Te mit hallgatnál az űrben?

2015. október 27. - szabo.kata

Scott Kelly több mint 200 napja van az űrben és ezzel ő lett az az amerikai állampolgár, aki eddig a leghosszabb időt töltötte a csillagok között. Az űrhajós szerint a zenének elképesztően fontos szerepe van abban, hogy jól érezze magát az űrállomáson és most megosztotta a nagyvilággal azt a playlistet is, ami az általa leggyakrabban hallgatott dalokat tartalmazza. Zenék egyenesen az űrből!

zeneazurbol.jpeg

Kelly egy teljes évet tölt majd el a nemzetközi űrálomáson, és mivel kitűzött céljához egyre közelebb van, összegyűjtötte egy playlistbe azokat a számokat, melyeket eddig a legtöbbet hallgatott fent és melyek a legjobban kifejezik számára azt, amit szolgálata közben átél. Sőt, hozzá is tesznek az élményhez. Kelly szerint ugyanis nagyon fontos a zenehallgatás minden űrhajós számára és később is hasznos lesz majd, ha hosszabb űrtúrákra indulnak az emberek. Egyszerre megnyugtat és inspirál, közelebb hozza az otthont és az ismerős érzéseket.

Elmondása szerint az űrállomáson gyakran szól a zene a közösségi terekben, munka közben is, ám ő sokszor hallgatja kedvenceit akkor is, amikor egyedül van. Olyankor egy kávéval a kezében fellebeg a kupolába és csak nézi az alattuk elhaladó Földet. Zseniális dolog lehet. Majd egy év alatt természetesen rengeteg számot meghallgatott, ám 28 olyan dal van, melyek igazán meghatározóak számára ebből az időszakból. Ezekből állított össze egy listát a Spotify számára, amit alább bárki meghallgathat. Szerteágazó zenei ízlése miatt sokféle stílus keveredik, és azt mondja, van, amelyiket emlékek hoztak elő, más dalokat egyszerűen csak imád hallgatni közülük. Kelly kiemelte, hogy a sorrend nagyon lényeges, ezzel képezi le ugyanis a fent töltött idejét, ami lassan a végéhez közeledik.

Én nagyon köszönöm az ő tapasztalatait és biztos vagyok benne, hogy hozzá hasonlóan űrhajóskén én is akkor hallgatnék zenét fent, amikor csak tudok...hiszen még 5 percet metrózni is borzasztó zene nélkül a fülben. Ti milyen számokat vinnétek magatokkal az űrbe?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr628026496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocko- 2015.12.24. 14:07:18

interstellar theme, Also sprach Zarathustra, Space Manoeuvres - Stage One, Tom Dissevelt & Kid Baltan - Song of the Second Moon.