charivari

Fájni fog: ezek a popdalok már mind 10 évesek!

2017. január 05. - szabo.kata

Nyilván egy listamániás zenebloggernek mi jut eszébe év elején? Megnézni, micsoda dalok meg albumok lettek 30, 20, vagy éppen 10 évesek idén. És mivel a felsorolásból a 10 éves dolgok fájtak a legjobban azzal a felkiáltással, hogy _ó_te_jó_ég_ már ez is ennyire régen volt, nyilván azzal kezdek most, annak is a popzenei szeletével. Vissza is repülünk egy olyan korba, amikor Pitbull helyett még Akon szövegelt bele minden második popdalba, Timbalanddal akart dolgozni aki jót akart magának, Britney Spears pedig annyira szétcsúszott, hogy parókában vonaglott a rúdon. Éljen 2007!

50ff3fea15fab38756a36b5021c13473.jpg

Timbaland és holdudvara

2007-ben és környékén még Timbaland volt az a producer, akivel mindenki dolgozni akart, gyakorlatilag csak egy csettintéssel is képes volt változtatni a popzene szélirányán. Így nem meglepő, hogy az általa kialakított hangzás eléggé meghatározta akkoriban, mit töltöttünk le mp3-ban, vagy mi szólt az MTV-n és a rádiókban. A Justin Timberlake-nek összerakott (és elég jól sikerült) 2006-os FutureSex/LoveSounds album dalai még bőven rogyasztották 2007 slágerlistáit is, ahogy visszaköszöntek Nelly Furtado előző évi számai (szintén Timbaland közreműködésével). De Timbo már nem bízta a véletlenre a dolgot és saját lemezzel is kijött az évben, jól megtömve azt listavezető dalokkal.

Justin Timberlake - My Love 

Nelly Furtado - All Good Things 

Timbaland - Apologize feat OneRepublic

Timbaland - The Way I Are

50 Cent - Ayo Technology ft. Justin Timberlake

Poplányok

Eközben Jay-Z végleg rászabadította a világra Rihannát az Umbrella-nak köszönhetően és mindenki azt énekelte hogy ela-ela-ela-é-é, de a hiphop nagymestere saját albummal is jelentkezett. Persze ha r&b-ről van szó, akkor nem csak Rihannáról kell beszélnünk, hiszen Beyoncé még pörgette 2006-os B'Day lemezének dalait, és Alicia Keys is újra reflektorfényben volt. Fergie csak kezdett szólóban nyomulgatni, de Gwen Stefani már a második önálló lemezét hozta ki a harajuku lányokkal, Avril Lavigne pedig elvesztette magát valahol a deszkás kiscsaj, a pompomlány és a rocker bébi skizó háromszögében - de bejött neki a dolog, mert csak vették a legfrissebb lemezét, mint a cukrot. Ciara lett a tökös r&b csaj Missy Elliott istállójából, Leona Lewis a brit X Factor győzteseként vette be 2007-et...de tehetett bárki bármit, Amy Winehouse fölényesen leénekelt mindenkit a 2006 végén kihozott Back to Black dalaival. És hol volt Britney Spears? Nos, Britney Spears totál bemindenezve vonaglott parókában egy béna sztriptízbárban. 

Rihanna Umbrella

Beyoncé - Irreplacable

Alicia Keys - No One

Fergie - Glamourous

Gwen Stefani - Sweet Escape

Avril Lavigne - Girlfriend

Ciara - Like a Boy

Leona Lewis - Bleeding Love

Amy Winehouse - Back to Black

Britney Spears - Gimme More

És popfiúk (meg hiphop főnökök)

