Egy dalról: Another Day In Paradise

2018. október 21. - szabo.kata

Nem mondom, hogy a hét aktuálpolitikai eseményei nem játszottak szerepet abban, hogy Phil Collins dalával élesszem fel az 'egy dalról' sorozatot - mert igen. Örökérvényű jelentése van, amivel most is ugyanúgy érdemes foglalkozni. Emellett pedig szerintem az Another Day In Paradise a 80-as évek egyik legjellegzetesebb és legnagyszerűbb dala még akkor is, ha az évtized legvégén született. És tulajdonképpen összekapcsolta a 90-es évekkel. Elmondom, mit édemes tudni a hátteréről, és miért fontos hallgatni ma is.

collins-1800-1386612741.jpg

Az Another Day In Paradise Collins negyedik, ...But Seriously című szólómelezén található, annak igazi húzóslágere. Olyan dal, amivel egyértelművé vált, hogy az énekes eltávolodik kicsit a jól bevált dance pop vonaltól, és új (bár még mindig felismerhető) hangzással feszegeti a határait. Mondjuk, ez be is jött neki, mert a 89-es lemez gyorsan listavezető szerepet ért el, a dallal együtt. Utóbbi volt Collins eddigi utolsó Billboard elsősége, és egyben a 80-as évek utolsó listavezető slágere is. És mivel olyan sok időt töltött az amerikai kislemezlista élén, végül ott a 90-es évek első listavezető dala is lett. Mennyi mérföldkő (arról nem is beszélve, mennyien dolgozták fel később)!

A közönség tehát rendesen odáig volt a számért, aminek vezető dallamát nehéz nem felismerni azonnal - te jó ég, mekkora dallam, egyértelműen helye van a 80-as évek legemlékezetesebbjei között. Zeneileg a sajtónak sem volt semmi problémája Collins és Hugh Padgham munkájával, ám a szövege és mondanivalója miatt már erősen kritizálták. A szám ugyanis arra hivatott, hogy erős és egyértelmű városi jeleneteken keresztül hívja fel a figyelmet a hajléktalanság problémájára, és arra, hogy a társadalom mennyire nem foglalkozik ezekkel az emberekkel.

r-385539-1254254981_jpeg.jpg

Nem a témával volt a kritikusoknak baja, hanem azzal a ténnyel, hogy Collins, akkor már bőven multimilliomosként beszélt róla. Sokan úgy érezték, hogy emiatt nem is lehet rendes rálátása a hajléktalanság problémájára, és mindenféle jótékony szándék nélkül inkább tárgyiasította a témát, hogy még több milliót söpörhessen be vele, az emberi együttérzést kihasználva. Collinst mindig is bántották ezek az értelmezések, aki nem is csak ebben a dalban, hanem a Genesis Man on the Corner című számában is folglakozott a témával. Több nyilatkozatában is elmondta, hogy máig büszke rá, hogy sokak figyelmét felhívta dalával a problémára, hogy rengeteg kapcsolódó szervezet használta ezt a számot, hasonlóan figyelemkeltésre.

A dalt egyébként egy személyes tapasztalat ihlette: Collins Washingtonban volt egy díjátadón, és amikor a hotelje felé autózott éjjel látta, hogyan élnek a Capitoliumtól egy köpésre emberek az utcán. Dobozházkban a téli hidegben. Az énekes azt akarta éreztetni, hogy mi olyan jelentéktelen mindennapi problémákkal vagyunk elfoglalva, mint, hogy kihűlt a kávénk, vagy az étteremben nem jól készült el a tészta. Pedig - ezekkel a problémákkal együtt is - a mi életünk mindig egy újabb nap a paradicsomban, a hajléktalanok életéhez képest. Collins később azt mondta, hogy talán ezt a jelentést kellett volna sokkal erőteljesebben magyaráznia akkoriban. Mert az 'it's another day for you and me in paradise' szövergrészt sokan teljesen máshogy értelmezték, mint ahogyan azt ő szerette volna.

Hatásvadász az Another Day In Paradise? Persze, hogy az, minden pillanatában. De éppen ez kellett ahhoz, hogy figyeljenek rá. És, ha csak egy ember is tett miatta valamit a hajléktalanokért, már megérte. Mellette még egy tökéletes popdal is? Tiszta haszon! Képtelen vagyok miatta Collinsra haragudni. Ezért összegzésként csak azt tudom mondani, hogy fontos ma is hallgatni. Fontos, hogy eszünkbe jusson, amit mondani akar olyan pillanatokban, amilyeneket például ma itthon is megélünk. 

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a Facebookon, így nem maradsz le semmiről!

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr8214314205

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.