Így szerette az italokat Ernest Hemingway

2015. július 21. - szabo.kata

Hemingwaynek nem csak a könyvei lenyűgözőek, hanem kalandos élete is, amiben rengeteg része volt a harcoknak, az italoknak, a nőknek...no meg a balhéknak is. Az író köztudottan nem vetette meg az alkoholt, sőt, igazán szeretett mámoros lenni "nem a pozitív értelemben, hanem berúgva lenni annyira, hogy teljesen gondtalannak érezze magát" (így magyarázta A nap is felkel című könyvében). Kedvteléséről legalább annyit szónokolt, mint a szerelemről vagy a bátorságáról, így sok írásos utalás maradt fenn kedvenc italairól és alkoholizálási szokásairól. Ezekből szemezgetek most, és közben még az is kiderül, hogy az író valóban akkora italhuszár volt-e, mint ahogyan azt a közbeszéd állítja róla.

hemingway-1.jpg

Imádta a koktélokat, de az örök kedvence a Martini Dry volt

Hemingway utazásai során mindig a helyi italokat és azok körül is különösen a koktélokat részesítette előnyben. Így nem egyszer fordult elő az, hogy főhősei (akik azért szintén nem vetették meg az alkoholt) azt az italt preferálták, ami abban az országban megszokott volt, ahol éppen tartózkodott. Ettől függetlenül viszont az örök favoritja a száraz Martini koktél maradt, ami szintén gyakran előkerült a regényeiben. A Búcsú a fegyverektől oldalain például Frederic Henry azt mondja az italról, hogy ettől érzi magát kulturáltnak.

A sok tévhittel ellentétben tehát egyáltalán nem a mojitót itta legszívesebben, ezt csak a havannai La Bodeguita del Medio nevű bár találta ki, hogy fellendítse az üzletet. A tökéletes csalás érdekében még egy kamu levelet is kitettek a falra Hemingwaytől, amiben az italt méltatja. Papa cukorbeteg volt, és amikor Kubában élt, biztosan ivott néha mojitót, de csak elvétve. Daiquirit viszont fogyasztott dögivel, az El Floriditában például El Papa Doblénak nevezték az a változatot, amit imádott. Állítólag ebből 12-t is képes volt meginni egy kocsmázás alatt.

Csak jéghidegen!

Az író egy levelében azt írta a kiadójának, hogy megtalálta a tökéletes megoldást arra, hogyan készíthető el a világ leghidegebb Martinije. Ehhez a teniszlabdák hengeres dobozában gyártott vastag jégrudakat és azokkal keverte be az italt. Mellé a poharat és a spanyol koktélhagymát is fagyasztotta, így a végeredmény elmondása szerint olyan jeges lett, hogy a pohár széléhez hozzáfagyott az ember keze.

hemingway-2.jpg

Soha nem dolgozott úgy, hogy ivott volna

A rengeteg legendával ellentétben Hemingway nem egy rakás Martinival indította a napját, hogy bele tudjon vágni a munkába. Egy interjúban ezt ki is kérte magának és konkrétan őrültségnek nevezte azt a tényt, hogy valaki berúgva dolgozzon. "William Faulkner persze néha megteszi, de mindig meg tudom mondani, melyik oldalnál döntötte be az első poharat." Hemingway egy Ivan Kashkinnek írott levelében egyszer pontosan kifejtette, miért szereti annyira az alkoholt, ám ebben is kijelentette, hogy két olyan eset van, amikor az ital nem működik: amikor dolgozol és amikor harcolsz.

Nem ő találta fel a Bloody Maryt, de volt egy tuti receptje

Szintén legenda kering arról, hogy Hemingway találta fel, vagyis inkább miatta készítették az első Bloody Maryt. Amikor ugyanis Párizsban élt és betegsége miatt orvosa eltiltotta az alkoholtól, a felesége, Mary nagyon ügyelt arra, hogy ezt be is tartsa. A Ritzben azonban egy pultos állítólag kevert neki egy paradicsomos-vodkás-fűszeres italt, amiben nem lehetett kiszagolni az alkoholt és Bloody Marynek keresztelték. A legendát azóta számtalan információ cáfolja, de azért Hemingway papírra vetett egy saját változatot a receptből: "Fogj egy hatalmas kancsót (mert Bloody Maryből nem éri meg keveset csinálni)  és töltsd meg annyi jéggel, amennyit elbír. Ezután önts bele fél liter jó orosz vodkát és ugyanennyi hűvös paradicsomlevet. Ehhez adj egy evőkanál Worcestershire szószt és kavard meg az egészet. Jöhet egy kis zellersó, cayenne bors és fekete bors és egy újabb nagy keverés. Ha kóstolás után túl etős lenne, mehet bele még paradicsomlé, ha viszont nincs elég tekintélye, dönts bele még vodkát."

hemingway-3.jpg

A Death in the Afternoon koktél viszont már nagyon is az ő gyermeke

A híres regényről elnevezett koktélt már tényleg Hemingway találta ki és egyszerűen csak Hemingwaynek vagy Hemingway Champagne-nek is hívják. A recept egy 1935-ös koktélkönyvben jelent meg, és így szól: "önts egy felesnyi abszintot egy pezsgőspohárba, majd adj hozzá annyi pezsgőt, hogy fehér legyen az ital színe. Ezután igyál meg belőle lassacskán hármat vagy ötöt a hatás kedvéért." Elvileg feltalált még egy Death in the Gulf Stream nevű koktélt is, ám ezt soha nem tudták bizonyítani.

Horgászáshoz a sört szerette

Hemingway azt mondta, hogy semmi más nem tud olyan jól esni egy nagy hal kifogása után, mint egy Ballentine Ale"Ha valami nagyon sokat kivesz belőled, ez az ital visszaadja az energiát. Mindig van a hajón behűtve, és elképesztő dolog belekóstolni, miután nagyon gyorsan kellett kirángatnod egy hatalmas halat, amit a cápák is elfogadtak volna vacsorának."

hemingway-4.jpg

Azért a vermutot sem vetette meg

Bár a Martinit szárazon szerette, azért nagyon tudott annak örülni, hogy amikor az első világháborús sebeiből gyógyult, a barátai csempésztek be neki a kórházba vermutot. Ismerős a sztori? Bizony, a Búcsú a fegyverektől főhőse is pont így kapja kezelése mellé az italt a haveroktól. Egyébként Hemingway Pilar nevű hajóján mindig volt egy üveg Vermouth Panache bekeverve, ami a Martini mellett az egyik legnagyobb kedvence lett.

Rengeteget utazott, de mindig a bárpultnál volt otthon

Hemingway kalandos élete során rengeteg helyen megfordult a világban, számtalan veszélyes helyzetbe került, miközben rengeteg országot és népet megismert. Ezalatt pedig rájött, hogy nem a történelmi látványosságok, templomok és emlékművek a legfontosabb úti célok egy idegen országban. "Ha meg akarod ismerni a helyiek kultúráját, tölts el egy estét a kocsmáikban". Teljesen igaza van.

hemingway-5.jpg

Ha még több italos sztorira vagytok kíváncsiak Hemingwayről, érdemes elolvasni Philip Greene, To Have and Have Another című könyvét, ahonnan a legtöbb fenti infó is származik.

További források: FoodRepublic, Supercompressor, HuffPost

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr117645336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.