenéjéért felelős T-Bone Burnett egyszerre játszik nagyszerűen a 'fontos csönddel' és sötét, bluesos dallamokkal, és túlzások helyett inkább csak néhány tökéletesen kiválasztott pont alá illeszt be egy-egy olyan dalt, amiről úgy érezzük, oda szánták. Így teremt meg egy fontos plusz összetevőt, amitől a történet még hatásosabb lesz. Utánanéztem, ki is ez a fickó, miről ismerhetjük, és azt is kiderítettem, hogyan dolgozik a Törvény nevében zenéjén, hogy olyan legyen, amilyen. Közben pedig természetesen felelevenítek pár igazán erős zenét az első évadból, hogy hangulatba rázódjunk a másodikra.

true-detective.jpg

Kicsoda T-Bone Burnett?

A nagyrészt amerikai rock & rollal, blues zenével és countryval foglalkozó zenész és producer akkor csöppent a szórakoztatóiparba, amikor Bob Dylan bandájában játszott a Rolling Thunder Revue alatt a '70-es években. Aztán ő maga is alapított egy zenekart The Alpha Band néven, majd a '80-as években már szólóban adott ki lemezeket. Ezt máig folytatja, és a kritikusok imádják, de nem lett soha milliókat kaszáló mainstream híresség. Legalábbis zenészként nem. Viszont produceri munkájával rendesen beírta a nevét a zenetörténetbe, hiszen hihetetlen tehetsége van ahhoz, hogy az éppen alkotói válságban lévő sztárokat összekaparja, másokból pedig egyszerűen kihozza a legjobbat. Olyan egyéniségekkel dolgozott együtt, mint Roy Orbison, Elvis Costello, Tony Bennett, Robert Plant vagy éppen Elton John - hogy csak párat említsek. Nem feltétlen csak producerkedik, hanem gyakran zenél is a sztárok mellett és dalokat is ír nekik, amiért több Grammyt is bezsebelt már.

t_bone_burnett_01.jpg

T-Bone Burnett

A sztárok mellett a filmesek is imádják, mert ahogy a zenészeknek, nekik is könnyen megtalálja a megfelelő hangot. Burnett van, hogy kifinomult ízlésének segítségével csak válogat egy-egy mozihoz, máskor ő szerzi a zenét is, vagy alakít át a célnak megfelelően már ismert dalokat. Hollywood igazi 'darlingja' a Coen fivéreknek köszönhetően lett, akiknek már 4 alkalommal dolgozott. Legnagyobb közös sikerük az Ó, testvér, merre visz az utad? című filmhez kapcsolódik, amiért Burnett 4 Grammyt is hazavitt, egy rakás más elismerés mellett. De ő intézte A nagy Lebowski, a Betörő az albérlőm és legutóbb a Llewyn Davis világa soundtrackjét is. Érdekesség, hogy az utóbbi éppen egy olyan folkzenészről szól, aki még Dylan sikerei előtt próbálkozott megmutatni tehetségét a műfajban.

t_bone_burnett_02.jpg

Burnett és a Coen testvérek

Persze Coenéken túl azért Burnett más filmzenékben is jeleskedett, Reese Witherspoon például külön köszönetet mondott neki, amikor átvette Oscar-díját June Carter szerepéért A nyughatatlanban. Szerinte ugyanis Burnettnek és a zenéjének a segítségével tudta igazán átérezni a counrty énekesnő helyzetét, életét és vágyait. A zenész végül 2010-ben saját Oscarját is megkapta az Őrült szívhez szerzett The Weary Kind című dalért. Ennek a filmnek nem is csak zenét szerzett, de producere is volt. Mostanában Az éhezők viadala zenéje miatt méltatták, de nagyszerű munkát végzett a Nashville című sorozatban is. Aztán jött a True Detective, az a kultsorozat, aminek felejtethetetlenné válásához ő is eléggé hozzájárult.

