13 Arctic Monkeys dal, ami élőben jobb, mint lemezen

2018. augusztus 10. - szabo.kata

A VOLT közönsége már láthatta az Arctic Monkeyst Magyarországon koncertezni, és most végre a Szigeten is fellép Alex Turner és zenekara. De mitől is olyan jó ez? Mert ez a zenekar élőben nagyon adja, és pont olyan dolog, amire egy fesztiválzárásnak szüksége van az EDM DJ-k helyett. Ezek mellett pedig legalább 13 okot tudok még mondani!

am_ny.jpg

Nem fogom még százszor elmondani, miért örülök neki annyira, hogy idén végre egy rockzenekar zárja a Szigetet, a sok éven át tartó DJ End Show hagyomány után - már megtettem itt. A lényeg az, hogy lelkesedésem azóta sem hagyott alább. Főleg azért nem, mert a VOLT-on lemaradtam róluk, és azóta vágyom nagyon egy Arctic Monkeys koncertre, mióta anno 2006-ban a brit MTV Rock-on annyiszor néztem meg egy fesztiválkoncertjüket (EZT!), ahányszor adták. A végére minden egyes mozzanatot kívülről tudtam. Éppen ezért nyiván a régebbi dolgaikat szeretem jobban, de az újabbakkal sincsen semmi különösebb bajom. Más közönségnek szólnak, kicsit más irányt is vettek, de továbbra is úgy gondolom, nagyon eredeti dalszerzés történik ebben a zenekarban a mai napig. 

Az Arctic Monkeys jó, élőben is jó, és nagyon jól fog esni a nagyszínpad előtt állva (inkább ugrálva) kedd este. Ha pedig még nem lennétek biztosak abban, hogy erre nektek is szükségetek van, akkor hoztam 13 okot arra  - kivételesen felesleges szövegelés nélkül -  miért is érdemes megtekinteni a fesztivál utolsó nagykoncertjét.

Az pedig senkit egy percig ne zavarjon, hogy Turner vagány kissrácból béna Grease-re hajazó macsó lett és már nem ugrál annyit. És az se, hogy ez már nem 2006, amikor a csak a legütősebb dalaik lehettek volna terítéken. Ez mind nem baj. A világ leghosszabb dalcímeit előállító zenekarának nagyon is van helye a Szigeten, és remélem, nem hagynak majd cserben minket!

1. The Sun Goes Down

2. Why'd You Only Call Me When You're High

3. I Bet You Look Good On The Dancefloor

 4. Fluorescent Adolescent

5. The View From The Afternoon

6. R U Mine?

7. Teddy Picker

8. Fake Tales Of San Francisco

 9. Brainstorm

10. Leave Before The Lights Come On

11. Certain Romance

12. Balaclava

13. Do I Wanna Know?

A fenti dalok minden másodpercét imádom, de kíváncsi vagyok arra, ti miket akartok hallani a koncerten. Szóval, ha van indíttatás, írjátok meg kommentben!

Kisebb és nagyobb idei Sziget ajánlókat tőlem itt és itt találtok.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a Facebookon, így nem maradsz le semmiről! 

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr3914172551

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

...in the world 2018.08.10. 15:45:43

Számomra előben kb minden zenekar jobb. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy viszonylag sok koncerten jártam már, olyan "nagy ágyúkat" is hallhattam előben, mint Eric Clapton, Bob Dylan (speciel ez a koncert nem volt olyan nagy durranás), Neil Young, John Mayer vagy épp a Green Day.
Arctic Monkeys régi vágyam, de majd most.

teddypicker 2018.08.12. 14:00:38

A felsorolt dalok közül szerintem maximum hármat ha lejátszani majd.
Mielőtt megnéztem őket élőben, rengeteg koncertet tekibtettem meg tőlük a YouTube-on. Az első két alkalommal amikor láttam őket élőben hozták is azt, amit elvártam: pörgős, rock N roll koncert.
Viszont a VOLT fesztiválra már vilagsztárként érkeztek meg, és (számomra) egy botrányosan unalmas koncertet adtak. A fenti listából szerintem 2 számot adtak le, a többi inkább az akkor éppen újnak számító albumról volt.
Amondó vagyok, hogy most is ez lesz,egy unalmas, cipőbámulós koncert.