charivari

Meddig lehet a zenéért rajongani? Egyáltalán: ki kell nőni belőle?

2019. július 11. - szabo.kata

Az utóbbi időben többször gondolkoztam a rajongáson. Főleg a zenein, hiszen ott olyan sok formában jelen van. Érdekes, összetett. És olyan jó, hogy akármennyi idős is az ember, tud rajongani. Persze vicces, hogy a tinilányt is kiröhögik, ha teljesen odáig van a Backstreet Boysért a posztereivel, átsírt éjszakáival és dalszövegfordításaival. 'Majd biztosan kinövi.' Aztán kiröhögik a felnőtt nőt is, aki még mindig odáig van a Nick Carterért, vagy Kevinért. 'Hiszen túl öreg már ehhez.' Egyiket sem kéne. Mert a rajongás - bizonyos szinten persze - jó dolog. Kortalan. Én nagyon örülök, hogy képes vagyok rá.

audience-band-concert-1105666.jpg

Nyilván elgondolkoztam azon is, hogy: vajon rendben van-e az, hogy míg mások lakásra, mosógépre, autóra, vagy éppen a gyerek tandíjára gyűjtenek, addig nekem ilyen céloknál sokszor fontosabb, hogy random megvegyem a koncertjegyet, amire éppen nagyon szükségem van. Számolgatás nélkül, felelőtlenül nem gondolva az utazásra, szállásra, az elvégzendő munkákra. Egyáltalán: lehet-e az bénaság, ha annyira rajongsz valamiért, hogy fontosabb ez az öröm, mint egy tárgy, bármilyen általános szolgáltatás, befizetett számla...társadalmi elvárás?

adult-audience-black-and-white-1666816.jpg

35 vagyok, ilyenkor más kiadásai vannak egy felnőttnek, nem? Nem hiszem. Mások szerint talán. Olyanok szerint, akiknek más fontos.

Van, aki azzal kapcsol ki, hogy lemegy horgászni, vagy futni, vagy bokszmeccsre, befizet egy vidámparkba, bélyeget gyűjt, akármit. Más meg azzal, hogy koncertekre, fesztiválokra jár, és heteket vár egy-egy újabb extra kiadású bakelitre.

Ha arról van szó, hogy az egyén jól érezze magát, ki tudjon engedni, és olyan élményeket szerezzen, amik jó esetben örökre (jól) szólnak, akkor egy koncert is teljesen logikus kiadás. Akkor a horgászat, a vidámpark és a bokszmeccs is logikus kiadás. Akkor a rajongásom, a rajongás a zenéért, zenekarokért, dalokért, koncertekért teljesen valid. Ha nekem jó, hogy egy évben háromszor zarándokoljak el egy zenekar koncertjére, 3 különböző országba, akkor tegyem. Tegyed. Akármennyi idős vagy. Akárhogy is van.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a Facebookon, így nem maradsz le semmiről!

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr6814937144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocko- 2019.07.11. 19:54:24

nekem a zene a lételemem.
én így (is) válok kortalanná.

MEDVE1978 2019.07.12. 12:23:38

A zene rendkívüli hatással van az agyra. Elsősorban fájdalomcsillapító a hatás, mivel természetes opiodok termelését váltja ki a szervezetben. www.thetabernaclechoir.org/articles/the-powerful-effect-of-music-on-the-brain.html

Ebből kifolyólag a zene szeretete vagy a zenében való "feloldódás" egyértelműen pozitív hatással van az egyénre.
Ehhez jön a koncerten a közösségi élmény, ami az emberiségnél már a tűz körül táncoló ősemberek ideje óta jelen van.

A zene iránti rajongást tehát nem kell kinőni, az integráns része az ember életének.

Mia and me (törölt) 2019.07.13. 11:21:50

nekem is 12 éves koromtól a zene a menedékem, a kikapcsolódásom, a lázadásom, a minden. SZerintem ezt nem lehet és nem is kell kinőni, aki "kinövi", az nem is volt teljesen "benne". Nálam a gyerekek születése hozott egy kis inséges időket, mert akkor tényleg fontosabb volt a kiságy meg aztán a gyerekeknek dolgok (meselemez, rockzene helyett :)), de most hogy már nagyobbak, ismét pezseg a vérem ha meghallok egy jó számot, vagy elkezdem felfedezni hogy mi minden történt abban a 10 évben a zenében, amíg én szültem meg gyerekeztem. Most meg már ők jönnek és keressük együtt hogy ez mi is lehet (pl. nekik gépes játékban zenék, egy csomót ismertem, de volt amit ők mutattak meg hogy keressem meg mi az, és kurvajó :) :) és ismét lemezeket is veszek :), nem csak társadalmilag anyukáknak megengedett dolgokat :)

Szelid sunmalac 2019.07.14. 14:45:12

Tavaly 23 koncerten voltunk. Ebben volt nagykoncert, klubkoncert, szabadteri, rock, klasszikus, ukulele-vicces....sorolhatnam. Iden 28 volt-van-lesz es epp a heten vettem jegyeket mar a kovetkezo evre is.
De bizony kirohogom aki rajong. Legyen az szinesz vagy zenesz vagy barki. Felnott ember nem rajong senki masert, max a ferjeert/felesegeert, de azt is egy egeszseges hataron belul.
A zenet lehet es kell szeretni. De mas emberert nem rajongunk!

Szelid sunmalac 2019.07.14. 14:48:19

Sot konkretan annyira folbaszta az agyam a kettovel ezelotti koncerten, hogy egy harmincas ferfi a hajat tepte annyira ledobbent a koncerten, hogy el is ultem mellole. Azert tartsuk mar magunk valamire. Pedig valoban meg en is azt mondtam hogy azert nem semmi volt, mert ilyet meg en sem lattam ( ha erdekel jutyubon Muse köln 2019 Stockholm syndrom)

Rokakoma 2020.02.17. 13:34:37

Én 45 évesen is ezt csinálom, 16 éves korom óta. Ma már csak évi 10-12 koncert, kisebb-nagyobb, mindenféle, inkább nyáron. Most elkezdetem bakeliteket venni :) Csendesen ritkábban, de a rajongás megmaradt,
süti beállítások módosítása