A 2006 végén újjáalakult Take That átrobogott Európán, meg a középkorú női szíveken, ahogyan Mika is az ő cirkuszával, de nem feledkezhetünk meg Akonról sem, aki mindenkit meg akart b*szni. És nem mellesleg tényleg minden második dalba beleénekelt akkoriban hivatásos Pitbullként. Jay-Z, Kanye West és Diddy is tolta a slágereket a hiphop színtérről, miközben a háttérben gyakran mozgatta Pharrell a szálakat, de volt szerencsére egy két olyan klasszikus amorózó is a popvilágban, aki áthasított minden könnycsatornát. James Bluntról meg Michale Bubléról beszélek, aki mára örök karácsonyi klasszikus lett. Nem kellett félteni a popzenekarokat sem, mert a Maroon 5 is görgette a szekerét egy eléggé felejthető lemezzel (de tökmindegy mit csináltak, mert Adam Levine-t úgyis sokat mutatta a tévé), vagy a Gym Class Heroes is a világ meghódításán ügyködött az egyszámos Plain White T's-zel és Sean Kingstonnal egyetemben.

Take That - Patience

Mika - Grace Kelly

Akon - I Just Wanna Love You ft. Snoop Dogg

Kanye West - Stronger

Maroon 5 - Makes Me Wonder

Gym Class Heroes - Cupid's Chokehold

Sean Kingston - Beautiful Girls

Plain White T's - Hey There Delilah

Menő arcok és populáris rockerek

Ha az elektronikus zenéről van szó, akkor 2007 a Justice éve volt a Cross albummal, amiről még azok is ismerték a D.A.N.C.E. című dalt, akik azt sem tudták, ki az előadó. Ugyanakkor bontogatta szárnyait a ma már rendes kipattintott Calvin Harris (aki akkoriban még sokkal izgalmasabb is volt), és nagyot ment Mark Ronson Version-je is, a Kaxons Myths Of The Near Future lemezével együtt. Utóbbi mélyebbről szivárgott át a mainstreambe és vitte remixeivel a diszkókat. Nagyon imádták a britek Kate Nasht és Robynt, no meg Dizzee Rascalt. Aztán futott egy kört a Kaiser Chiefs a Ruby-val, és annál még nagyobbat a Fall Out Boy, a Paramore vagy a Nickelback. Utóbbi soha nem értettem, de áment kell mondjak rá, mert a nép csak szereti.

Justice - D.A.N.C.E.

Calvin Harris - Acceptable In The 80's

Mark Ronson - Valerie

Klaxons - It"s Not Over Yet

Kate Nash - Foundations

Kleerup & Robyn - With Every Heartbeat

Kaiser Chiefs - Ruby

Fall Out Boy - Thnks Fr Th Mmrs

Paramore - Misery Business

Nickelback - Rockstar

 

És így az utolsó résszel el is értünk a végéhez, mert azzal már éppen átcsúsztunk a popzenéből valami egészen másba. Az pedig már egy következő bejegyzés témája lesz, mi is zajlott a többi zenei színtéren ebben az évben és mik voltak a legjobb dolgok. Mert voltak csodák rendesen, albumok szintjén is. Remélem ezzel a poszttal azért beleültettem pár régi dallamot a fülekbe és előjöttek jó kis emlékek. Azoknak pedig, akik emiatt kötözködnének: igen, a fenti dalok között több is még 2006-ban jött ki, viszont 2007-ben lett nagy sláger, szóval én ide soroltam. Ha pedig úgy érzitek, kihagytam valamit, ami nagyon kedves a szíveteknek, jöhet a kiegészítés kommentben!

Itthon egyébként Ákos, Tóth Vera, Rúzsa Magdi, Gáspár Laci vagy a No Thanx élte a rádiókat meg a listákat nagyon, de nem éreztem dalaikat annyira, hogy most itt is legyenek. Az igazán jó 2007-es magyar számok szintén egy következő posztba kapnak majd helyet!

Alább pedig egyetlen playlistben a poszt összes dala:

Ha tetszett a bejegyzés, akkor pedig kövesd a blogot a Facebookon, így nem maradsz le semmiről!

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr8912095181

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2017.01.06. 11:33:59

Uhh, mennyi foshalom.

De mi lenne, ha zenékről is írnánk?

hdnctrl 2017.01.06. 15:58:42

Ami régen szar volt, az szar most is.
süti beállítások módosítása