charivari

A szeszélyes díva titkai - Ilyen volt Maria Callas

2014. október 23. - szabo.kata

Édesanyám nagy operarajongó, az ő gyűjteményében találkoztam először Maria Callas nevével, amikor még egészen kicsit voltam. Megragadott a gyönyörűsége és a hangja is, ahogyan tragikusan rövid, szenvedéllyel teli élete. Most valamiért ismét elkezdett foglalkoztatni a La Divina személye és története, aki nem csak egyszerű operacsillag, hanem igazi sztár volt, annak minden allűrjével és egy olyan zenei tehetség és jelenség, akit még akkor is imádott a közönség, amikor már megfáradt a hangja. Száraz és unalmas biográfia helyett érdekességeken, sztorikon keresztül próbálom átadni azt, milyen is volt 'A Callas', akit nem csak azoknak kell ismernie, akik odáig vannak az operáért, hanem talán mindenkinek.

callas1.jpg

Görög származás, nehéz gyerekkor

Maria Callas görög származású és csak azért született végül 1923. december 2-án New Yorkban, mer családja nem sokkal korábban a kivándorlás mellett döntött. Éppen ezért nem Callas az eredeti  neve, hanem María Ána Szofía Kekilía Kalojeropúlu. Callasnak apja, Jorgosz nevezte el, mert úgy hitte, ezzel jobban érvényesül majd Amerikában és ebben teljesen igaza is volt. 

kicsicallas.jpg

Evangelia, María, Jackie és Jorgosz

Még egészen kicsi volt, amikor anyja, Evangelía rájött, hogy Mariának különleges tehetsége van az énekléshez, nővérének, Jackie-nek pedig a zenéhez, így előbbiből híres énekest, utóbbiból zongoraművészt akart faragni. A sikerért mindent el is követett, versenyekre is járatta őket, pedig Callas ezt gyűlölte és mindig rossz szájízzel emlékezett vissza ezekre az időkre. 

Zseniális, de tökéletlen hangja miatt alakult ki a stílusa

Miután anyjával visszaköltözött Görögországba, Callas már 16 évesen bekerült Athénban a Nemzeti Konzervatóriumba, majd olyan tanára lett, mint Elvira de Hidalgo, aki végre feltérképezte hangját, felismerte előnyeit és tompította hátrányait. Megállapította, hogy hangjának magas, közép és mély regiszterei között törés van, amit meg kell tanulnia tompítani. Callas innentől nagyon sokáig azon dolgozott, hogy ezeket a töréseket eltüntesse, ám csak karrierjének vége felé sikerült ezt elérnie.

Ugyanakkor megtanult drámai lenni, hogy elfedje hibáit. ez pedig nagyon jól ment neki. Maria elsajátította azt a rendkívül hatásos és fenséges színpadi jelenlétet, ami később összeolvadt a nevével. Hidalgo ugyanakkor azt tanácsolta neki, foglalkozzon bel canto szerepekkel, mert azokhoz nagyon jók az adottságai. Ezeket akkoriban mellőzték az operaházakban, később azonban miatta és vele támasztottak fel rég elfeledett darabokat. Callas hangját egyébként nehéz besorolni, mert sokféle szerepet énekelt a drámai szoprántól a koloratúra szopránig. Ő egyébként mezzoszopránnak tartotta magát, hangjának skáláját pedig rengeteg gyakorlással szélesítette. Hangterjedelme majd három teljes oktávot felölelt.

Rövidlátás, súlyproblémák

Bár jelenlétével nyűgözte le a közönséget, az énekesnőnek hatalmas erőfeszítést jelentett helytállni a reflektorfényben. Ugyanis nagy mértékben rövidlátó volt, sokdioptriás szemüvegre lett volna állandóan szüksége, ami persze nem passzolt volna az általa megformált alakokhoz. Így aztán állandóan ideges volt attól, hogy esetleg rossz helyre lép vagy elesik, ami később az idegeit is megviselte. 

Callas ugyanakkor nem csak rövidlátó volt, hanem karrierjének elején még erősen túlsúlyos is, hiszen anyja úgy tartotta, a jó hangot táplálni kell így folyamatosan tömte a lányát, aki természetesen elhízott. Ez egyrészt rossz hatással volt önbizalmára, másrészt nem minden szerepet vállalhatott el miatta, hiszen nevetségessé válhatott volna. Ráadásul Evangelia rendszeresen dicsérte nádszálkarcsú nővérét, miközben Callas volt a rút kiskacsa. 

callas3.jpg

Callas karrierjének elején

Német kapcsolat?

