charivari

10 klasszikus díva, akit most is hallgatni kell

2016. szeptember 27. - szabo.kata

A minap belefutottam egy felvételbe a 2008-as Grammy díjátadóról, ahol Beyoncé Tina Turnerrel énekelhette a Proud Mary-t. Eléggé megindító dolog két korszak díváit egymás mellett látni, ráadásul úgy, hogy az ember tisztában van vele, hogy Turner olyan előadó, aki nem csak simán odatette magát jóval 60 felett is egy aktuális popcsillag mellé, de több évtizedes hatásával rendesen benne van abban, amit Beyoncé manapság énekel. És még hányan vannak ilyenek! Ez a videó egy ötletet adott: összegyűjteni azokat a klasszikus dívákat, akiket nem szabad elfelejtenünk hallgatni!

tina.jpg

Tina Turner

Nyilván az ötletadóval kell kezdenem a sort, aki miután Ike Turner mellett ismert lett, gyakorlatilag a mélyből tért vissza a 80-as években, majd uralkodott, amíg kedve tartotta. A zenei élet legdögösebb lábaival rendelkező énekesnő olyan nagyszerű dalokat jegyez, mint a Private Dancer, a What's Love Got To Do With It vagy a We Don't Need Another Hero. Alább hoztam tőle egy koncertfelvételt, hogy lássátok, mennyire robbanékony tudott lenni (és talán tudna is még lenni, ha koncertezne), és egy olyan számot, amit lehetetlen nem ismerni.

Aretha Franklin

Hihetetlen, hogy ez a nő még most is ugyanúgy képes az első megszólalásával lenyűgözni, ahogyan azt valószínűleg a '60-as és '70-es években tette. Amit tavaly előadott a Kennedy Center Honors ünnepségen, azt hiszem, hogy többet mond mindennél és aki teheti, nézze meg élőben, Amerikában most is turnézik! A soul nagyasszonyától egyébként a Respect juthat elsőre az ember eszébe, de annál sokkal többet jelent a neve. Elég annyit hozzáfűzni, hogy Bridge Over Troubled Water, vagy Think, és még sorolhatnám.

Diana Ross

Diana Ross nevét a The Supremes trió tagjaként, vagyis inkább vezéralakjaként ismerte meg a közönség a '60-as években. Igazi gigasztárok lettek, az egyik első lánybanda, ám hamar kiderült, hogy Diana szólóban talán még sikeresebb lehet. Azóta r&b és soul ikon, akinél senkinek nem volt eddig több slágere az amerikai listákon női előadóként.

Cher

Cher, Tina Turnerhez hasonlóan, előbb duóban, majd szólóban csinálta meg a sikerét. Sonny Bonóval az Egyesült Államok kedvencei lettek, aztán egyedül is meg tudta mutatni, hogy bizony van miért figyelni rá. Nem csak nagyszerű hangja miatt követte a média minden lépését, hanem finoman szólva is 'egyedi' öltözködése és megannyi plasztikai műtéte okán is. És azt se felejtsük el, hogy Cher a filmvásznon is képes csillogni, ugyanakkor a 2000-es években is olyan slágerekkel bombázott, mint a Believe vagy a Strong Enough (melyek helyett mondjuk inkább érdemes visszaásni a múltba). Most 70 éves és óriási, amit a Twitteren művel, érdemes követni!

Nina Simone

Súlyos egyéniség és súlyos hang, aki amellett, hogy a jazz egyik feledhetetlen alakja, politikai aktivista és zongorista is volt, ha éppen úgy tartotta kedve. Reszelős, férfias orgánumát könnyű beazonosítani, ám azt már sokan nem feltétlen tudják, hogy az I Put a Spell On You vagy a Feeling Good című dalokat is ő tette naggyá.

Barbra Streisand

Barbra Streisand igazi multitálentum, akinek van Oscarja filmzenéért és színészi teljesítményéért is. Egyszerre énekesnő, színésznő, producer, zeneszerző, rendező és forgatókönyvíró, akinek nevéhez számos olyan nagy formátumú lírai dal fűződik, mely máig megríkatja az embereket. Ugyanakkor olyan filmek felejthetetlen hőse, mint a Funny Girl, a Hello, Dolly! vagy az Ilyenek voltunk. Máig aktív és megkerülhetetlen.

Etta James

A blues és soul keverékét éneklő Etta majdnem ráment a sikerre, de szerencsére mindig, volt, aki összeszedje, így sokáig hallhattuk megszólalni fantasztikus hangján. 2012-ben ment el, így még tudta, hogyan adja elő őt Beyoncé a Cadillac Record című filmben, ami nem igazán tetszett neki. Lehengerlő énekesnő és egy lehengerlő személyiség - kár, hogy már csak felvételekről hallgathatjuk.

