charivari

Ilyen dögös volt Madonna '84-ben a Like a Virgin fotózásán

2017. február 11. - szabo.kata

Madonna '84-ben lett igazi világsztár a Like a Virgin albummal, ami karrierjének fordulópontját is jelentette. Ehhez azonban nagy szükség volt azokra a fotókra is, melyek az album borítójához és szövegkönyvéhez készültek, és amik tulajdonképpen megalkották az új Madonnát. Egy nőt, aki szembeszáll a klasszikus sztereotípiákkal. Éppen ezért izgalmas egy kis betekintést kapni azokba a képekbe, melyek a ma már történelemnek számító fotózások készültek!

like-a-virgin-cover-session-1.jpg

Madonna A Holiday miatt már ismert volt valamennyire, de leginkább klubszinten. 1984-es második albuma, a Like a Virgin kellett hozzá, hogy egyszerre mindenki hallja a nevét és a dalait. Minden adott volt a sikerhez: ott egy zseniális producer, Nile Rodgers, meg ott egy nő, aki készen áll arra, sztereotípiákat döntögessen, bátran beszéljen a szexualitásáról és olyan erős személyisége legyen, hogy az egész világ kövesse. Madonna készen állt a sztárságra, de ehhez önmagában a lemez és a pár sláger nem lett volna elég. Meg kellett alkotni a Madonna jelenséget, ami végérvénesen a lemez fotózásán jött létre.

A Like a Virgin album képanyagának elkészítésére Steven Meiselt kérték fel, aki a St. Regis Hotelben található lakosztályában készítette el a fotókat. Ez már adott egy alap hangulatot a koncepciónak. Madonna és a fotós hamar jóban lettek, ami olyan barátságot eredményezett, hogy Meisel állandó fotósa lett az énekesnőnek. Olyannyira, hogy a mai napig szoktak együtt dolgozni. Az, hogy egy hullámhosszon voltak, segített Meiselnek megérteni, mit is szeretett volna Madonna mondani képekkel. Kontrasztot akart adni keresztényi nevének azzal, ahogy felöltözött, provokálni akart. Rajta volt egy botrányos esküvői ruha fátyollal, csipke kesztyűvel, no meg a kötelező csokorral, közben pedig olyan kihívóan nézett a kamerába, hogy az ember nem is tudta eldönteni, hirtelen mit is lát. És ez volt az énekesnő célja: hogy az emberek azon agyaljanak, vajon Szűz Mária néz velük szembe, vagy egy kurva. Nem akart kertelni, inkább játszott ezzel a két ellentétes női szereppel. Meg akarta értetni az emberekkel, hogy ezeket nem ragaszthatja senki egy nőre jelzőként, hanem szabad döntés kérdése, ki, melyiket választja.

Sokak szerint ez a fotózás volt a popzene egyik legfelszabadítóbb momentuma a '80-as években, ugyanakkor egy olyan fontos divattörténeti esemény is, ami ikonná tette Madonnát. Innentől mindenki úgy akart öltözni, mint ő és úgy akart gondolkodni mint ő. Igen, létrejött a Madonna jelenség - így már azért lehet kicsit másként nézni ezeket a képeket!

like-a-virgin-cover-session-11.jpg

like-a-virgin-cover-session-9.jpg

like-a-virgin-cover-session-13.jpg

like-a-virgin-cover-session-14.jpg

like-a-virgin-cover-session-15.jpg

like-a-virgin-cover-session-16.jpg

like-a-virgin-cover-session-2.jpg

like-a-virgin-cover-session-17.jpg

like-a-virgin-cover-session-18.jpg

like-a-virgin-cover-session-19.jpg

madonna-like-a-virgin-november-12-4.jpg

madonna-like-a-virgin-november-12-7.jpg

like-a-virgin-cover-session-20.jpg

like-a-virgin-cover-session-3.jpg

like-a-virgin-cover-session-4.jpg

like-a-virgin-cover-session-6.jpg

like-a-virgin-cover-session-7.jpg

 

meisel_4.jpg

like-a-virgin-cover-session-21.jpg

 Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a Facebookon, így nem maradsz le semmiről!

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr7312249964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Killary Fucking Clingon 2017.02.12. 10:24:23

Ez a nő akkor is egy ostoba ringyó volt és most is az. Katasztrófa.

Zsíros Bödön 2017.02.12. 10:48:29

Mint egy drogos ribanc, kajak lekonyul a farkam a látványtól

HowAreYouOneAVetésün? 2017.02.12. 11:01:11

Azért egy kis szőrtelenítés az alkaron nem ártott volna.

DirtyHarry 2017.02.12. 11:05:17

ugyanaz az unalmas beállítás minden képen...

CM2131 2017.02.12. 11:33:33

A mai sztárocskák közül egy sem ér még a közelébe sem

sunblind 2017.02.12. 11:34:05

10/10
missing 80's
:(

balozsi 2017.02.12. 12:14:51

Sokkolóan provokáló az ellenétek feszülése ebben a nőben, a finomság - nyersesség, kifinomultság - alpáriság, ízlés - ítléstelenség. Közben sugárzóan erotikus, nagyon kéne. Csak én vagyok így ezzel az egész világon?

rockjano 2017.02.12. 12:30:23

Szerintem nagyon dögös. Izagtó..kicsit kurvás. De kiszámítottan az.

Az volt akkor és még az ma is. És nagyon tehetséges. És persze mindig is nagyon tudta mit akar de hát ezért már csak nem kárhoztatjuk (jó feleségül azért nem venném :-) )

Ami a mai sztárokat illeti nem sokan érnek fel vele de Gaga pl. bőven, van mai is tehetség csak persze az mindig ritka...

Kelly és a szexi dög 2017.02.12. 16:11:19

Mr. Brown: Hadd mondjam el, miről szól a "Like A Virgin" című szám! Egy csajról szól, aki döglik egy nagy farkú hapsiért. Az egész szám a nagy hímtagok himnusza.
Mr. Blonde: Nah, nem. Egy olyan lányról, aki sebezhető. Akit már jó párszor átvertek. És találkozik egy érzékeny faszival.
stb...
süti beállítások módosítása