charivari

Egy ágyban a legnagyobb tévésztárokkal

2016. június 30. - szabo.kata

A W magazin megint húzott egy erőset és fehérneműre (vagy még arra se), vagy kisgatyára vetkőztette napjaink legmenőbb tévésztárjait, hogy ezzel ünnepelje a tévésorozatok új aranykorát. Persze ez nem most kezdődött, de ők most választották ezt augusztusi számuk fő témájának.

monakuhn_wmag_paulson_1479-copy-copy-1542x2313-1.jpg

A magazin sorozatai rendre egyedülállóak és emlékezetesek szoktak lenni, témáik időszerűek, szereplőik pedig annyira exkluzívak, hogy olyat csak kevesen tudnak összehozni. Szóval alap volt, hogy a W legmenőbb aktuális tévésztárokat felvonultató sorozata is eléggé jó lesz, ráadásul így a nyár közepén még arra is sikerült rávenniük a főszereplőket, hogy ledobják a textilt. 

A sorozat körítését az "egy ágyban a legnagyobbakkal" felütés adja, ennek megfelelően pedig a képeken mindenki neglizsében, és apró alsókban feszít, és még olyan is volt, aki kicsit többet is megmutatott. A hangulat nagyon intim, dögös és 'párás' egyszerre, megint rendben összerakták a készítők az adott témához. A ruhák természetesen a legnagyobb tervezőktől érkeztek, a fotókért Mona Kuhn, a stylingért pedig Patrick Mackie felelt.

Felesleges is szaporítani a szót, jöjjenek inkább a fantasztikus képek!

0816_w_pop_lo40_view7-copy-1542x2244.jpg

Sarah Paulson (The People v. O.J. Simpson: American Crime Story)

monakuhn_wmag_paulson_1479-copy-copy-1542x2313.jpg

Sarah Paulson (The People v. O.J. Simpson: American Crime Story)

monakuhn_wmag_paulson_1316-copy-copy-1542x1028.jpg

Sarah Paulson (The People v. O.J. Simpson: American Crime Story)

monakuhn_wmag_schreiber_0094-copy-copy-1542x1028.jpg

Liv Schreiber (Ray Donovan)

0816_w_pop_lo40_view6-copy-1542x2278.jpg

Liv Schreiber (Ray Donovan)

monakuhn_wmag_smollet_030-copy-copy-1542x1028.jpg

Jurnee Smollett (Underground)

0816_w_pop_lo40_view5-copy.jpg

Jurnee Smollett (Underground)

monakuhn_wmag_temple_0875-copy-copy-1542x1027.jpg

Juno Temple (Vinyl)

monakuhn_wmag_temple_1061-copy-copy-1542x1028.jpg

Juno Temple (Vinyl)

0816_w_pop_lo40_view2-copy-1542x2274.jpg

Juno Temple (Vinyl)

0816_w_pop_lo40_view-copy-1542x1114.jpg

Tom Hiddleston (The Night Manager)

monakuhn_hiddleston_06_049-copy-copy-1542x1028.jpg

Tom Hiddleston (The Night Manager)

0816_w_pop_lo40_view3-copy-1542x2286.jpg

Thandie Newton (Westworld)

0916-wm-webb-044-copy-1542x1028.jpg

Thandie Newton (Westworld)

0816_w_pop_lo40_view4-copy.jpg

Damian Lewis (Billions)

0816_w_pop_lo40_view5-copy2.jpg

Travis Fimmel (Vikings)

monakuhn_wmag_fimmel_2679-copy-copy-1542x2313.jpg

Travis Fimmel (Vikings)

0816_w_pop_lo40_view8-1542x2302.jpg

Anthony Mackie (All The Way)

0816_w_pop_lo40_view8-copy.jpg

Kristen Ritter (Jessica Jones)

0816_w_pop_lo40_view9-copy.jpg

Hugh Dancy (The Path)

 

monakuhn_wmag_dancy_0635-copy-copy-1542x2313.jpg

Hugh Dancy (The Path)

 

 Ha tetszett a bejegyzés, akkor pedig kövesd a blogot a Facebookon, így nem maradsz le semmiről!

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr918856548

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2016.06.30. 19:56:47

Ezzel a juno tempel-lel én még egy utcában sem szeretnék lenni, nem hogy egy ágyban...

bioLarzen 2016.06.30. 22:18:45

Hugh Dancy ezek szerint vizes hajjal/fejjel/ingben fekszik le?

Érdekes szokás.

bioLarzen 2016.06.30. 22:19:23

@Tomi from Space: Van egy olyan, igen határozott érzésem, hogy a sors előre teljesítette ezt a kívánságodat :P

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2016.07.01. 10:23:59

@bioLarzen: Hey, hol van az aláírás? :P

@fidesz maszop dk egykutya: Nem vagyok búzi, csak igényes. Nézd már meg azokat az igénytelen sittes tetkókat és a behízott ujjait...

fidesz maszop dk egykutya 2016.07.01. 13:00:16

@Tomi from Space: én meg a vinylben néztem meg meztelenül, és nagyon oké...
süti beállítások módosítása