Rihannával dudorgásban - ilyen volt az énekesnő Szigetes koncertje

2016. augusztus 12. - szabo.kata

Az idei Sziget nulladik napján ki kellett tenni a megtelt táblát, egy olyan előadó érkezett ugyanis a nagyszínpadra, aki jelenleg a popzene egyik legfényesebb csillaga. Rihannára tényleg mindenki kíváncsi volt, olyan adu a neve, amivel nem is volt kéltség, hogy össze lehet hozni a teltházat egy csütörtöki napon is. Nyilván ennek megvannak a hátrányai, hiszen össznépi veretéssé alakul a Sziget, és nem csak a klasszikus fesztiválozók sodródnak egymás mellett. Ugyanakkor hatalmasak az elvárások egy olyan énekesnővel szemben, akinek 90 ezer ember csápol a küzdőtéren. Hogy tudta-e ezeket teljesíteni? Mindjárt elmondom, hogyan láttam.

13651820_153712068398011_1110560025_n.jpg

Ha a koncertet nagyon röviden akarnám összefoglalni, akkor a fenti képet mutatnám meg, mert abban minden benne van. Ha egy kicsit hosszabban, akkor pedig az annyi lenne, hogy: RiRi telipakolta a baszatáskát, bulizott egyet a színpadon, ahogy neki jólesett, majd lesétált. És egyébként tényleg ez történt, tette mindezt nyilván azokra a dalokra, amiket repertoárjából a legjobban bír, mindegyikből pont annyit előszedve, amennyi neki tetszett. Rázta kicsit a seggét, dobálta a haját, flörtölgetett a táncosaival, megénekeltette néha a közönséget, és bumm, vége. Az Anti turné tulajdonképpen erről szól: hogy Rihanna RiRi legyen a színpadon, ne kerteljen semmit, csak érezze jól magát, amiért még baromi sok pénzt is kap.

Viszont veszélyes üzem ez, mert pont egy ilyen koncerttel lehet elérni a közönség nagyjából háromnegyedénél, hogy kiakadjon, és ne értse, miért nem egy olyan giga lenyűgöző show-t kapott, mint amit mondjuk Beyoncétól lát a koncertvideókon. És miért egy kicsit szétesett partikirálylány vonaglását kell néznie, aki nagyjából úgy énekel, mintha azt a fürdőszobában tenné, közönség nélkül. Hakniból. Közben meg ott az a kis negyed, amelyikbe én is tartoztam, akit csak elkapott a cirkusz és vitt magával a végéig. Pláne, mert olyan emberek voltak körülöttem, akik Rihanna helyett is csapták a bulit rendesen. Ami valljuk be: pont egy ilyen koncerten rengeteget számít.

ririke.gif

Pofátlanság egyébként egy ilyen hangulatra felhúzott koncerttel kiállni, súlyos százmilliókért? Persze, hogy az. De aki csak egy picit is utánajárt, mit várhat ettől az estétől, az pontosan tudta, hogy ez lesz. Nem volt benne meglepetés. Házibuli Attilával, amiért ha vérbeli Rihanna rajongó lennék, baromi pipa lettem volna. De ez nem a rajongóknak szólt, ez egy fesztivál fellépés a kötelezővel, ami nem is akart annál több lenni.

Ha tetszett a bejegyzés, akkor pedig kövesd a blogot a Facebookon, így nem maradsz le semmiről!

Fotó: Dudás tamás

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr3010406324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

röf 2016.08.12. 20:29:37

Az rendben van, hogy ezt tudtad előre.
No de miért nem tegnapelőtt írtad meg?

Kelly és a szexi dög 2016.08.12. 21:36:26

Ez bizony így van! - mellesleg pénzszivattyú a fesztiválhoz kapcsolódva. Az a hülye, aki nem látta előre!

Dr.Démonmac1 2016.08.12. 22:46:37

Már azzal, hogy a "szigetre" került megszervezésre, teljesen egyértelmű volt, hogy nem lesz jó. - komolytalan egy hely.