Így néz ki most a kislány a Nirvana utolsó klipjéből

2016. február 15. - szabo.kata

A Nirvana utolsó klipjét a Heart Shaped Box című dalhoz 1993-ban rögzítették, és fontos szerepet kapott benne egy akkor 6 éves kislány is. Dave Grohl most, 23 évvel később találkozott vele, és történelmi pillanatnak nevezte a nagy eseményt.

heartshaped.jpg

A hatéves Kelsey Rohr egy igazi belevaló kislány volt, amikor kiválasztották a Heart Shaped Box klipjéhez, amit Anton Corbijn rendezett. Az egyébként nagyon jellegzetes és emiatt emlékezetes klip teli volt szimbólumokkal, melyek közül az egyik maga Kelsey volt, akit egy a Ku Klux Klan tagjai által hordott leplet idéző jelmezbe bújtattak. A kislány akkor még nem is tudta, hogy az egyetemes videoklip-történelem (mert nyilván létezik ilyen) egyik kultikus darabjában kapta meg az egyik főszerepet, ahogyan azt sem láthatta előre, hogy ez lesz a Nirvana utolsó videója. Szóval több szempontból is egy jelentős alkotásba csöppent bele, amit aztán egy rakás díjjal jutalmaztak.

Azóta persze eltelt 23 év, Kelsey ma már 29 éves, ám még mindig emlékszik a klip forgatására, ami inkább játéknak fogott fel. Emlékeit pedig most egy váratlan esemény még erősebben hozta felszínre: találkozott Dave Grohllal, akivel egy közös fotót is készítettek, ami ott díszeleg természetesen a lány Instagram profilján. Ritkán vannak a blogon ilyen rövid hírek, de ez a sztori és a fotó olyan kedves, hogy helyet kellett adnom neki,.

Eközben egyénként Courtney Love és Krist Novoselic Justin Bieberrel haverkodott a New York-i divathéten, csak, hogy a Nirvana univerzum történéseinél maradjunk. Bár egy ilyen találkozó lényegesen furcsább, mint az előbbi. 

Such a gentleman @justinbieber @yvessaintlaurent Krist Novoselic #ysl #hedislimane #saintlaurent ❤ ❤ #beiber #squadgoals

Courtney Love Cobain (@courtneylove) által közzétett fénykép,

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr448393508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.