Hangolódj a Chemical Brothersre ezzel a playlisttel

2016. augusztus 10. - szabo.kata

A Szigeten augusztus 10-én lép fel a legendás Chemical Brothers. Azoknak, akik pedig fanyalognának, hogy "már megint és minek", azoknak elárulom, hogy még mindig nagyon aktuálisak, menők és elég jó élő fellépéseket csinálnak, melyekbe jó időről időre újra belekóstolni. Összeraktam egy playlistet, amivel lehet hangolódni a bulijukra, de ezen kívül is bármikor elő lehet venni, egyáltalán nem csak nosztalgiából.

the-chemical-brothers-009.jpg

Gyorstalpaló azoknak, akik nem tudnák

A The Chemical Brothers duó 1991-ben alakult Manchesterbem és eredetileg The Dust Brothersnek hívták magukat, ám ezen változtatniuk kellett, hiszen futott már ilyen néven egy amerikai zenekar. A srácok olyan együttesek mellett lettek naggyá, mint a The Crystal Method vagy a Prodigy és nem érdemes megfeledkezni Fatboy Slimről sem, akivel szintén párhuzamba lehet őket állítani és sok daluk hangulatai is nagyon passzol egymáshoz.

A Chemical Brothers a big beatet tette naggyá, de mégsem lettek az évek során halál unalmasak, inkább mindig meg tudtak újulni úgy, hogy közben annyira rettenetesen nem alkalmazkodtak az aktuális trendekhez sem, inkább keresték saját hangjukat. A klisés összefoglalás helyett azonban felhívnám még a figyelmet arra, hogy az olyan szuper slágerek, mint a Hey Boy, Hey Girl, a Galvanize, a Let Forever Be, vagy a Do It Again mellett a filmek világába is rendesen elkalandoztak. Olyan filmekhez szereztek zenét, mint a Fekete hattyú, vagy a Hanna - Gyilkos természet. Ez egyébként egyáltalán nem állt távol tőlük soha, hiszen zenéjüket korábban is könnyen lehetett filmekhez csatolni, klipjeik pedig mindig igazi különlegességeknek számítottak. A Let Forever Be videóját például a maga idejében imádta, alig vártam mindig, hogy ez jöjjön az MTV-n.

Szóval akinek egy kis hangolódásra van szüksége a brit DJ-k bulijához, indítsa el az alábbi listát, de azoknak is jól jöhet ez, akik csak simán felidéznék tőlük kedvenceiket.

 Ha tetszett a bejegyzés, akkor pedig kövesd a blogot a Facebookon, így nem maradsz le semmiről!

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr3310115896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocko- 2017.01.19. 00:18:15

egy edzőterem fölött lakok. heti egyszer megy a Hey Boy Hey Girl vagy az Elektrobank.
mondjuk az ő lejátszási listájuk is megérne egy posztot. :D