Így áll össze A törvény nevében zenéje

Először pár szót arról, mégis milyen A törvény nevében zenéje. Vagyis egyelőre csak az első évadé, mert a második még csak most jón. Az alapvetően sötét és baljós, ugyanakkor sokszor nagyon cinikus hangulatú sorozatnak elsőre természetesen a főcíme és annak zenéje tűnik fel. Ez bluesos, tökös és nagyon fülbemászó, sosincs kedvem eltekerni. Burnett a The Handsome Family, Far From Any Road című dalát választotta erre a célra, és kicsit a True Blood befutójára emlékeztet, de hát a környezet is hasonló. Egyébként már itt érződik, hogy miért Burnettre bízták a soundtracket, hiszen rengeteg köze van a déli műfajokhoz, és jól is működik bennük, ő volt az az ember, aki a legjobb dalokat megtalálhatta a történet alá. Ez pedig így is lett.

Miközben Hart és Cole nyomoz és saját démonaival is megküzd, Burnett zseniális ráérzéssel pakolja teli a sorozatot olyan számokkal, melyek nem csak aláfestik, de kihangsúlyozzák és még tovább is szövik a mondanivalót. Nem használ túl sok dalt, és háttérdallamokból is nagyon kevés van, inkább enged teret a csendnek, annak a nagyon fontos, hátborzongató csendnek, hogy utána egy tökéletes pillanatban elindulhasson egy szám. Egyszerre alkalmaz saját szerzeményeket, régebbi, kicsit áthangszerelt dalokat és eredeti formában meghagyott slágereket is, a végeredmény pedig egy finom blues-country-folk válogatás, megcsapva olykor keményebb rock & roll-lal. 

Burnett saját elmondása szerint is imádja a nyomozós filmeket és sorozatokat, így külön öröm volt a számára, hogy felkérték A törvény nevében zenéjének összeállítására. Már az első pillanatban megszerette a forgatókönyvet, a karaktereket és a párbeszédeket, így könnyen alakított ki kapcsolatot a projekttel és érzett rá a lényegre. Nem akart abba a hibába esni, hogy ugyanolyan dalokat használ, mint minden déli, misztikus témájú sorozatnál, így eltávolodott a louisianai mocsárzenétől és inkább olyan dalokat választott, mint Captain Beefhart Clear Spotja, a Grinderman Honey Beeje vagy Bo Diddley Bring it to Jerome-ja. Ugyanakkor saját zenét is komponált, amiben például Cassandra Wilson és Rhiannon Giddens is a segítségére volt, valamint Burnett elővette Swarmatron analóg szintijét is, hogy igazán ijesztő hangokat állítson elő. Nem vett mintát más detektív-sztorik soundtrackjeiből, inkább ment a saját feje után.

Burnett a munka során belemászik a karakterek fejébe és egyrészt elképzeli, mi zajlik odabent, ugyanakkor azt is megpróbálja kitalálni, milyen zenét hallgatna például nyomozó, amikor régi gyilkosságok képei böngészi. A kettőből áll össze az, milyen dal illik az egyes szituációk alá. Ez pedig a második évad során sem fog változni, hiszen Burnett szerezte a zenét ismét. A helyszín Los Angeles és a szereplőkkel együtt a történet is új, így valószínűleg hasonló hangulatú, de egészen más számokra kell számítanunk. Egy interjúban a zenész azt mondta, hogy erősebb karaktereket kapunk (ha ez még egyáltalán lehetséges) és ezekhez hangsúlyosabb zene is jár, így vélhetően kevesebb lesz a csend és a sejtelmesség. A mocsárvilágból átmegyünk a sivatagba, és a vibráló nagyvárosba, amihez lüktető, sokkal elektronikusabb zenét tervezett, így búcsút kell inteni a blues vonalnak. Persze azért marad gitár itt is, ahogyan azt a trailerben is hallani (ebben a dalban egyébként Lera Lynn-nel és Rosanne Cash-sel dolgozott). Egyébként Burnett azt is elárulta titokzatosan, hogy a saját zenéknek fontos szerepe lesz a történetben, így érdemes figyelni. Már alig várom!

Még több sorozatzenére vágysz? Akkor nézd meg ezt a posztot is!

Forrás: Entertainment Weekly, Mother Jones, Telegraph

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr77562034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ignore all 2015.06.22. 10:36:48

Most hogy így írjátok, tényleg jól össze van rakva.. Amikor nézem nem is tűnik fel, de tényleg játszanak az érzelmekkel a zenével is :D
A második széria első részét már meg lehet nézni az HBO GO-n online, előfizu nélkül is glurl.co/TD2GO , szóval már a zenékről is több kiderül.