charivari

Napi MIÉRT: Beszélő, bajszos csöcsök, Scooter és Wiz Khalifa

2014. május 23. - szabo.kata

A Scooterrel kapcsolatban azt gondolná az ember, hogy a világon semmi nem érheti váratlanul. Ugyanazok az ütemek, szövegek és hangok szólnak száz éve, még a klipekben sem szokott lenni semmi újdonság és én már megmondom őszintén, nagyon unom is őket. Persze, ami üzembiztosan működik, mióta gyakorlatilag léteznek, azon nem szabad változtatni és ez is lehet egy hozzáállás. Hiszen így mindig lesz, akinek ez bejön és mindig fel lehet vele kapaszkodni, a remélhetőleg hamarosan örökre tovarobogó, kilencvenes évek retróvonatra. Viszont, amit a legújabb klipjükben láttam, attól elhagyta egy hangos "bazdmeg, ezt ugyan miért kellett?!" számat, lássuk, miért.

bigroom.jpg

Elsőre úgy tűnik, a Bigroom Blitz esetében is egy teljesen tipikus tuctuc klipről van szó, benne valamilyen sportot szexi ruhában űző csajokkal, akiknek a segge kerül természetesen azonnal a középpontba. Láttunk már ilyet sokszor, talán Eric Prydz lőtte el anno a formulát a legsikeresebben. Aztán néha mutatják a "zenekart", H.P. Baxxter ugyanolyan kínrímeket üvölt mint mindig, a zene pedig a méltán híres Maria alapjának a tökéletes átirata, ezt még egy egyszerű földi haladó is felismeri. Eddig tehát semmi különös. Aztán meglátod azt, amit egyáltalán nem akartál látni: Wiz Khalifa bajszos ajkaival szólal meg egy ordas műcici. Igen.

Engem nem hat meg, ha egy videóban ott egy csöcs premier plánban és még az sem hatna meg, hogy az a csöcs beszél és Conchita Wurst után már a bajusz is természetes lenne egy lányon, de ez így egyben valami rémület. Ha azt szerették volna ezzel elérni, hogy beszéljenek róluk miatta, azt sikerült, és tudom, hogy a negatív reklám is reklám, de. Én nem lennék attól feltétlen boldog, hogy tizenháromévesek vihognak mutáló hanggal azon, hogy "ott, ott, nézd a beszélő csöcs!" Mert ezzel nagyjából ezt lehet elérni, hiszen a megvalósítás ezen a szinten van. Láttunk már a váratlan és gusztustalan bónuszra alapozó klipeket bőven, ott van például a Major Lazer-nek több ilyen csodája is. Azonban azokban az ortóságnak van helye és szerepe és faszábban is vannak megcsinálva, ami miatt röhögni kell rajtuk. A Scooternél viszont nem értem a miértet és egy felesleges, olcsó és elcseszett botránkoztató szándéknak érzem csak a dolgot, amitől többé látni sem szeretném ezt a videót. Amúgy a dal még ezzel a videóval együtt is tökéletesen felejthető, legalább az nem ragadt meg feleslegesen a fejemben.

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr476198021

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BigPi 2014.05.24. 08:50:59

Szerintem ütősebb lett ez a videó klip, mint Eric Prydz-é. Na nem a beszélő csöcs miatt.
süti beállítások módosítása