Callas nagyon rosszkor került az Athéni Operaház gárdájába, közvetlen a német megszállás előtt. Amikor a megszállás alatt a műkedvelő Speidel tábornok újra megnyitotta a görög színházakat, Callas egy énekesnő betegsége miatt beugorhatott Tosca szerepére és elképesztő sikert aratott. Erről a Propaganda Korps vezetője, Friedrich Herzog elismerően számolt be a helyi német lapban, aminek következtében egyből szárnyra kaptak a pletykák arról, hogy Callast esetleg támogathatják a németek. Még azt is kitalálták, hogy szándékosan rakták be a Toscába, pedig erről szó sem volt. A rosszindulatú szóbeszéd és háborús sikerei miatt azonban, amikor a békeidőkben újraindult az Athéni Operaház, nem voltak hajlandóak alkalmazni. Ekkor próbált szerencsét Amerikában.

Olaszországban lett sztár

Amerikában nem igazán jött neki össze semmi, egy dologban azonban nagyon szerencsés volt. Itt kereste ugyanis Giovanni Zenatello azt az énekesnőt, aki '47-ben elénekli a Veronai Ünnepi Játékokon a La Gioconda főszerepét. Callasra esett a választásra, aki már indult is Olaszországba, ahol azonnal meghódította a közönséget és sorra nyíltak meg előtte a híres helyi operaházak és Európa nagy nevű intézményei is.

callas-scala2.jpg

Callas a Scalában

Sok nehéz szerepet vállalt, hogy ismertté tegye nevét, ami sokak szerint hangjának korai hanyatlását is okozta. Mindenesetre bátorságának megvolt a hatása, 1951-ben végre felgördült előtte a milánói La Scala függönye is, ahol megkezdte uralkodását és nagy sikerrel megjelenítette azokat a szerepeket, amiket máig a nevéhez kötünk. Az itteni siker miatt lett sztár közben Amerikában majd az egész világon is. '54 és '59 között volt az operaház igazi királynője. 

callas-scala.jpg

Rajongók tömegében

A nagy átalakulás

Maria még túlsúllyal vált ismertté, így is futott be Milánóban és Lett a La Scala sztárja, azonban 1954-ben egy új Callas énekelt az operaházban. Két év alatt 92-ről 65 kilóra fogyott. A nagy átalakulás a sajtónak is szemet szúrt és azt pletykálták, az énekesnő galandférget nyelt le azért, hogy ilyen karcsú legyen, ez azonban soha nem igazolódott be. Maria a ruhatárát is lecserélte és már nem csak énekes, hanem stílusikon szerepkörben is tündökölt. Megjelenésében Biki asszony segítette, aki jelmezeket is tervezett neki.

Maria_Callas_(La_Traviata)_2.JPG

Kritikusai szerint fogyása miatt hangja vesztett erejéből és gazdagságából, de azt még ők is elismerték, hogy sokkal hatásosabban játszott törékeny női szerepeket, mint korábban. Ráadásul ezzel a változással megszületett az 'A Callas', akit ma is ismer a világ. Bár ezután mindig ügyelt a súlyára, Callas imádott főzni, utazásai során recepteket gyűjtött kedvenc éttermeiből. Ezek közül 150 a La Divina in Cucina című könyvben is megtalálható.

callas-cooking_1.jpg

Férj, biztonság, szerető, szenvedély

A '47-es veronai fellépés nem csak hírnevét alapozta meg, hanem ekkor találkozott későbbi impresszáriójával és férjével, Giovanni Battista Meneghinivel valamint a nagy karmesterrel, Tullio Serafinnel is, aki pályáját egyengette és megteremtette a La Divinát. Meneghini hatalmas vagyonnal rendelkező veronai nagyiparos volt, aki azonnal beleszeretett a nála sokkal fiatalabb Callasba, közeledését pedig viszonozta az énekesnő, aki biztonságra vágyott. Valószínűleg sosem volt szerelmes a férfiba, akivel '49-ben össze is házasodott és a Garda-tó mellett élt 10 évig. Meneghini Callas ügynöke lett, aki súlyos pénzeket volt képes kisajtolni az énekeső féllépéseiért. Elérhetetlenné, exkluzívvá tette, és tanácsokat adott neki abban is, mit vállaljon el és mit ne. Nagyon jó érzéke volt ehhez. Ha Callas nem találkozik '59-ben, Londonban Arisztotélisz Onászisszal, talán örökre mellette is marad.