Ella Fitzgerald

Csodás jazzénekesnő, aki még a swingkorszakban vívta ki magának a sikert, majd olyan zenészekkel duettezett, mint Louis Armstrong vagy Duke Ellingon. És végleg beírta magát a zene nagykönyvébe. Azt mondják, kevesen tudtak és tudnak úgy hangokat képezni, ahogyan ő tette, hangszereket megszégyenítő pontossággal. Nagyon sok klasszikus dalt az ő előadásában kedvelek a leginkább, ilyen a Summertime vagy a Cheek to Cheek is.

Dolly Parton

A country koronázatlan királynője olyan előadó, aki ebben a stílusban is tudott olyat alkotni, ami szerves része lett a popkultúrának. Az apró Dollynak hatalmas hangja van, amivel évtizedeken át uralta a country színteret, de az éneklés mellett a filmvásznon is ért el sikereket. Lehet, hogy az arca már-már gumiból van és lufimelleivel is egészen viccesen hat a színpadon, mégis imádta 2014-ben a Glastonbury, mert Dollyt csak imádni lehet. Ez van. Azt pedig jobb, ha mindenki tudja, hogy az I Will Always Love You-t ő vitte először sikerre, Miley Cyrus pedig a szintén híres keresztlánya.

Whitney Houston

És íme a másik énekesnő, aki szintén sikerre vitte az I Will Always Love You-t, Whitney Houston, akit az egyik legnagyobb r&b énekesnőként tarthatunk számon és a világ egyik legnagyobb hangjának tulajdonosaként. Sajnos 2012-ben, ahogy Etta James, úgy ő is elköszönt. Igazi dívaként élt, a szó rosszabb értelmében, állandó drogproblémákkal küzdött, és bár úgy tűnt, végre összeszedte magát, ez mégsem sikerült neki. A '80-as évektől kezdve újra és újra visszatért slágereivel, így több generációnak is vannak tőle kedvencei bőven. Több olyan dal birtokosa, melyeket máig imádnak énekelni a tehetségkutatókon, mert aki ezekkel megbirkózik, az tényleg tud valamit.

Számomra tehát ők azok a dívák, akiknek olyan hangja és stílusa volt és van, hogy soha nem szabad megfeledkeznünk róluk. Nyilván, ahogy itt minden lista, ez is szubjektív és az én ízlésemet tükrözi, írjátok meg kommentben, ti kiket tartotok hasonló formátumú előadóknak. Madonna például szerintem teljesen más lapra tartozik, ahogyan a mai popsztárok is, így őket ezért nem érdemes itt keresni. Viszont az biztos, hogy míg összeállítottam ezt a bejegyzést, marha jó volt őket hallgatni, ezeket a nagyszerű nőket, tegyétek ez ti is - jobb lesz a napotok tőle!

Ha tetszett a bejegyzés, akkor pedig kövesd a blogot a Facebookon, így nem maradsz le semmiről!

Itt pedig még több izgalmas infót találhatsz Tina Turnerről!

Fotó: Richard Avedon

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr411745611

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Norman Nailer 2016.09.29. 12:21:25

A VH1-on ment régen egy színvonalas dokumentumfilm-sorozat Behind the Music címmel. A Tina Turneres rész: www.youtube.com/watch?v=VOpDg2XZl7I Szépen összeszedi a karrierje legfontosabb állomásait.

Jenci77 2016.09.29. 18:50:01

Szuper, köszönöm ezt a cikket! :)
Nagyon kellemesen elidőztem a beágyazott videókon, örök hála!

robertdani · http://robbiedani.tumblr.com 2016.10.26. 07:21:17

Fura, altalaban en utalni szoktam minden slagerszamot amit agyonjatszanak a radiok, de Whitney-tol nem birtam meggyulolni az I Will Always Love You-t, pedig nagyon igyekeztem. Nincs dala amit utalnek.

szabo.kata 2016.10.27. 15:00:35

@robertdani: én is így vagyok ezzel :)

aranyláz 2018.11.20. 10:56:22

Jó kis lista, köszi. Nina Simone-t én is szeretem, Tinát is szívesen hallgatom. Carole King egy másik kedvencem, bár ő nem tudom mennyire illik a díva szerepbe :)

www.youtube.com/watch?v=DCbGrd0Olok
süti beállítások módosítása