Köszi Stranger Things! Újra menő a NeverEnding Story

2019. július 12. - szabo.kata

A Stranger Things már eddig is sokat tett azért, hogy a 80-as évek divatja, zenéi, és gyakorlatilag bármilyen popkult eleme vissza-vissza térjen, de számomra most feltették az i-re a pontot. A 3. évad záró epizódjában ugyanis (vigyázat, spoiler!) olyan szerepet adtak egy sokszor kinevetett 80s klasszikusnak, amitől újra olyan fényben csillog, mintha csak 1985 nyarán lennénk. Igen, a The NeverEnding Story-ról van szó, amit most már Millie Bobby Brownnak köszönhetően a fél világ énekel.

stranger-things-neverending-story-.jpg

Elsőnek kell ide egy kis történelmi áttekintés. A The NeverEnding Story egy klasszikus egyslágeres történet, és egy olyan énekeshez kapcsolódik, akit Limahl-nak hívnak, és frizurájába anno a 80-as évek minden védjegyét beleette. Korábban a Kajagoogoo énekese volt, aztán Giorgio Moroder hozta össze neki ezt a számot, ami valószínűleg máig megalapozza a megélhetését, hiszen sok mindent azóta sem csinált (bár most tán leesik neki pár fellépés a nagy felhajtás miatt). A dal az azonos című film zenéje volt, és elég szépen ment 84-ben és 85-ben, így nem is véletlen, hogy az utóbbi év nyarán játszódó 3. ST évad beépítette a sorozatba.

Nagyon bírom, hogy a Stranger Things alkotói zenei téren is figyelnek arra, hogy a sorozat korhű legyen. így teljesen valid, hogy a záró epizódban Dustin (Gaten Matarazzo) és Suzie (Gabriella Pizzolo) amatőr rádión keresztül éneklik egymásnak a férfi é a női szólamot. Mert ezeket a számokat akkor tényleg mindenki tudta - a srácok is, akik éppen a nekik szóló film miatt szerették meg (és angol nyelvterületen tényleg benne volt a filmben a dal, a német verzióból hagyták csak ki). De nem csak a két szereplő közös éneklése jó, hanem az is, ahogy a történetet aláfesti közben a szám. Kap egy teljesen új jelentés, új emlékeket, egy egészen másik generáció fejében. És ez nagyszerű dolog. 

Az előbbiek miatt örültem ennek a dalnak annyira az utolsó részben. És nem is csak ennek, hanem az összes korábbinak, ami elhangzott eddig a sorozatban. Mindnek helye és jelentése van benne. És nem is csak az olyan klasszikusok kerülnek elő, amiket mindenki ismer, hanem igazi 'egzotikumok' is (istenem, mennyire 80-as évek ez a szó!). Az előző évad végén például a Spotify még olyan mini kampányt is csinált, amiben egy teszt után megmutatta, melyik karakterhez hasonló az ízlésed, és kaptál mellé egy ehhez passzoló playlistet is. Nem viccelnek!

No, de miért is fogja tényleg mindenki ezt a dal énekelni a nyáron? Mert Millie Bobby Brown (azaz Eleven) indított erre Instagramon egy kihívást. Imádom! 

Ha pedig más is van azzal úgy, hogy emiatt most nagyon sok szuper 80s dalra van szüksége, annak szerencséje van. Egy random Spoti maraton alatt összeraktam az alábbi playlistet, teli a legnagyobb kedvenceimmel. Szívesen!

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a Facebookon, így nem maradsz le semmiről!

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr2114937200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sóhegy049 2019.07.14. 00:47:19

Aki itthon nem élte át, annak tökmindegy! Az, hogy a "telepesek" hogy élték ezt ott meg, az meg itt mindenkinek tökmindegy! Az életem legszebb, legjobb korszaka volt és itthon.