meneghini-callas.JPG

Callas és Meneghini

Azonban pillanatok alatt fülig szerelmes lett az őszülő hajómágnásba, a leggazdagabb görögbe, aki találkozásuk után meghívta férjével együtt egy földközi-tengeri jacht körútra. Az út végére nyilvánvalóvá vált Onászisz és Callas vonzalma, Meneghinivel pedig végleg megromlott a kapcsolata és még '59-ben el is váltak. Onászisz pedig feleségétől búcsúzott el, aki állítólag a Hope gyémántért cserébe egyezett bele a dologba. Callas nagyon odáig volt Onásziszért, aki mellett rendkívül mozgalmas életet élt. Párizs, Görögország és a világ nagyvárosai között ingáztak. Noha a francia fővárosban voltak lakásaik, soha nem költöztek össze és a férfi a házasságtól is elzárkózott. Gyakran pletykáltak nőügyeiről, de Callas mellett maradt egészen 1968-ig, amikor váratlanul otthagyta az énekesnőt és elvette JFK özvegyét, Jackie Kennedy-t. Azonban úgy tudni, házassága alatt is viszont folytatott Callasszal és gyakran meglátogatta őt Párizsban, egészen 1975-ös haláláig.

callas-onassis.jpg

callas-onassis2.jpg

Callas és Onászisz

Több forrás szerint Callasnak 1960-ben egy gyermeke is született Onásziszól, aki szinte azonnal meghalt. Mások több vetélésről beszélnek és olyanok is vannak, például Meneghini, akik cáfolják a terhesség puszta tényét is, mert azt állítják Callas meddő volt. Soha semmi biztos nem derült ki ezzel kapcsolatban.

Hisztis díva, nehéz eset?

Callas sosem volt egy könnyű eset, sőt hajlamos volt a nagy kiborulásokra és állandóan szította maga körül a viszályt. Nem egy énekessel balhézott össze amiatt, hogy ki, mikor és mennyiszer hajoljon meg. Azon is felkapta a vizet, hogy ha valaki nem annyi ráadást énekelt, mint kellett volna, vagy hosszabban tartotta ki a nehéz hangokat, mint ő. Persze sok ilyen vitát a sajtó is felfújt, de tény, hogy mindig volt körülötte botrány. Renata Tebaldival való viszály például legendás, a két énekesnő tartotta lázban Milánót, amikor Callas odakerült. Állítólag az énekesnő egyszer azt mondta, hogy az ő hangját Tebaldiéval összehasonlítani olyan, mintha a pezsgőt hasonlítanák a Coca-Colához.

callas-conversation.jpg

Anyjával sem volt valami jó viszonyban onnantól, hogy első sikereit aratta Athénban. Evangelia ugyanis sosem lett jómódú és persze jól jött volna neki a lánya pénze, aki nem akarta támogatni gyerekkori sérelmei miatt. Ezért aztán mindenfélét összehordott róla jó pénzért a bulvárlapoknak. Callas hírének ugyanakkor nem tett jót válása és Onászisszal való kapcsolata sem, és gyenge egészsége miatt is gyakran tűnt hisztis dívának. Főleg karrierjének vége felé fordult elő, hogy többször le kellett mondania szerepeket, vagy félbehagyta az előadást, mert egyszerűen nem tudta végigcsinálni. Volt, hogy folyamatos arcüreggyulladással küzdött, máskor fizikailag nem bírta. Persze ezt a sajtó és a szakma is sokszor csak hisztinek tartotta, pedig barátai szerint az énekesnő csak akkor mondott le előadást, ha úgy érezte, nem tudna tökéleteset nyújtani. Tisztában volt azzal, mekkora értéket képvisel és ehhez tartotta magát.

