A napokban szembesültem vele, hogy a híres Nulladik óra, azaz a The Breakfast Club című film, a történet szerint 1984 március 24-én játszódik, tehát éppen 30 éve. A The Guardian készített is ennek örömére egy összeállítást, miszerint milyen menő év volt már 1984, mert a tini kultfilm mellet sok más jóság is forgott akkor. De mi történt 1984-ben zenei téren? Volt egy sejtésem, hogy nem lehetett rossz évjárat ilyen szempontból sem, mert pár szám beugrott, de egy kis kutatás után azt kell mondjam, nem hogy nem rossznak kell mondani, hanem kurvajónak!
A posztban olyan albumok sorakoznak, amiket én fontosnak éreztem ebből az évből kiemelni. A slágerekre egy következő bejegyzés és mixtape vár, itt.
6 album 1984-ből, amit ma is hallgatni kell
Bruce Springsteen - Born in the U.S.A.
A Born in the U.S.A. maga Amerika, Amerika pedig Bruce Springsteen-é lett miatta egy pillanat alatt. Kár, hogy június 4-én jelent meg és nem egy hónappal később, mert akkor aztán tökéletes lenne a kép. Mindegy, a borítón rendkívül jó seggű Springsteen meghódított vele mindenkit, a Dancing in the Dark klipje alatt pedig még a zsenge Courtney Cox-ot is. Az albumról elképesztő számú, összesen 7 darab top 10-es kislemez került ki, ami nem csak öregbítette a Főnök hírnevét és igazán jellegzetessé tette hangzását, hanem örökre a stadionokat megtöltő sztárok közé emelte. Nekem az egyik személyes kedvencem, az Annie Leibovitz által fotózott borító pedig ott fityeg a nappali falán.
Tina Turner - Private Dancer
A Private Dancer a mai napig Tina Turner legnagyobb példányszámban eladott albuma Észak-Amerikában, ami olyan dalokkal, mint a Mark Knopfler által írt Private Dancer vagy a What's Love Got to Do with It és a Let's Stay Together feldolgozása, egyáltalán nem meglepő. Azt, amit Turner 84-ben ezzel az albummal elért, sokszor nevezik a rockzene történek legmeglepőbb visszatérésének. Korábban ugyanis, miután végleg elváltak az útjaik Ika-kal, a kiadók már egyáltalán nem tartották piacképesnek az énekesnőt, egészen addig, amíg fel nem tűnt nekik az ő hangján megszólaló Let's Stay Together európai sikere. A Capital Records egyből szerződtette, és ma már tudjuk, elég jól döntöttek.
Prince and the Revolution - Purple Rain
A Purple Rain önálló album és filmzene is egyben, hiszen az azonos című Prince film aláfestéséül is szolgál. Teljesen mindegy minek tartjuk, abban egyetérthetünk, hogy szinte tökéletes, gyakran is szerepel "minden idők legjobb albumai" listákon. Úgy jó egészében, ahogy van, de persze ki lehet róla emelni olyan dalokat, mint a When Doves Cry vagy a Let's Go Crazy és a címadó Purple Rain. A Purple Rain nem csak zene, hanem a klipekkel, a filmmel, a ruhákkal, és az album dizájnjával együtt egy sajátos világ, ami gyorsan beleég az ember agyába. Velem is így volt ez, amikor kiskoromban a lemezespolcon véletlen ez került a kezembe a Süsü album helyett. Kicsit elfogult vagyok, zseninek tartom Prince-t, és az olyan munkái, mint ez, csak megerősítenek a hitemben.
Wham! - Make it Big
A Wham! rövid történetében tulajdonképpen bőven elég volt egyetlen ilyen lemezt csinálni a sikerhez, a pénzhez, meg a csillogáshoz. A George Michael karrierjét elindító brit pop-duó szépfiúi szinte csak slágereket vettek fel az albumra, köztük a Wake Me up Before You Go-Goval és a Careless Whisperrel, no meg a kitörölhetetlen Last Christmas-szel. '84-ben ezzel egyszerűen nem tudtak mellé lőni, a szegény tinilányok pedig zsigerből istenítették a már akkor sem túl maszkulin George-ot. Bár védelmükre legyen mondva, hogy a 80-as évek furcsa divatjában ugyan kiről lehetett bizton megállapítani, hogy melyik nemhez vonzódik...na jó, talán Boy George-ról igen.
