Depeche Mode toplistát összeállítani Magyarországon olyan, mint belenyúlni egy darazsakkal teli kaptárba - merész vállalkozás. Éppen ezért még csak meg sem próbálok objektív lenni, ehelyett egy emlékfoszlányokkal teli teljesen szubjektív válogatást csináltam azokból a dalokból, amiket nagyon szeretek. Mert szerintem ezek a legjobbak. Az apropó pedig nyilván az, hogy jövőre újra nálunk koncertezik majd Dave, Martin és Fletch.

Photographic - Speak & Spell, 1981

Imádom a szinte cuki Just Can't Get Enough-ot, az infantilis Boys Say Go!-t, a See You-t, a Master and Servant szado báját, de ha választani kell egy dalt a DM korai időszakából, akkor a Photographic az, ami először eszembe jut. Mert egyszerűen ott van benne előrevetítve mindaz, amitől a zenekar később kiemelkedő tudott lenni. Újító és bátor, még akkor is, ha nagyon szereti a '80-as évek klasszikus megoldásait. Ez a dal akkor győzött meg igazán a zsenialitásáról, amikor élőben is hallhattam a már egyáltalán nem 20 éves Dave Gahantől.

Everything Counts - Construction Time Again, 1983

Na jó, ha még egyet kell mondani, akkor az pedig az Everything Counts. Lehet, hogy fura a politizáló szöveg mellé ez a csilingelő hangzás, meg az egész kicsit össze-vissza, de a 101 film miatt szerettem meg igazán. Mert azt legalább 102-szer megnéztem életemben, és fantasztikus, ahogy csillog alatta a közönség az öngyújtók lángjától.

People Are People - Some Great Reward, 1984

A People Are People olyan magasztos, amilyen dalokat a Tears For Fears nyomott akkoriban. Mégis hallatszik rajta, hogy ez nagyon is Depeche Mode, ami már kezdi megtalálni a saját stílusát.

Stripped - Black Celebration, 1986

A Black Celebration albumot alapvetően nagyon kedvelem, mert szerintem ezzel nőtt fel a Depeche Mode igazán, és alkotta meg maga köré azt a megjelenést és kultúrát, amitől végleg egyedivé vált. A korábbi lemezeknél nem éreztem ilyen konkrétan a megjegyezhetőséget - amiért most jól meg is kövezne pár vérbeli rajongó - de innentől ez már nem így volt. A Stripped tökéletesen megmutatja azt, amire most gondolok, feszült, izgalmas, és legalább milliószor meghallgattam már életemben.

Never Let Me Down Again - Music For The Masses, 1987

A Depeche Mode a Music For The Masses-re végre találkozott Anton Corbijnnal és létrejött az a zenei és vizuális tökéletesség, ami csak kevés zenekar életében adatik meg. A fotós és Gore-ék kapcsolatáról külön bejegyzést kellene írni, de az tuti, hogy nélkül a Mode nem lett volna olyan hatású, mint amit végül elért. Viszont vissza a dalhoz: a Never Let Me Down Again az egyik legfontosabb DM dal számomra. Timi barátnőmmel ugyanis anno, még a Kisstadionos koncert alatt, az esőben állva tettük a barátság szimbólumává. Onnantól pedig minden alkalommal, ha meghallom, tudom, hogy erről szól. Nekem erről szól. 

Strangelove - Music For The Masses, 1987

Ez a dal a klipjével együtt üt igazán - a Párizsban felvett fekete-fehér jelenetek ugyanis elég jól alátámasztják a mondanivalóját. És rendesen üdítő színfoltnak számíthattak a milliónyi ugyanolyan klip között a '80-as években. Ami persze megint Corbijnnak köszönhető. Az egyik kedvencem a Mode-tól, ha táncolásról és éneklésről is van szó...és persze gyógyír, ha baj van a srácokkal.

Nothing - Music For The Masses, 1987

Szintén a 101 koncertfilm okozta függés hozadéka nálam az, hogy a Nothing simán befér nálam egy ilyen listába. De mit szépítsünk, a maga nemében tökéletes. És pont olyan idiótán vagyok képes ugrálni rá, mint teszik azt a szerencsés flótások a videóban, akik részt vehetek ebben az egészben 1988-ban. Fene a mázlijukat!

Enjoy The Silence - Violator, 1990

Sajnálom, tudom, hogy elcsépelt, de egyszerűen nem tudom utálni. Sőt, már amikor meghallom, ahogy kezdődik, újra és újra beleborzongok, annyira meghat. És máig emlékszem rá, amikor anno először láttam a klipjét az MTV-n. Talán már éppen sulis voltam, és nem értettem. Miért sétál ott az a király, és miért nem történik semmi? Csak, mert ennek így kellett lennie.

Policy Of Truth - Violator, 1990

A Policy Of Truth annyira igaz tud lenni, ha éppen olyan helyzetben van az ember, hogy fájdalmas felismeréseket idéz elő. Nem egyszer fordult ez elő a történelem során. Ugyanakkor olyan megnyerő benne a húzós visszatérő dallam, hogy könnyű megjegyezni és nagyon megszeretni.

Personal Jesus - Violator, 1990

A Depeche Mode-tól szerintem ezt ismerik a legtöbben, közvetlen az Enjoy The Silence után. Mondjuk, annyi feldolgozás van belőle, hogy ez nem véletlen. Engem azonnal táncra késztet, így sokkal jobb, ha nem a metróban hallom meg, hanem inkább egy buliban.