A megfáradt hang

1962-ben, második hangválsága alatt, a brit sajtó a Royal Albert Hallban tartott koncertje után megállapította, hogy "a díva haldoklik". Mariának egyre kevésbé volt uralma felső regisztere felett, ezért ezután elkezdett könnyebb, mezzoszoprán szerepeket is énekelni. Ugyanebben az évben milánói fellépése is siralmasan sikerült. Egyre kevesebbet jelent meg a nyilvánosság előtt, és csak '64.ben visszatért az operák színpadára Londonban, egy legendás előadással, amikor Zeffirelli rendezésében előadta a Toscát. Ezután ismét vállalt szerepeket, de egyre nehezebben bírta az egészsége, majd '65 tavaszán végleg kivonult az operából, a Covent Gardenben énekelt utoljára.

london-callas.jpg

A Royal Albert Hallban

Callas azért nem tűnt el és nem is hallgatott el teljesen. Pier Paolo Pasolininek végre sikerült rávennie, hogy egy filmben, a Médeiában szerepeljen 1969-ben. Az énekesnőt korábban Zeffirelli vagy Foreman is győzködte, sikertelenül. Ugyanakkor Callas Amerikában mesterkurzusokat is tartott, hallgatói között volt például Placido Domingo is. Torinóban előadást rendezett, Giuseppe di Stefano tenorral pedig hangversenykörúton járt, ami után végleg felhagyott az énekléssel, pedig a közönség megőrült érte. Utolsó éveit Párizsban töltötte, egyedül élt, de jó barátja lett fiatal szopránoknak, mint Montserrat Caballé vagy Sass Sylvia, akik kikérték a tanácsát. 1977 szeptember 16-án halt meg szívrohamban. Egyesek szerint öngyilkos lett, ám ezt sosem bizonyították.

callas-pasolini.jpg

Pasolinivel

Gyakran mondják, hogy Callas örökre megváltoztatta az operát. Ebben főleg az a nagy igazság, hogy olyan óriási és modern sztár, sőt celeb lett, akit a műfaj régen látott. Az énekesnőt személyisége és botrányai miatt nem csak az operaházak elit közönsége ismerte, hanem mindenki. Ráadásul a tévé és a lemezfelvételek következtében előadásaival is nagyon széles közönséghez eljutott. Olaszország után Amerikát és az egész világot is meghódította, folyamatosan vendégszerepelt  a legnagyobb operaházakban, valamit nagy nemzetközi turnéi is voltak karrierjének csúcsán. Sőt, még  annak végén is versengtek érte az operaházak, hiszen akkor is megérte nekik a színpadon tudni az énekesnőt, amikor hangja már nem volt annyira kiemelkedő. Népszerűségében az is nagy szerepet játszott, hogy rendkívül felismerhető volt és hangja és énektudása mellett olyan drámai tudott lenni a színpadon, hogy az emberek szemében nem csak egy nő volt, aki kiválóan énekel, hanem Maria Callas.

006-maria-callas-theredlist.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr496815289

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

micsoda? 2014.10.25. 15:19:24

Nekünk egyszerű embereknek Isten adta ajándék volt a hangja, játéka. Élete során sokkal kevesebbet kapott, mint amit nekünk egyszerű embereknek adott. Köszönöm a történetét, a képeket és hogy újra meghallgattam.

2014.10.25. 17:00:25

Gyönyörű, csodálatos hangja volt és tökéletes színpadi játéka. Egy vele készült angol interjút láttam (talán BBC), nagyon megragadott a személyisége. Érzékeny, nagyon intelligens ember volt.

Vili Doli 2014.10.25. 20:13:11

Talán kevesen tudják, hogy Maria Callas fiatal korában a híres karmester, Sergio Failoni otthonában vállalt állást, ő volt Failoni Donatella bébiszittere.A zongoraművésznő Oszter Sándor színművész felesége, tehát Callas életének még magyar vonatkozása is van.

szabo.kata 2014.10.25. 22:39:28

@Vili Doli: köszi az infót, ezt nem is tudtam!

Vili Doli 2014.10.26. 10:43:52

Egy kereskedelmi rádióban beszélt Donatella Failoni, aki - kérdésre - megerősítette, hogy valóban Callas volt a bébiszittere New Yorkban. Akkoriban kezdő és még kevéssé ismert énekesnő volt, s egy mecénása ajánlotta be Failoniékhoz. Lehetett ebben egy kis hátsó szándék, hogy az ismert karmester segítheti a pályáján. Failoni be is ajánlotta őt a veronai opera intendánsának figyelmébe, ahol 1947-ben a Giocondában mutatkozott be.
süti beállítások módosítása