Madonna - Like a Virgin
Madonna ugyan a Holiday-jel futott be, de a Like a Virgin kellett ahhoz, hogy nagybetűs VALAKI legyen belőle. Az album dalai sokkal karakteresebbek és jobban is szólnak, mint a Madonna című debütlemez számai. Ezt főként Nile Rodgers hozzáértésének köszönhetjük, akit maga Madonna kért fel a lemez produceri munkálataihoz, mert nagyon imádta még a Chic-ben. Madonnának akkoriban még nem hagyta a Warner, hogy ő legyen az album producere, de Rodgerst ők is elfogadták, az együttműködésből pedig megszületett a 80-as évek egyik legfontosabb albuma, aminek klipjei elérték, hogy minden lány úgy öltözzön, mint Madonna.
The Smiths - The Smiths
A sok elsőlemezes előadó közül a The Smith debütáló albuma lett igazán olyan 84-ben, ami később is megállja a helyét, sőt. A lemezt beimádták a britek, és egyből a 80-as évek meghatározó zenekarává tette a bandát Angliában, aminek hangzását könnyű felismerni. Valaki vagy szeretni fogja, vagy utálni, de emlékezni fog Morissey hangjára és keserédes dalaira a korongról, aminek borítóját is az énekes tervezte. Egy nagy menetelés kezdete ez, vagy hogy is szokták mondani. Én annyira nem vagyok odáig érte, de biztos jó, csak nekem nem tetszik.
Akik 1984-ben debütáltak és később elég sikeresek lettek
Bon Jovi - Bon Jovi: A Bon Jovi nem 84-ben alkotott nagyot, hanem később a Slippery When Wet-tel 1986-ban, de azért a zenekar nevét viselő első albumon is van pár "kultikus" sláger, mint például a Runaway.
Sade - Diamond Life: Megjelenésekor nem lett hatalmas siker, azonban mikor a Your Love is Kinget megszerették az emeberek, megugrottak az eladásai. Ezen található a Smooth Operator is, amivel a legtöbben ma is azonosítják az énekesnőt, pedig azóta sokkal jobb dolgokat is letett az asztalra. '85-ben már az év brit albuma lett a lemez.
Anthrax - Fistful of Metal: Bizony az Anthrax is ebben az évben adott ki lemezt először, amit a borítója miatt nem árulhattak a Walmarban vagy a Kmartban Amerikában. Meglepő.
Run-D.M.C. - Run-D.M.C.: Ez a debütáló album mérföldkő a hip-hopban, mert egy keményebb, szókimondóbb vonalat hozott be a köztudatba az addigi seggrázás és funky helyett. Van rajta olyan dal is, mint az It's Like That, amit sajnos mindenki csak a Jason Nevins féle verzióban ismer pedig az eredeti sokkal jobb.
Red Hot Chili Peppers - Red Hot Chili Peppers: Igen, Anthony Kiedis már ennyire öreg.
New Model Army: Vengeance: A legendás zenekar első albuma szépen felkúszott a brit indie toplista első helyére 84-ben.
+ Amikről jó tudni, hogy 84-es albumok, mert elég jók, csak nem annyira, mint a top 6
Van Halen - 1984: A zenekar legeslegeslegeslegsikeresebb albuma, rajta van a Jump is igen.
Frankie Goes to Hollywood - Welcome to the Pleasuredome: Relax, The Power of Love, Two Tribes. Többet nem is kell mondani, ja meg a klip, amit mindenki, mindenhol betiltott.
Simple Minds - Sparkle in the Rain: Ezzel a lemezzel lett igazán sikeres a Simple Minds, pedig nincs is rajt a Don't You Forget About Me, mert az bizony 85-ös és a The Breakfast Club zenéje.
Metallica - Ride the Lightning: Ez a Metallica második albuma, rajta a Fade to Black-kel vagy a From Whom the Bell Tolls-zal. Menő.
Brian Adams - Reckless: Iiiiigen, a Summer of 69! bár ez a dal csak 85-ben lett igazi sláger, az énekes sikerét megalapozó Reckless-t 84-ben adták ki. Jó sok rádiósláger található rajta.
Depeche Mode - Some Great Reward: Az egyediségét kereső DM itt már jó úton jár, de azért a Master and Servant vagy a People are People még nem világsláger, csak majdnem. A klipjeik pedig klasszikusan rémesek, Corbijnt sajnos csak később ismerte meg a zenekar.
U2 - The Unforgettable Fire: Szerintem a U2 legsemmilyenebb albuma, ami után már szerencsére csak jót tudtak csinálni, egészen a How to Dismantle an Atomic Bombig kb. De rajta van a Pride, ami megmenti az egészet.
Alphaville - Forever Young: üzembiztos és nagyon sikeres album, csupa olyan slágerrel, amit ma már ciki szeretni. Forever Young, Big in Japan, Sounds Like a Melody, mindet elénekelték már százszor, százféleképpen.
Ugye, hogy kurvajó zenei év volt 1984? És akkor magyar részről szét se néztem, mert már ez bőven rengeteg így egyszerre, pedig például Hobo Vadászata is ebből az évből van.