charivari

Zseniális sztárportrék az Oscarról, Mark Seligertől

2015. február 24. - szabo.kata

A Vanity Fair számára Mark Seliger készített nagyszerű és rendkívül spontán portrékat a legnagyobb sztárokról, közvetlen az Oscar-gála után. A magazin híres afterpartiján mindenki megjelent, aki számított, és természetesen ott ünnepelt több friss díjazott is, mint például Eddie Redmayne vagy J. K. Simmons is.

celebportre-cover-2.jpg

Mark Seliger tavaly készített először ilyen portrékat az afterparti közönségéről, melyek közül például Lupita Nyong'o nagyon meghitt képe körbejárta a világot. A lap most is folyamatosan osztotta meg Insta profilján a különleges fotókat a party alatt, melyekben talán az a legjobb, hogy nagyon esetlegesek, véletlenszerűek és kevésbé beállítottak (de emellett rettentően profik). Szóval most sem lehet panasz a képekre, érdemes végignézni őket, tökéletesen illeszkednek az Oscar hangulatához amellett, hogy picit finomítanak is rajta, és kicsit emberközelibbé teszik az egész felhajtást. Amit pedig különösen imádok bennük, az az, hogy két ital vagy tánc és smúzolás között készültek, teljes díszben. (Azt pedig még foglalkozási ártalomból megjegyezném, hogy ez egy baromi jó módszer arra, hogyan tudja egy magazin egyedi és szuper aktuális tartalommal izgalmassá tenni az Instagram profilját. Példát lehet róluk venni!)

celebportre-18.jpg

Jason Wu és Karlie Kloss

celebportre-19.jpg

Conan O'Brien

celebportre-10.jpg

Natalie Portman és Rashida Jones

celebportre-11.jpg

Ansel Elgort

celebportre-12.jpg

Monica Lewinsky

celebportre-13.jpg

Judd Apatow, Leslie Mann és Kate Upton

celebportre-14.jpg

Mindy Kaling

celebportre-15.jpg

Adam Levine és Behati Prinsloo

celebportre-16.jpg

Alejandro González Iñarrítu

celebportre-6.jpg

J.K. Simmons

celebportre-17.jpg

 

Diane Kruger és Joshua Jackson

celebportre-7.jpg

Rita Ora

celebportre-8.jpg

Sacha Baron Cohen és Isla Fisher

celebportre-9.jpg

Sofia Vergara

celebportre-1.jpg

Lady Gaga

celebportre-2.jpg

Jennifer Aniston és Justin Theroux

celebportre-3.jpg

Steve Martin

celebportre-4.jpg

Eddie Redmayne

celebportre-5.jpg

Oprah Winfrey

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr237211117

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Sör Kálmán · http://www.itallexikon.hu 2015.02.25. 04:13:16

Ezek az emberek nagyon szeretik önmagukat.

2015.02.25. 09:57:20

valóban mutatós portrék, de hogy "rendkívül spontánok" is lennének, az elég erős túlzás...

szabo.kata 2015.02.26. 19:58:09

@Petra01: oké, oké, de egy jól előre megtervezett magazinfotózásnál lényegesen spontánabb volt a szituáció :)
süti beállítások módosítása