Így lett a Seven Nation Army a legismertebb focihimnusz

2016. június 28. - szabo.kata

"Lennék Náksi Attila év végén az Artisjusnál" - írta egy haverom nagyon találóan a minap a Facebookon. A Soho Party majd 20 éves partislágere, Az éjjel nem érhet véget ugyanis akkorát megy a foci Eb alatt, hogy arra hőskorában nem volt példa. De nem ez az első alkalom, hogy a focidrukkerek olyan dallal kezdenek szurkolni, melynek a világon semmi köze a labdarúgáshoz. A The White Stripes Seven Nation Army-ja a legjobb példa erre, ami gerilla módon vált a stadionok himnuszává. De hogyan is hódította meg a sportvilágot Jack White szerzeménye? Felgöngyölítettem a rejtélyt.

couldntholdme.jpg

Olaszországból Belgiumba, majd vissza

A legtöbben azt a sztorit ismerik, hogy az olaszok fertőzték meg vele a világot a 2006-os vb alatt. Pedig a legenda szerint a kiindulópontot ugyan Milánóban kell keresni, de a Club Brugge drukkereinél, akik az AC Milan elleni meccsre készülve kezdtek erre a dalra melegíteni a kocsmában. Egészen pontosan 2003-ban történt mindez, nem sokkal azután, hogy a dal már kifutott az alternatív slágerlistákról. A szurkolók a rádióban hallották meg a Seven Nation Army-t, felhangosították és átvették a húzódallamot. Nem sokkal később a San Siro stadionban már ezt kántálták biztatásul a csapatuknak, ami 1-0-ra meg is verte a Milánt, így örömmámorukban távozva ezt választották új himnuszuknak.

Három évvel később, 2006 februárjában a Brugge otthon látta vendégül az A.S. Roma csapatát egy bajnokin, ahol az olaszok győztek. A szurkolóiknak annyira megtetszett a belgák "hooo-ho-ho-ho-ho-hoooo-hooo" dalolása, hogy egyből át kellett venniük, és vitték magukkal vissza olaszba. Francesco Totti később egy interjúban azt ezt mesélte egy holland lapnak:

"Korábban soha nem hallottam a dalt, de onnantól kezdve nem tudtam kiverni a fejemből. Elképesztően szólt a tömegben és teljesen odáig lettem érte. Meccs után vettem is egy The White Stripes albumot"

Az olaszoknál aztán ez lett a 'Po po po po po poooo pooo' dal, ami megfertőzte a helyi stadionokat annyira, hogy mire a válogatott elkezdett júniusban a vb-n menetelni Németországban, már ez volt a nem hivatalos himnuszuk. A drukkerek ezzel szerenádoztak Tottinak például a Ghána elleni győzelem után, de a világbajnoki cím megszerzését követően is erre ment a fiesta Róma utcáin. Otthon, amikor a válogatott hősei, Materazzi és Del Piero felmentek a színpadra egy Rolling Stones koncerten Milánóban, a közönség együtt zengte velük a számot. 

Anglia, az USA és a világ

A vb elég nagy publicitást hozott a Seven Nation Army leghangzatosabb részének, így nem kellett sok ahhoz, hogy az angol bajnokságban is szépen megvesse a lábát, miközben más európai ligák rangadóin is újra meg újra elővették. Legtöbbször akkor használják, ha valaki gólt lő, bár sokszor még ilyen indok sem szükséges hozzá, az pedig már teljesen elfeledett dolog, hogy mi is a dallam eredetije.

Az Egyesül Államokba is eljutott még 2006-ban a főiskolai focin keresztül. A Penn State University csapatát buzdították vele, miután a helyi kommunikációs igazgató, Guido D'Elia kitalálta, hogy ez mindenkinek jó lesz. Ma már többek között a kosármeccsek és a nagy profi focicsaptok mérkőzésein is hallani, olyan jól bevált szüneti nóták mellett, mint a Hells Bells vagy a Welcome to the Jungle

A Seven Nation Army, vagy legalábbis a 'po po po po po pooo pooo' kivonata most is büntet a foci Eb-n, hiszen nem is lehet már meccs nélküle (akkor sem, ha már a fülünkön jön ki). De miért imádják ezt a szurkolók sokkal jobban, mint bármi mást? Miért tudott örök klasszikusokat maga mögé utasítani, konkrétan a világ bármely országában, ilyen valószerűtlenül egy indie dal? Mert baromi egyszerű és fülbemászó. És a vezető dallama pont olyan, amit bárki tud hangosan kántálni, amire sporteseményeken a legnagyobb szükség van. Ráadásul nagyon könnyen lehet rá költeni kitalált szurkolói szövegeket. Népdal lett, amit szájról-szájra adnak tovább.

De mit szól ehhez Jack White?

Jack White egy soundcheck során írta meg a dal alapját ausztrál turnéjuk során 2002-ben, egy évvel később sláger lett, aztán meg Grammyt is hozott a The White Stripesnak. White alapvetően nem szokta szeretni, ha szerzeményeit bárhol is felhasználják, ám az olaszok rajongása 2006-ban őt is lenyűgözte és meghatotta. Így nyilatkozott, amikor hozzá is eljutott a dal újkeletű népszerűsége:

"Nagyon megtisztelő, hogy az olaszok sajátjukká tették ezt a dal. Nincs szebb annál, mint amikor az emberek felemelnek egy dallamot és megengedik, hogy a népzene csarnokába lépjen. Dalszerzőként ez egy olyan dolog, amit lehetetlen tervezni. Főleg a mai modern időkben. Imádom, hogy a legtöbb embernek aki kántálja, fogalma nincsen róla, mi is ez. Ez az igazi népzene!"

Szóval szerette ezt a jelenséget, és miért is ne szeretné? Tényleg csinált valami olyat, ami már valószínűleg örökérvényű marad a meccseken és más sporteseményeken. Hogy lesz-e itthon ilyen diadalmenete Az éjjel nem érhet véget című csodának, vagy megunjuk hamar, azt nem tudom. De ha abból indulunk ki, hogy boldog fociemlékek fűződnek hozzá, akkor van esély rá, hogy ez is marad a lelátókon.

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr598850490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocko- 2016.06.28. 23:11:53

úgy imádom, hogy egy rugóra jár az agyunk. :D bekészítettem az indexes oknyomozást, miután megláttam a címet, végül a végere beraktad. :D

amúgy igen, nekem is ez volt a sejtésem: könnyen megjegyezhető, ezért kapták fel.
szóval témához illően egy kellően epikus verzió: www.youtube.com/watch?v=sTlTxFio6DY

Rocko- 2017.01.06. 00:36:09

@Rocko-: most, hogy sorban próbálom elfogyasztani a felgyülemlett Charivari tartalmat, ugyanezt kommentálnám, Will Griggs on Fire!-ral kiegészítve.
www.youtube.com/watch?v=ELcmEv4pGJQ