Walking In My Shoes - Songs Of Faith And Devotion, 1993

A SOFAD album legtöbb dala olyan mélységekbe visz, mint amiben a zenekar is lehetett azokban az időkben. Emberileg és lelkileg egyaránt. Nem volt könnyű korszak, de elképesztő zenék születtek alatta. A Walking In My Shoes például kifejezetten megrázó, ugyanakkor gyönyörű - az egyik legjobban összerakott DM dal, Alan Wilder még éppen ott zubogó energiájával. Bármikor megríkat, ha élőben hallom, az van.

In Your Room - Songs Of Faith And Devotion, 1993

Amikor egészen régen beszéltek nekem erről a dalról, még nem tudtam, hogyan jelentheti azt, amikor annyira szeretsz valakit, hogy megengeded neki hogy teljesen elhatalmasodjon rajtad. Aztán persze volt az a szerelem, ami megmutatta. Ilyen dallamokkal és pár szóval leírni teljes történeteket.

Higher Love - Songs Of Faith And Devotion, 1993

A SOFAD a végén azért csak feloldozza az embert a nyomorúságból egy olyan dallal, mint a Higher Love, aminél emelkedettebbet talán nem is írt a Depeche. Ráadásul az akkori turnén megfordították a dolgot és ezzel nyitottak a függöny mögött. Zseni.

Barrel Of A Gun - Ultra, 1997

Olyan húzós az egész, végigfut a bőrömön, amikor hallgatom, és egyszerűen imádom. Nagyon jó visszatérő volt akkor, Dave-nek konkrétan a halálból. És bizonyította, hogy a Mode meg tud szólalni úgy, ahogy azt a kor elvárja, aztán még egyedi is marad közben.

Home - Ultra, 1997

A Martin által énekelt dalok közül, a Judas mellett ez az igazi kedvencem. Szerintem a legtöbben pontosan tudják, milyen az, amikor azért mondasz köszönetet valakinek, mert végre hazaértél. Jelentsen ez bármit, bármilyen szituációban. Az érzés olyan lesz, amilyet ez a dal is kivált. Nagyon boldog hála.

Insight - Ultra, 1997

Ez valahogy annyira Dave Gahan dala. Kiénekelheti benne mindazt, ami az Ultra előtt keresztülment és furán hangzik, de nagyon jól áll neki. Az Insight szinte végig nagyon finom marad, csak néha erősít be, ami meg a dalnak áll nagyon jól. Az Ultra-n talán a legnagyobb kedvencem még akkor is, ha Dave száma ezen a lemezen hivatalosan a Sister Of Night.

Dream On - Exciter, 2001

Én a Dream On-nal szerettem meg a Depeche Mode-ot. Ez azt jelenti, hogy nem vagyok régimotoros rajongó, korábban elkapott párszor a zenéjük, de sosem igazán. Aztán az Exciter hozott magával mindent régről is. Szóval a Dream On nagyon fontos ilyen szempontból, ugyanakkor a maga egyszerűségével szerintem szintén itt a helye.

Shine - Exciter, 2001

Az Exciter albumról ezért, az előbbiek miatt szinte bármelyik számot feltenném a listára. De mégsem a nagyon popsláger Freelove vagy I Feel Loved következik, hanem inkább a Shine. Ami sokkal érdekesebb, mint az előbbiek. Kicsit az Ultra hangulatát hordozza.

Lilian - Playing The Angel, 2005

Egyértelműen a kedvencem az albumról, mert sokkal tökösebb, mint például a mindenki által imádot Precious (ami egyébként jó, csak egy idő után nagyon unalmas). Én pedig, ha nem lelkizésre vágyom, vagy arra, hogy szétszedjen egy dal, akkor leginkább az ilyeneket szeretem.

A Pain That I'm Used To - Playing The Angel, 2005

És ugyanolyan tökös, mint az előbbi, a Pain That I'm Used To is. Sőt, kifejezetten dögös (bármennyire is nőimagazinosan hangzik ez), mert magával ránt, mint mondjuk régebben az I Feel You. Lehet, hogy nem olyan eredeti, mint elődje, de nem szeretek így hasonlítgatni.

Wrong - Sounds Of The Universe, 2009

Olyan szomorú voltam, amikor meghallgattam a Sounds Of The Universe-t, és a Wrong-on kívül egy szám sem fogott meg. Elkedvetlenített a Mode, de nem szerettem ki belőle, mert egy zenekarból, ami egy hosszú szakaszt meghatározott az életedből, nem tudsz kiszeretni.

Soothe My Soul - Delta Machine, 2013

És milyen jó, hogy nem szerettem ki belőle! Mert a Delta Machine-on itt volt ez a jóság, több másikkal egyetemben. Nagyon reménykedem benne, hogy a jövőre érkező Spirit is folytatja ezt a tendenciát!

Ez volt tehát az én listám a Depeche Mode összes korszakából válogatva. Látható, hogy a Music For The Masses-től felfele van nagy tumultus, mert a korai időszak annyira nem a gyengém. Másoknak pedig a slágerek hiányozhatnak a 2000-es évekből. De ez az én szubjektív válogatásom, szóval az ízlésemet tükrözi, és azoknak az éveknek az emlékeit, melyekben a Depeche Mode olyan meghatározó volt számomra, hogy DM klubba jártam, éjszakákon át hallgattam az albumokat és az összes tag élettörténetét, meg a klipek minden vágását is kívülről tudtam. Ha kimaradtak a kedvenceitek, jöhetnek kommentben - kíváncsi vagyok nagyon, miket szerettek a zenekartól, úgyhogy ne tartsátok magatokban! És már most előre szólok, hogy a jövőben lehet számítani tematikus Mode posztokra, mert megszállt az ihlet, és van talonban egy csomó téma.

Ha tetszett a bejegyzés, akkor pedig kövesd a blogot a Facebookon, így nem maradsz le semmiről!